A múlt útvesztőjében

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

A múlt útvesztőjében

Nagy Imre újratemetéseA napokban csaknem tízezren rótták le kegyeletüket az 56-os vértanúk emléknapján. A kormányrendezvények, az utóbbi években tapasztalt módon, elzártak, kordon mögé bújtatottak és protokollárisak voltak. A kisebb-nagyobb botrányok elmaradtak, valószínűleg az 1956-os forr...

Nagy Imre újratemetése

A napokban csaknem tízezren rótták le kegyeletüket az 56-os vértanúk emléknapján. A kormányrendezvények, az utóbbi években tapasztalt módon, elzártak, kordon mögé bújtatottak és protokollárisak voltak. A kisebb-nagyobb botrányok elmaradtak, valószínűleg az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjai, az ötvenhatos vértanúk, valamint Nagy Imre és mártírtársai húsz évvel ezelőtti újratemetése komolyságra intette az embereket.
Az egykori miniszterelnök újratemetése egyébként is azon, ma már egyre ritkább események közé tartozik, amelyek részben elgondolkodtatták a polgárokat, vagy legalábbis a nép egy részét. Akkor úgy tűnt, hogy az elpocsékolt évtizedek, amelyek fásulttá tették az embereket, talán a múlt homályába vesznek. A diktatúra végnapjai többletenergiát szabadítottak fel az emberekből, akkor sokak látni vélték a fényt az alagút végén.
Azt a fényt, amely 1989. június 16-án Budapestet világította meg Nagy Imre újratemetésén. Egy fiatalember kérte akkor számon azon jövő nélküli évtizedeket, melyeket a szocializmus malmai őröltek porrá. A beszéd, amely egy ifjú nemzedék eltékozolt jövőjéről és a szabadság hiányáról szólt, elbűvölte a temetésen jelenlevőket.
A fiatalabb nemzedék akkor arról a polgári demokráciáról álmodott, amelyben a polgárnak saját, tisztességes úton szerzett vagyona van, amely vagyon által garantálható a polgár szabadsága és méltóságteljes élete. Azaz egy szabadabb gazdasági mechanizmust remélt. Amelynek mozgatója a privatizáció, a magánosítás és természetesen a gazdasági verseny. Ezáltal pedig gazdasági versenyképességre tehet szert egy ország. De mindezek az elképzelések elképzelhetetlenné válhattak volna, ha akkor az emberekben a feléledő liberális értékeket megfojtják a kommunizmus utolsó szorításai.
Azt persze senki sem gondolta akkor, hogy ezek a bizonyos szorítások az évek múlásával egyre erőteljesebbé válnak. A múlt rendszer kiötlői, támogatói, szürke vagy kevésbé szürke eminenciásai kezdetben fokozatosan, de egy-két év múlva már nagy lendülettel restaurálták, ha nem is a rendszert, de a kapcsolati rendszert és hálózatot mindenképpen.
Az elmúlt évtizedekben pedig kibeszéletlenül, szinte kijózanodás nélkül mosódott össze minden, és a társadalom, amely több mint fél évszázada jelentős mértékben össze van zavarva, jól érzékelhetően napjainkban sem tudja feloldani magában az ellentmondásokat és a megtévesztéseket. Manapság már szinte mindenki, minden párt, szervezet koszorúzik, emlékezik és elmondja a maga forradalmi történetét. Még azon személyek is évek óta 56 örököseinek nevezhették önmagukat, akikről csak most derült ki, vagy a továbbiakban fog kiderülni, hogy még Nagy Imre újratemetésén is kémszolgálatot teljesítettek, egyszerűbben besúgók voltak. Ügyeltek rá, nehogy öntudatra ébredjen a nép. Ez a szolgálat egyébként olyannyira ''jól” sikerült, hogy a rendszerváltást követően viszonylag gyorsan visszarendeződött vagy visszaszerveződött a szolgálat.
Pontosan az ilyen szolgálatok és tevékenységek segítették egyébként elő a nép körében zajló és a napjainkban is tapasztalható tájékozatlanságot vagy határozatlanságot a forradalom vagy az elmúlt fél évszázad megítélését illetően.
Példának vehetjük, hogy nem is olyan régen a lakosságnak még az egyharmada tartotta csak 1956-ot egyértelműen ellenforradalomnak. Ezeknek ez idő szerint csak 38 százaléka ragaszkodik eredeti álláspontjához, 40 százalékuk viszont ma már népfelkelésnek, 35 százalékuk forradalomnak, 6 százalékuk pedig egyszerűen felkelésnek minősíti az akkor történteket. Vagy a kollektív memória kopik túl gyorsan, vagy egész egyszerűen annyi felől próbálták irányítani vagy manipulálni a magyar népet, hogy az állandó helyezkedési kényszer vagy a túlesésért folytatott harc időről időre ''átírta” a fejekben készülő, személyre szabott, egyéni vagy egyedi történelemkönyveket.
Az MSZP szerint Nagy Imre emléke közös
Nagy Imre emléke az egész nemzeté, az életműve azonban a baloldalnak külön tanulságokat is kínál - írta közleményében az MSZP az 56-os vértanúk emléknapja, Nagy Imre néhai miniszterelnök és mártírtársai újratemetésének 20. évfordulója alkalmából.
A Szocialista Párt a közleményében továbbá hangsúlyozza: Nagy Imre és társai példája megmutatta, hogy elkötelezett baloldali ember a sorsát, küldetését akkor teljesíti be, ha hitével, értékeivel a nemzet közös értékeit és teljesítményét gyarapítja, és képes a megújulásra, a szövetségkötésre is. A Magyar Szocialista Párt elnöksége fejet hajt Nagy Imre mártír miniszterelnök és társai emléke előtt, akik életüket adták az elveikért - fogalmaztak. Mint írták, ,,Nagy Imréék életük árán azt is bizonyították, hogy a baloldal csak akkor találhat utat az emberekhez, ha képes demokratikus és nemzeti felelősséggel teljes politikát folytatni. Nagy Imre jó példa arra, hogy legszebb korszakainkban bennünk, magyarokban több a közös, mint az, ami elválaszt.'
A Fidesz elnöke sörözőben emlékezett
Nem mindennapi sétára vitte el tegnap legnagyobb leányát, Ráhelt, Orbán Viktor. A politikus elmesélte neki Nagy Imre mártírhalált halt miniszterelnök húsz évvel ezelőtti újratemetésének eseményeit, illetve az akkori beszéde megszületésének körülményeit, amikor először követelte nyilvánosan az orosz csapatok kivonulását.
A séta második állomása a XI. kerületi Bibó Kollégium mellett álló söröző volt. Itt vázolták Orbánék a húsz éve elmondott beszéd alapjait.
- A Fidesz megállapodott arról, hogy mi legyen a beszédben, majd eljöttünk ide, és Kövér Lacival egy sör mellett megírtuk - emlékezett a volt miniszterelnök.
Külföldi sajtóvisszhang
A külföldi sajtó sem feledkezett meg az emléknapról, a The New York Times és a The Washington Post keddi internetes kiadásában az AP hírügynökség budapesti tudósítását közölve számolt be az eseményekről. A tudósítás idézte Rainer M. János történészt, az 1956-os Intézet főigazgatóját, aki szerint 1989. június 16-án nemcsak Nagy Imrét temették, hanem egy korszakot és egy politikai rendszert is. A Foreign Policy amerikai politikai magazin legfrissebb számában pedig Michael Meyer - aki 1989-ben a Newsweek kelet-európai irodavezetője volt - ezt írta: Magyarországon kedden arra emlékeztek, hogy húsz évvel ezelőtt temettek el egy hőst, s vele együtt a kommunizmust; az igazság győzedelmeskedett.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink