* Maksa Zoltán végzettsége szerint vegyészlaboráns. Imádja a zenét, a dobot, mégis humoristaként ismerte meg őt a közönség...
- Apai ágról székely, anyai ágról bácskai származású vagyok. Adán és Moholon éltek a dédszüleim. Talán nem kell mondanom, hogy mindkét vidéken élőknek genetikailag isteni jó a humoruk. Állítom, hogy a magyarnak a jó Isten ezt a panelt a túléléshez adta segítségül, hogy képes legyen felülemelkedni a borzalmakon és nevetni a körülötte lezajló hülyeségeken. Bennem valahol ezek az áldott jó gének találkoztak, amikor én Pesten megfogantam. (Mindkét szülőm Pestre költözött ugyanis.) Maga a genetikai örökség nagyon sokunkban megvan, a kifejezési módhoz azonban, amitől végül is humoristává lesz az ember, nagyon nehéz megtalálni az utat. Mert vannak divathullámok a humorban is, nagyon nehéz nem Nagy Bandónak, nem Markosnak és nem Hofinak lenni. A kezdet kezdetén én ugyanis mindegyik voltam. Nagy Bandó András sokat segített nekem abban, hogy megismerjem önmagam. Nagyon erős kiképzésnek vetett alá 1982-ben, két éven keresztül. Vitt magával, kihúzta ki az anyagaimból a selejtet, magyarázott, még abba is belekötött, hogyan állok a színpadon, hogyan hajolok meg. Mindemellett sikerült egy nagyon erős emberi tartást adnia nekem. å értette meg velem, hogy nem a közönség van értem, hanem én vagyok őérte, és csak akkor érezhetem jól magam, ha majd a közönség visszaigazolja a nevetésével, a tapsával, hogy jól dolgozom. Ezt a fajta szakmai alázatot a mai sztárok hírből sem ismerik. Iszonyatos hulladék kezd a szakmára egyre inkább rátelepedni, megdöbbentő megnyilvánulásokkal és horribilis gázsikért foglalkoztatják ezeket a senki embereket. Ilyen körülmények között tisztának maradni, ráadásul politikai értelemben is, rettenetesen nehéz.
* Az Ön műsoraiban szinte soha nem lelhető fel a politika?
- Nem. Élesen elhatárolódom ettől. Talán én vagyok az utolsó mohikán, aki egyáltalán nem politizál, hiába próbálják lökdösni ebbe vagy abba az irányba. Az én humorom ráadásul időtlen. Olyan jelenségekkel foglalkozom, amelyek valószínűleg tíz év múlva is gondot okoznak majd. Én ugyan politizálok néha, de csak közvetve. Tulajdonképpen a politikai döntések hatását elemzem, amelyből látszik, hogy egy rendszer működik vagy sem. Ezért is szeretik az emberek a műsoraimat, és mert holtfáradtan is képesek végignézni, miközben kapnak egy könnyed viháncolást, vagy relaxációs tréninget, ahogy én szoktam nevezni. Egyszerű poénokkal, egyszerű eszközökkel dolgozom, érthetően, világosan fogalmazok, vállalom önmagamat, a véleményemet mindenféle témával kapcsolatban, ami, hála az égnek, egybevág a többség véleményével. Ugyanakkor nem uszítok senkit semmilyen irányba, sem Erdélyben, sem a Felvidéken, sem a Délvidéken, úgy vagyok vele, hogy a magyar egy nemzet, a történelem hozta a sok borzalmat, amit nekem feladatom - ha csak kis időre is - elfeledtetni az emberekkel.
* Az utóbbi időben a Szeszélyes évszakokból kimarad a Maksa-híradó. Miért?
- Ebben a világban, amelyben még a magyar kereskedelmi adók is mellőzik a humort, ahol idétlenkedés megy, nekem van egy küldetéstudatom. Ezt szolgálva ,,nem vagyok trendi, hogy azzal a kifejezéssel éljek, amellyel az RTL Klubtól kirúgták a Maksa-híradót. De egy közszolgálati televízió, mint az MTV1 sem képes felvállalni azt az igazi magyar humort, amely mindig is jellemezte a népet, amit nem feltétlenül én jelentek, hanem nagyon sokan a szakmában. Számomra ez teljes mértékben érthetetlen és felfoghatatlan. 2004-ben ugyanis kirúgtak minden szórakoztató embert az MTV-től, minket a Szeszélyes évszakokkal, Lagzi Lajcsit, Juszt Lászlót, Friderikusz Sándort, a Néwshor című műsort, mindent, ami nézett volt. Utána következett a Petőfi Rádió megszüntetése: kirúgták a Kabarécsütörtököt, amely a Déli krónika után a leghallgatottabb műsora volt a Petőfi Rádiónak visszamenőleg száz évre. Ezzel megakadályozták egy csodálatos kulturális örökséget továbbadását. åszintén megvallva nem értem ezt a tendenciát. Csak arra tudok gondolni, hogy olyan emberek vannak hatalmon - függetlenül politikai hovatartozásuktól -, akiknek gyárilag hiányzik a humorpanel a fejükből, éppen ezért nem is érzik a szükségét.
* Van-e különbség a televíziós szereplés, illetve az élő, színpadi előadás módja között?
- Ez attól függ, milyen műsorról beszélünk. A televíziós műsorban én a vágott, szerkesztett anyagoknak vagyok a híve. Az, amit Fábry Sándor csinál, hogy kiáll és beszél, az egyfajta mesterségességet sugall, vagyis nem tűnik annyira természetesnek a műsor. Nyilvánvaló, hogy a műsort szerkesztik, akárcsak azt, hogy a közönség mit vesz, mit nem vesz az elé tálalt humorból. Ugyanakkor nagyon sokat számít Fábry köztudott politikai affinitása bizonyos dolgok iránt, ami már eleve meghatározza a közönség rétegét. Ez természetesen nem zárja ki, hogy a másik oldal is jól szórakozzon. Én - vele ellentétben - egy-egy színházi előadóesttel szeretnék feledtetni és szórakoztatni minden irányultság nélkül. A televízióban általam képviselt humorvonal egy ilyen könnyed, laza, képi poénokból álló média-paródia volt. Én sokkal jobban szeretem az élő előadásokat, mert olyankor saját magam lehetek, ugyanakkor nem kell attól tartanom, hogy a tévéműsort szerkesztő olyan poénokat vág ki a műsorból, amelyek éppen feldobnák a műsort.
* A műsorainak a szövegét Ön írja?
- Minden általam előadott szöveg kizárólag és nagyon szigorúan a sajátom. Már nem is tűrnének meg a pályán, ha nem így lenne. Voltak olyan korszakok, amikor egyik-másik humorista írt a másik, harmadik humoristának szövegeket. Megjegyzem, engem is felkért erre egy vezető társulat, de az általam írt szövegek annyira az én szám íze szerint íródtak, hogy nem igazán tudták használni őket, és hiteltelen lett volna, ha ők adják elő. A Maksa-híradót nyolc fiatal humoristával közösen készítettük, és ők is hoztak ötleteket, amelyeket természetesen feldolgoztunk, de a híreket szigorúan én írtam.
* Egyszer azt nyilatkozta, hogy mindegyik nagy humorista elődjét, kollégáját szereti valamiért. Mégis, van-e példaképe?
- Hofi Géza humora volt az első gyermekkori élményem, és az ő egyénisége meghatározta a későbbi humorvonalat, amely felé magam is elindultam. Az ő emlékére készítettem úgymond egy Hofis estet Fürdősapka kötelező címmel, amely arról szól, hogy a Kárpát-medencében nem árt, ha valaki fején ott van a fürdősapka, amely megvéd a sok borzalomtól. De még így sincs benne politika, hiszen én a Hofitól nagyon élesen elhatárolódom politikai szinten, de az eszközrendszerét, ahogyan ő dolgozott, ahogy kikacsintott az emberekre, ahogy mondatai között szüneteket tartott, ahogy a poénszerkesztése működött, ahogy felépített egy-egy ötletet - azt mindenképpen példaértékűnek tartom.
* Különbözik-e a határon túli magyarok humora az anyaországiak humorától? Másképpen kell-e hozzányúlni bizonyos témához, poénhoz attól függően, hogy hol és kiket szándékozik szórakoztatni velük?
- Jelentős különbség nincs. Az első vajdasági vendégszereplésem után úgy döntöttem, hogy megpróbálom ugyanazt az előadást színre vinni itt, a Délvidéken, amit otthon, Magyarországon. Elmondhatom, hogy ez majdnem egészében be is jött. Nem veszek észre olyan nagy gondolkodásbeli különbséget, hiszen a nemzet genetikailag magában hordozza az alaphumort, a jókedvre való törekvést és a problémamegoldó készségét. Azt viszont láttam, hogy az itteni emberek valahogy visszafogottabbak, és nincs például a szexualitás olyan mértékben közszemlére téve, mint Magyarországon. Bevallom őszintén, hogy nekem ez nagyon tetszik.
* Ezek szerint nem igaz a mondás, hogy ,,sírva mulat a magyar?
- De igen. Azt azonban sietve hozzáteszem, hogy a magyar ember nagyon szeret panaszkodni is. Felléptem több országban, ahol magyarok is élnek, és általános meglátás, hogy a magyar folyton panaszkodik. Ez talán hathat pozitívan is, ha azt eredményezi, hogy az ember ezáltal igyekszik jobbá tenni az életét. A másik véglet viszont az, amikor a lottómilliárdos is ugyanúgy panaszkodik, mint aki minimálbérből kénytelen megélni. Én inkább a fiataljaink iránt aggódom, mert olyan hatások érik őket, amelyeket nagyon nehéz tapasztalat nélkül kategorizálni, felismerni és ezáltal kivédeni. Gondolok itt például arra, hogy Magyarországon szinte nevetséges a drogellenes felkészítés, nincs megfelelő szexuális felvilágosítás. Megdöbbentő, hogy micsoda silányság uralkodik jelenleg Magyarországon a szülők és a fiatalkorú gyermekeik között.
* Mit jelent az Ön számára a Vajdaságba látogatni, a határon kívül rekedt magyarok közé?
- Határon túlra, a magyarokhoz látogatni olyan számomra, mint egy időutazást tenni: vissza a tisztességhez, az egyszerűséghez, a nyílt szívhez. Nekem két dolog hiányzik az otthoni magyar társadalomból: a lélek és a fegyelem, ehhez kapcsolódóan pedig az alázat. Ezt itt még látom az emberek szemében, a viselkedésükben. Magyarországon mindezt már hírből sem ismerik...
* Több együttest is alapított, sokféle zenét játszott már. Hol tart most Maksa Zoltán muzsikusi pályafutása?
- A zene előbb jött az életembe, mint a humor. Már hetedikes koromban elkezdtem dobolni, önkéntelenül vonzódtam az ütős szekcióhoz. Életem első együttese a Futótűz 1977-ben alakult meg, és hat éven át létezett. 1992-ben, Nádas György felkérésére alapítottunk egy humorista-zenekart, amely sajnos csak fél évig létezett. 1999-ben alapítottam egy rockzenekart, amely hobbi-bandának indult, és amely Mike Oldfield-számokat játszott. De ez a fajta színvonalas zene sajnos nem kellett senkinek. Ezen megsértődve, mintegy bosszúból jött létre a Médiász Lakodalmas Trottyzenekar, amely most Ezüstlakodalom című műsorával járja az országot. A cím egyébként utal az én 25 éves pályafutásomra, illetve magára a műsor témájára.
* Mit jelent az Ön számára a zene?
- Menedéket a világ elől. Ha megsértődöm vagy szomorú vagyok, elvonulok a világ elől és játszom a szintetizátoromon. Otthon berendeztem egy sarkot, és ebben a mini stúdióban készült el a Jan Michael Jarr számainak mintájára íródott dalaimat tartalmazó két lemez is, a CO2 és a Vulkán címűek. Rengeteg olyan dolog motoszkál az ember fejében, amire nem a humor a megfelelő kifejezési eszköz, hanem a zene. A zene soha nem hazudik, és eshetek áldozatául bármiféle divathullámnak, a zeném mindig őszinte marad.
* A bulvársajtóban nem igazán olvashatunk Maksa Zoltánról és családjáról. Hogyan sikerül elkerülni a sztorivadászok által felállított csapdákat?
- Szerencsémre a bulvársajtó kizárólag azokkal foglalkozik, akiknek az életében valamiféle balhé lelhető fel. Hála az égnek, én nem igazán vagyok érdekes a számukra. Amikor gyermekem született, beszámoltak róla a bulvárlapok, sőt az RTL Klub is meghívott vendégnek. Ezért én hálás is vagyok nekik, de örömmel tölt el, hogy nem szolgáltatok okot a bulvársajtóban való szereplésre. Nincsenek botrányaim, monogám típus vagyok, amivel sikerült ki is mennem a divatból...
* Tervek, elképzelések?
- A jövő évem várhatóan csendesebb lesz, mint az idei volt. Ebben az évben ugyanis rekordmennyiségű kiadvány jelent meg tőlem. Jövőre tervezem a harmadik szintetizátorlemezem kiadását, a Sivatagot, illetve a Majd értesítjük címet viselő könyvem megjelenését, amely a pályán eltöltött 25 évemről szól majd, és szintén jövőre jelenik meg a lakodalmas zenéket tartalmazó CD-m második része is. Februárban folytatom itt, a Vajdaságban a körutamat, és remélem, hogy nagyon sok kedves, humorszerető délvidéki magyarnak tudok majd egy-egy kellemes, rekeszizmokat megmozgató esttel szolgálni.