Rohanó világunkban kevés ember szenteli olvasásnak a szabad idejét, és még kevesebb költi könyvekre, régi képeslapokra félretett pénzét. Mégis akad olyan, aki megrögzött betűfaló, akit nemcsak a tudásvágy, hanem a kutatómunka szeretete, a még ismeretlen feltárása vonz. Szabó Józsefnek nem fáradságot, hanem a legédesebb időtöltést jelenti, amikor felüthet egy-egy régi könyvet, és szülőföldjének történelmét tanulmányozhatja.
" Mikor kezdett érdeklődni a helytörténet iránt?
- Általános iskolás koromban nagyon szerettem a történelmet, gyermekkoromban pedig a meséket, szinte a mesevilágban éltem. A nagyszüleim a törökkanizsai Tallián családnál dolgoztak. A nagyanyám szakácsnő volt, a nagyapám pedig Tallián Béla báró szobainasa. Akkoriban sokat hallgattam a báróékról szóló meséket, és nagyon a szívemhez nőttek ezek a történetek. Jó ideig azonban nem foglalkoztam ezzel. Sokáig sportoltam, tizenhat évig kapus voltam az Obilićben. Időközben sok mindent összegyűjtöttem Törökkanizsával kapcsolatban. Felidéződtek bennem az izgalmas gyermekkori emlékek, vonzott a múlt, és ezért kutatásba fogtam a 80-as évek végén.
" Mi volt az első kutatási témája?
- Mielőtt tollat fogtam volna, tíz évig olvastam. Amikor megérett bennem az a rengeteg adat, információ és tudás, melyet az évek során magamba szívtam, elérkezettnek láttam a pillanatot ahhoz, hogy átadjam másoknak is. 1992-ben egy cikket írtam a Szerviczky családról, 1993-ban pedig egy tanulmányt. A Családi Körben publikáltam, majd 16 oldalas tanulmányt írtam szerb nyelven a Szerviczky család történetéről. A kutatást ekkor már tudományos alapokra helyeztem. Bejártam a levéltárakat, múzeumokat, könyvtárakat. Elmentem mindenhova, ahol információt szerezhettem. Ahhoz, hogy az ember adatokat gyűjtsön, rengeteg kitartás kell, ezenkívül igen költséges is. Ezt a munkát ma már megkönnyíti az internet, de abban az időben Újvidékre vagy a szegedi Somogyi-könyvtárba kellett mennem egy-egy könyvért. Ha az ember kutatással foglalkozik, nagyon jól kell ismernie a bibliográfiát is. Én a Törökkanizsával kapcsolatos összes adatot összegyűjtöttem, kikerestem, fénymásoltam.
1997-ben felkértek, hogy legyek a társszerzője a vállalatomról, az Aleváról szóló monográfiának. Amikor elkészültünk a kéziratával, elvittük recenzióra a Vajdasági Múzeumba, akkor az intézmény szakemberei azt tanácsolták, hogy bízzák rám az egész könyv megírását. Arra apelláltak, hogy az én írásomon látszik, hogy tudományosan állok a témához. A forrásanyagot mindenhol feltüntettem, hogy látsszék: hiteles adatokra hivatkozom. Mindent önszorgalomból tanultam meg. Ebben az 1997-ben megjelent könyvbe az Aleva történetén kívül beiktattam Törökkanizsa történetéből is egyrészt, hiszen tudtam, hogy korábban még nem jelent meg a város krónikájáról munka.
Nem sokkal ezután Törökkanizsa város monográfiáját tervezték megíratni. Ebből a folyamatból engem kihagytak, mert némely személyek hangulatkeltést folytattak ellenem. Szerintük nem voltam alkalmas a feladatra. Ekkor a megbízók felkerestek egy belgrádi akadémikust, hogy felkérjék a munkára. Mivel ez az ember ismert engem, ezért megkérdezte tőlük, hogy miért őhozzá fordultak, amikor Törökkanizsán is van valaki, aki meg tudja írni a könyvet. Akkor felosztották a munkát, és kijelölték, hogy kinek melyik témakör jut. A törökkanizsai nemesség történetének megírását vállaltam, és ezt az akadémikus úr is támogatta, mivel tudta, hogy milyen levéltáram, gyűjteményem van. Elég nehezen ugyan, de kiharcolta, hogy engem is bevegyenek a könyv megírásába.
Ezután még nagyobb hangsúlyt fektettem a kutatómunkára és a publikálásra. Akkor már annyi anyagom volt, annyira sok tudás gyűlt össze bennem, hogy úgy éreztem: le kell őket jegyeznem. Természetesen a bizonyítási vágy is motivált. Nagy probléma volt - és még most is az -: a kétnyelvűség. Ha szerbül írtam, akkor a magyarok elégedetlenkedtek, ha pedig magyarul, akkor meg a szerbek kifogásolták, mivel ők is szerették volna elolvasni. Rossz érzés volt, mert nem tudtam, hogy kinek tegyek eleget. Mondhatom, hogy sokkal több tudományos munkát jelentettem meg szerb nyelven. Tagja lettem a Vajdasági Helytörténeti Szervezetnek, mely minden évben megjelentett egy-egy könyvet más-más témakörben. Vajdaság-szerte több mint száz író részt vesz a munkájában. Én 2002 óta működöm közre tudományos munkáimmal, és a tavalyi évig hatszor tüntettek ki Aranylúdtoll díjjal. Az ott publikált témakörökben már egész Bánátra kiterjedt a kutatásom. Kutattam a bánáti selyemtenyésztés, a vásárok, a bánáti kertészet, az állattenyésztés, a szőlészet történetét, a mezőgazdasági gépek elterjedését, a vajdasági vadászat története kapcsán írtam Ferbach Bálintról, az elfelejtett világutazó vadászról, aki Tallián Emil barátja volt. Kedvező kritikákat kaptam rá, és felmerült annak a lehetősége is, hogy könyv készüljön belőle, már csak azért is, mert rátaláltam eddig ismeretlen naplójegyzeteire is ennek a Ferbach Bálintnak. Sok írásom jelent meg továbbá a Bácsországban is.
Azon gondolkodom, hogy lassan abbahagyom a publikálást, és minden időmet a törökkanizsai nemesség története magyar nyelvű megírásának szentelem. A szerb nyelven megjelent munkám 80 oldalas.
" Milyen nehézségekbe ütközhet egy vidéki kutató?
- Nem tanultam a szakmát. Önszorgalomból kellett ezeket a témaköröket feldolgoznom. Itt nincs igazán lehetőség könyvekhez hozzájutni, így Nagybecskerekre, Újvidékre, Szegedre kellett utaznom. Ez nem mehet így tovább, gondoltam, sok pénzembe kerül az utazás. Az évek hosszú során összeállítottam egy szép könyvtárat, és digitalizált formában is beszereztem levéltári anyagokat, könyveket. Aztán elkezdtem gyűjteni a régi képeslapokat is. Mostanra már nagy képeslapgyűjteményem van, Észak-Bánátban talán a legnagyobb. Szinte nincs is olyan falu, amelyikről nekem ne volna korabeli képeslapom, noha egyik-másikért 40-50 eurót is fizettem. A könyvekbe, térképekbe egy ház árát öltem bele.
" Érték-e támadások a munkája során?
- A legnehezebb időkben kezdtem el írni. Tudvalevő, hogy a történelemtudomány nagyon kényes témakör, és bizony volt idő, amikor sokan támadtak. Azért szeretek minden forrást feltüntetni, hogy elkerüljem az alaptalan vádaskodásokat. Az Aleva-monográfia megírása után például két bőrönddel mentem be a vállalatba, hogy bebizonyítsam a támadóimnak, hogy amit leírtam, az mind igaz. Az a célom, hogy azt a rengeteg ismeretet, amelyet felhalmoztam, átadjam a bánátiaknak.