A munkára való nevelés első lépései

A munkára való nevelés első lépései

Napjaink megnövekedett tudásanyagát nem lehet teljes egészében elsajátítani, ezért társadalmunknak tevékeny, gondolkodó, munkaszerető, érdeklődő egyénekre van szüksége, akik hajlandóak és képesek gyarapítani ismereteiket. Ennek kialakítása, irányítása már a kora gyermekkorban megkezdődhet, ezért használjuk fel a gyermek veleszületett tevékenységi vágyát, hajlamát, utánzókészségét, hogy aktívabb, dolgosabb, kezdeményezőbb felnőtté váljon.

A kisgyermeket kezdetben pusztán a tevékenységi vágy, az állandó mozgás ösztönzi. Számára nem a munka eredménye, hanem a cselekvés a fontos, például söpröget, de nem azért, hogy környezete tisztább legyen, hanem magáért a cselekvésért, melyhez gyakran társul annak a vágya, hogy ő is „dolgozik”, akárcsak a mama/papa. Utánozni akar, észre akarja vetetni magát, persze dicsérő szavakat is szívesen fogad. Más formában is készséggel utánozza a felnőttet, segíteni akar neki, ezért pedig elismerés jár.

Később a tevékenység révén elért eredmény és a vele járó sikerélmény foglalkoztatja, majd rájön, hogy neki is haszna van a munkából, például ha hamarabb készül el a játékelrakással, hamarabb mehet ki az udvarra vagy a szomszéd kisfiúhoz, kislányhoz játszani. Ilyenkor éri el a belátás fokát, élményét.

A gyermek belátja, átéli a munkája hasznosságát, eredményét, tapasztalja, hogy ezzel másoknak is a kedvében járhat, hasznára válhat, és rájön, hogy munkájára másoknak is szükségük van, és ez idővel tartós belső indíttatássá válik.

A gyermek tevékenységében az egyik legfontosabb indíttatás a szokás. Egy megszokott cselekvés később szükségletté válik — például a kiskert vagy a házi kedvenc gondozása, a tiszta környezet megőrzése, a mindennapi felkelés-lefekvés állandó időpontban —, ez pedig megfelelő alapja lehet majd a magasabb szintű indíttatásnak is.

Ne tévesszük szem elől azt a körülményt, hogy az értelmes tevékenység leghatásosabb formája a játék, a játékosság. A játék teszi a gyermeket leleményessé ötletei, elképzelései megvalósításában. Ennek során szokja meg a többi közt az elmélyedést, a gondolkozást, a gondok megoldását, sajátítja el a másokkal való együttműködés mikéntjét, az indulatainak, a haragnak, a dühkitörésnek a levezetési módját.

A gyermek életében a játék ugyanaz, mint a felnőttében a munka. A jó játék hasonlít a jó munkához, a rossz játék a rossz munkához. Gyermekeinknek ezért teremtsünk olyan életfeltételeket, amelyek gazdagok játéklehetőségben, hiszen a munka a játékból fejlődött ki, és a játékhoz viszonyítva nem más, mint a gyermeki tevékenység fejlettebb formája. Amikor a fiú kapitány, pilóta, asztalos, a kislány főzőcskét játszik, a babájának a mamája, akkor a játékából tükröződik a munkához való viszonyulása, a munkáról való elsajátított ismerete is. A felnőtt munkájáról alkotott vélemény csak akkor kezd kialakulni a gyermekben, ha maga is tevékenykedik. Ha csak hallott a munkáról, azaz nem vett részt benne, ha nem élte át annak a sikerét, sikertelenségét, nehézségeit, örömét, akkor csak mások számára tartja kötelezőnek, magára nézve nem. Csak munkavégzés közben alakulnak ki azok a tulajdonságok — kitartás, fegyelmezettség, önállóság, kezdeményezés, a nehézségek leküzdése, a megelégedettség a siker után, a kedv, az örömérzet felkeltése, a minél jobb elvégzésre való törekvés —, amelyek feltételei az eredményes munkavégzésnek. Az alapfeltételekhez tartozik a feladat tudatosítása és az ítélőképesség kialakítása is, annak jóhiszemű elfogadása, hiszen a munka általa válik minőségivé.

A gyermek már kiskorától fogva szokja meg, hogy bizonyos feladatokat anélkül is el kell végeznie, hogy erre külön figyelmeztetnék: például hogy elrakja a ruháit, játékait, hogy előkészítse az óvodai, iskolai tanszereit, stb. Ismerje meg azt az érzést, hogy ezt vagy azt el kell végeznie, meg kell tennie. Ez természetesen nem egyik napról a másikra történik. A gyermeknek kezdetben szüksége van segítségre — és mindvégig dicséretre.

Igen fontos az is, hogy a gyermek képes legyen megítélni a munkája gyümölcsét. Amíg kicsiny volt, mindenért (rajzért, szavalásért stb.) dicsérték, bátorították, hogy növeljék az önbizalmát, és persze kedvet akartak ébreszteni benne a további teljesítéséhez, a következő munkához. Ha azonban állandóan csak dicsérünk, a gyermekben nem alakul ki annak a képessége, hogy képes legyen objektíven megítélni a teljesítményét. Ezért mondjunk tapintatosan véleményt már az öt-hat évesek munkájáról is. Például: Szépen letörölted a port, csak elfelejtetted visszatenni a csipketerítőt. Szép a rajzod, csak kár, hogy nem vigyáztál eléggé, és kissé összegyűrődött, pacás lett.

Arra kell törekednünk, hogy a gyermekben lassan kialakuljon az igény a minőségi teljesítmény iránt. Ha ez az igény nem különösebben nagy, a gyerek csak felületesen végzi el a munkáját. Ha azonban túl sokat kérünk, elbátortalanítjuk, és az a képzet alakul ki benne, hogy ezt úgysem tudja elérni, nem tud megfelelni — és feladja. Ha pedig a gyermek nincs megelégedve önmagával, meginog az önbizalma, és fennáll annak a veszélye is, hogy boldogtalan, elégedetlen felnőtté válik.

Mindent összegezve: ne a jelen legyen a nevelés fő szempontja! Helyette álljon előttünk annak a felnőttnek a képe, akivé nevelni akarjuk a gyermekünket, akit jól ismerünk, akiről tudjuk, hogy mire képes és melyek az „érzékeny pontjai”. Nevelési módszerünk alapja az önállóságra, a tevékenységre, a fizikai és szellemi munkára való nevelés legyen, azaz a gyermekünk kezdeményező egyéniséggé való alakítása. A szülői háznak ezt a kezdeményezést kell kezdettől fogva fejlesztenie, támogatnia.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Baba-mama rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A munkára való nevelés első lépései
Baba-mama
  • FAROGI Anna
  • 2016.04.03.
  • LXXI. évfolyam 13. szám
Facebook

Támogatóink