* Mi lépett előbb az életedbe, az újságírás vagy a rejtvénykészítés?

— Egy picivel előbb volt az újságírás, és valójában én is úgy kezdtem, mint a legtöbb újságíró, hogy a Jó Pajtásban, a Képes Ifjúságban, a helyi lapokban publikáltam először. A legelső rejtvényem a Hét Naphoz köthető, amikor Vali néni felhívására kisgyerekeknek szóló rejtvényt lehetett készíteni és beküldeni. Egyetemistakoromban a Topolya és Környékének tudósítottam, valamint oda is készítettem rejtvényeket.

Kiss Zoltán

* Hogy lehet megtanulni a rejtvénykészítést?

— A már említett első próbálkozás a Hét Napnál nem volt nehéz, mivel az egy oszloprejtvény volt, de kiindulásnak nagyon jó típus, lehet vele tanulni, fejlődni. A rejtvénykészítéshez rengeteget kell olvasni, ami az újságírásra is igaz, hiszen ezáltal bővülhet a szókincs és fejlődik a helyesírás, ami különösen fontos ezen a téren. Amíg egy interjúba vagy egy riportba belefér egy hiba, addig a rejtvényben nem engedhető meg, ezért hibátlanul kell elkészíteni. A Füles munkatársaitól tudom, hogy náluk hat kézen megy át egy-egy rejtvény. Azért említem éppen őket, mert mindig is őket tartottam az etalonnak, és a legrégebbi kiadványról van szó. A rejtvénykészítéshez úgy kezd hozzá az ember, hogy eldönti, mit szeretne elrejteni, ez pedig attól függ, hogy a lap milyen irányú, például szórakoztatni vagy ismeretet terjeszteni szeretne. Manapság rendkívül népszerű a skandináv rejtvény, mely a készítőnek sem okoz túl nagy fejtörést. Miután megvan a fősor, és csatoltuk a karikatúrákat, akkor jöhet a munka java része. Vannak olyan betűk, amelyeket nem használunk gyakran a munka során, mint például az ü, az ő vagy az ö, mert kevés magyar szóban szerepelnek. Tudni kell, hogy a legtöbb szavunk ötbetűs, és hogy az e magánhangzó a leggyakoribb. A rejtvénykészítés szabályait a Füles dolgozta ki Magyarországon, és mindannyian ezt követjük, akik ezt a munkát végezzük. Nekünk is haladni kell a korral, hiszen a szavak elavultakká válnak, módosulnak, illetve nagy segítség dr. Erős Zoltán segédkönyve, mely jelentősen megkönnyíti a munkánkat. Másféle rejtvényt készítek a Jó Pajtásnak vagy a Filkónak, hiszen attól függ, hogy milyen az olvasóközönség. Számomra a gyerekeknek való rejtvény készítése a legnehezebb, mert vissza kell térni az ő gondolkodásmódjukhoz, de már ebben is kialakult egyfajta rutin. Az életnek sok területét kell követni, de ez mind csak előnyömre válik. A munka milyensége attól is függ, hogy milyen rejtvényt szeretnénk készíteni. Én három csoportba sorolom őket: Vannak a könnyűek, melyeknek az összeállításánál arra törekszünk, hogy valamilyen kis megelégedést, sikerélményt adjunk a megfejtőnek. A második csoportba tartoznak a nehéz rejtvények, mint például az olasz módra elkészítettek. A harmadik kategóriába pedig a logikai rejtvényeket soroljuk, mint például a sudoku. Nagymértékben megkönnyíti a munkámat, hogy ma már számítógépen készülnek a rejtvények. Időbe telt, mire megtanultam a programok használatát, de így sokkal egyszerűbb a folyamat.

Sok háztartásból nem hiányozhat a Filkó

* Az egyetlen vajdasági magyar rejtvényújság, a Filkó megálmodója és szerkesztője vagy. Mesélnél a megszületéséről?

— Amikor ezt kezdtem, akkor úgy álltam neki, hogy létrehozok egy rejtvényújságot. Volt egy csapatunk olyan rejtvénykészítőkkel, mint Kéménczy György, aki akkoriban a Hét Napnál dolgozott, Szántó Zoltán, a Magyar Szó munkatársa, valamint Ábel István, aki több lapnak gyártott rejtvényeket, illetve rendszeresen részt vett rejtvényfejtő versenyeken. Karikaturistánk is volt, találtunk nyomdát, végigjártam a kötelező adminisztratív köröket, viszont abba a problémába ütköztünk, hogy vajdasági magyarok lévén eléggé kicsi a piac, a nyomdai és a járulékos költségek viszont magasak.  Megkerestem a Magyar Szó akkori főszerkesztőjét, Kókai Pétert, valamint az igazgatót, Mihók Rudolfot, és nem sokkal a sikeres megbeszélés után a Filkó a napilap mellékleteként jelent meg.

* Hat-hét éve lapunk olvasóinak is te készíted a rejtvényeket. Hogyan kezdődött a közös munka?

— Ez az együttműködés úgy indult, hogy felkerestek. Tudtam, hogy Kéménczy György negyven éve dolgozik a lapnak, és az ő munkáját vettem át. A megbeszélések értelmében két poénvadászatot, egy berakós rejtvényt és egy sudokut készítek hétről hétre. Nagyon szeretem ezt a munkámat, mert a leghálásabb rejtvényeket készítem a hetilapba, mivel a formátum nem túl nagy és nem túl kicsi, rendkívül szerethető ez az A4-es méret. A kis feladványban nehéz poént elhelyezni. Amíg létezett, addig a Vajdasági Magyar Kalendáriumba is én dolgoztam ki a rejtvényeket. Egy nagyon aktuális problémának látom azt Vajdaságban, hogy a minket megelőző generáció nem nevelt ki utánpótlást. Nincs kiépítve olyan intézményrendszer, hogy volnának fiatal karikaturistáink, zeneszerzőink, rejtvénykészítőink, humoristáink, egyszerűen kimaradt egy generáció. Nekem a feleségem a jobbkezem, rengeteget segít a munkámban, és szívesen átadnám a tudásomat a fiatalabbaknak is. Sokat foglalkozom azzal a gondolattal, hogy egy nyári műhelymunka keretében megtanítsam a fiataloknak az alapokat. Fontos követelmény, hogy jó helyesírása legyen az illetőnek, anélkül nem lehet rejtvényt készíteni. Tisztában kell lenni a fogalmakkal is, több területre kiterjedő alapműveltség szükséges, tehát nem egyszerű ez a hivatás. Ha valaki szeretné megtanulni a rejtvénykészítés módját, akkor azt tanácsolom, hogy üljön neki, és fejtegesse a feladványokat, ez az egyik legjobb lecke.

* Rejtvény minden lapszámban van. Mikor megy szabadságra Kiss Zoltán?

— Valójában sosem, de minden megoldható, mivel viszem magammal a laptopot, és utazás közben is dolgozom. Az olvasók nem is tudják, hogy egy-egy rejtvény Németországban vagy Magyarországon készült.

* Ennyi év tapasztalat után mi az, ami még lendületet ad?

— Mindig van újdonság, melyet felfedezek. Ha jobban sikerül egy rejtvény, akkor az megelégedéssel tölt el. Ez is egy állandó tanulás, ugyanúgy, mint az újságírás. Egy örök kihívás.