Szerintem a napnál is világosabb, hogy a mai világot nem annyira a gazdasági és pénzügyi válság teszi egyre inkább élhetetlenebbé, mint amennyire az életvitel, vagy kissé elvontabban fogalmazva: az erkölcsi értékek elbizonytalanodása, létünk erkölcsfilozófiai megalapozottságának bomlása. Szokták ezt a jelenséget fogyasztói társadalomnak is nevezni. Ami aligha fedi a valóságot, elvégre a fogyasztás elmaradhatatlan része az emberi létnek, legfeljebb a fogyasztás mennyiségéről és minőségéről lehetne elmélkedni. Vagy kellene is? Megtették ezt már nagyon sokan, mint ahogyan teszik napjainkban is. Vajmi kevés eredménnyel. Mert az úgynevezett fogyasztói társadalomban nem annyira a fogyasztás, tehát az ember szükségleteinek a kielégítése áll ténykedésünk és törekvéseink középpontjában, mint inkább a szerzés, a lehetőségeket és a valódi igényeket figyelmen kívül hagyó szerzés vágya.
Évtizedekkel ezelőttre tehető ennek az erkölcsfilozófiának a megjelenése. Nagyjából azoknak a nem is annyira gazdasági, mint inkább kereskedelmi és tőzsdei globalizációs törekvéseknek a megjelenésével vette kezdetét a viszonylag kiegyensúlyozott életvitelt az irreális felé közelítő átalakulás. Évtizedek óta tart annak a filozófiának a népszerűsítése és hirdetése, ami arról győzi meg a világ népességének túlnyomó többségét alkotó munkásembereket (pontosabban fogalmazva: a bérből élők millióit), hogy semmi sem lehetetlen. Csak éppen vállalni kell azt az apróságot, hogy évtizedekre előre elköltjük remélt jövedelmünket, olyan eszközök és szolgáltatások megvásárlásával, amelyek nélkül a legtöbbször vígan és boldogan élhetnénk mindennapi életünket. Az új erkölcsfilozófia azonban éppen ezt az alapértéket kérdőjelezi meg és gúnyolja ki! Nevetségessé és szánandóvá tesz mindenkit, aki esetleg vonakodna behódolni a féktelen fogyasztás ördögének, aki esetleg mérlegelne, mielőtt az oly könnyen felkínált hitelek valamelyikét felvállalná vélt szükségleteinek mielőbbi és gyors kielégítése érdekében.
Félreértés ne essék, itt nem azokról a kevesekről van szó, akik dollármilliókkal rendelkeznek, és ha úgy tartja úri kedvük, akkor a leghaszontalanabb dolgokra is vagyonokat költhetnek. Tehetik, mert nem hitelből teszik. Tehetik, mert ha a szerzési vágy rohamának elmúltával kiderül: egyszerűen nem tudnak mit kezdeni az új szerzeményekkel, akkor komolyabb következmények nélkül kihajíthatják a szemétbe a szerzeményt. Ez a réteg azonban nálunk is, a világon is annyira vékonyka, hogy jelentősebben képtelen befolyásolni a termelés és a kereskedelem alakulását. Az igazi pénzszerzési lehetőség a bérből élők millióinak csatasorba állítása volt, és nyilván lesz is a továbbiakban. A kisember fillérjeinek begyűjtése hozza a nagy hasznot, a kisember bérének megszerzése hozza a kevesek extraprofitját. Ennek a vagyonszerzési és vagyonbővítési filozófiának a megalapozásához kellett kitalálni a korlátlan hitelnyújtás lehetőségét, ehhez kellett megteremteni azt a látszatlehetőséget, hogy némi ügyintézéssel majdnem minden megszerezhető, ami a világ igazi celebjeinek oly önmagától értetődően a rendelkezésére áll.
Tartok tőle, hogy meglehetősen egyszerű gazdasági-pénzügyi törvényszerűség, miszerint fedezet nélkül nem tartható fenn sokáig a hitel világa. Beomlik vagy kipukkad, mint ahogyan az mostanában történt a világ legfejlettebb és leggazdagabb társadalmaiban. Mellékhatásként pedig a gazdagokat majmoló középszerű, még inkább azonban a szegény társadalmakban is. Egyik napról a másikra kiderült, hogy a hitelre alapozott növekedés a viszonylag jómódú társadalmakban sem tartható fenn. A leggazdagabb országok bérből élő milliói sem képesek a továbbiakban megfizetni a ki tudja, hány évre előre elfogyasztott javakat és szolgáltatásokat.
És hogy a gond még nagyobb legyen, a hitelfilozófiai megalapozottságú erkölcsök eluralkodása magával hozta azt a természetellenes átalakulást is, hogy nem munkával, nem termeléssel és teremtéssel kell megkeresni a hitelalapú lét finanszírozásának lehetőségét, hanem a szerzés és a fogyasztás elburjánzásából kialakult szolgáltatások, az úgynevezett korszerű és fehérgalléros látszatmunkák valamelyikével. A munka, legyen az bármennyire is korszerű technológiát alkalmazó munka, alapjában véve elveszítette becsületét. Lesajnálással és önérzetes többet éréssel viszonyulnak manapság mindazokhoz, akik valódi értékek megteremtésével foglalkoznak, akik nem a semmiből akarnak valaminek látszó értéket teremteni. És igaz ez akkor is, ha időközben sikerült a kékgallérosok legtöbbjét is behódoltatni a hitelfilozófiai erkölcsöknek. Elvégre a legelesettebb munkáscsalád sem engedheti meg magának manapság, hogy legalább látszólag, mondjuk, a hamis világmárkák bolhapiaci megvásárlásával lépést ne tartson a módival.
Manapság a munka és a tényleges szolgáltatások egyszerűen a kirekesztettekre hárul, azokra a kevesekre, akik valamilyen oknál fogva képtelenek voltak bekerülni a fehérgallérosok világába. Nem véletlen, hogy minden fejlett társadalomban a harmadik világból importált milliós tömegek végeznek minden olyan munkát, ami rendszerint nem is szerepel a valamire való foglalkozások listáján. A munka teljességgel elveszítette becsületét. A teremtés alacsonyabb rendű létezési formává degradálódott. A legeldugottabb és a legfejletlenebb honi falvainkban is csak véletlenül találkozhatunk olyan családdal, ahol a jövőtervezéskor mesteremberként vagy szakmunkásként képzelik el a szülők gyermekeik holnapját. Nem tehetnek róla. Nálunk sem és a hozzánk oly közel álló Magyarországon sem. Nem a bérmunkások milliói találták ki ezt a jövőképet, nem ők léptették életbe ezt az értékrendet. åk csupán alkalmazkodni szeretnének a megváltozott világhoz. Tanuljon a gyerek, hogy ne kelljen dolgoznia. Még mielőtt bárki is pálcát törne szűkebb pátriánk balga népessége felett, hadd említsem meg: a tanuljon a gyerek, hogy ne kelljen dolgoznia életfilozófiát éppen azok ötölték ki és tették uralkodóvá, akik most jajongva gyászolják ennek a filozófiának a bukását.
A hitelalapú életvitelnek minden bizonyára hosszabb időre befellegzett. A féktelen fogyasztása vagy inkább szerzésre alapozott erkölcsfilozófia erkölcstelensége egyre nagyobb bizonyosságot nyer. Sajnos, a világ sorsát alakító és meghatározó gazdag társadalmak, alighanem mindannyiunk kárára, mintha semmit sem tanultak volna a szerzés erkölcsfilozófiájának bukásából. Kimondhatatlanul sok és felfoghatatlanul nagy pénzösszegeket pumpálnak a fogyasztásba, természetesen csak azért, hogy reményeik szerint megtarthassák a szerzés erkölcsfilozófiáját. Ennek érdekében attól sem riadnak vissza, hogy az eredendően szegény, elesett és éppen ezért fejletlennek is minősíthető társadalmak lakosságának tömegeivel fizettessék meg a rendszer fenntartását. A különféle megszigorító intézkedések, megvonások és leépítések, visszafejlesztések és elvonások rendre a harmadik világban nyernek létjogosultságot. És nehogy valaki azt higgye, hogy ehhez a harmadik világhoz csak Afrika, Latin-Amerika és Ázsia nagyobbik része tartozik! Ide sorolhatók bizony azok az európai demokráciák is, amelyek kínkeservesen bebocsátást nyertek a gazdagok világába, csak éppen a gazdagok között téblábolva még inkább elszegényedtek.
Az általános válság és hanyatlás ezért veszélyezteti a mi létünket hatványozottabban, mint a tőkegazdag társadalmak világát. És ezért kell azt mondanom, hogy mi egyszerűen nem győzhetjük le, nem küzdhetjük le a válságot mindaddig, amíg természetes törekvésként tekintünk a véglegesen megbukott hitelfilozófiai lét újrateremtési szándékára. Nekünk sem vagyonunk, sem pénzünk, sem lehetőségünk nincs arra, hogy a ki nem mondottan is csődállapotból kikerüljünk a legdrákóibb megszigorítások árán is. Nekünk egy teljesen új értékrendre, erkölcsfilozófiára lenne szükségünk ahhoz, hogy visszaállíthassuk a munka becsületét, újrateremtsük a tudás megbecsülését. Ennek azonban semmi jelét sem látom.