home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
A madarászat mestere
Kartali Róbert
2024.02.19.
LXXIX. évf. 7. szám
A madarászat mestere

Tomek Róbert madarak iránti szenvedélye kilencéves korában kelt szárnyra, akkor kapta ugyanis élete első saját madarát, egy nimfa papagájt. Több mint négy évtizeddel később olyan mérföldköveket ért el a madarászat terén, amelyekről mások csak álmodhatnak.

Az otthonában csillogó megszámlálhatatlan serleg és érem közül kiemelkedik a 2018-ban elért világbajnoki cím, két mandátumban volt a Szerbiai Díszmadártenyésztők Szövetségének az elnöke, most pedig szerb nyelven ír hiánypótló könyvet az egzotikus madarak tenyésztéséről.

Tomek Róbert madarak között nőtt fel, mivel édesapja mindig is tartott madarakat, leginkább galambokat tenyésztett, de volt valamennyi díszmadara is. Nem volt tehát nehéz közel kerülni ehhez a hobbihoz, de ez számára ma már nem csupán egyszerű időtöltés, hanem életstílus és szenvedély. Ennek megfelelően választott lakóhelyet, alakította ki otthonát, és mint mondja, a családja támogatása nélkül mindez nem valósulhatott volna meg, és nem érhetett volna el sikereket a segítségük nélkül. Elmondása szerint elsősorban az egzotikus madarak érdekelték. A madarak tartása számára nem az anyagi haszonszerzésen alapul, inkább a tojásból kikelő fiókák okozta öröm élteti hobbiját, a kihívásokat pedig a különleges színváltozatok genetikai öröklődésének rögzítésében találta meg.


A büszkeségfalon a világbajnoki cím kiemelt helyre került (A szerző felvételei )

— Gyerekkorom meghatározó könyve volt a madarászbibliának is nevezhető kiadvány, Siroki Zoltán Díszmadarak a lakásban című kötete. Nem tudtam betelni az egzotikus madarakról szóló írásokkal. Akkoriban nehezen lehetett hozzájutni ilyen egyedekhez, és amikor szerencsémre eljutottam egy-két szabadkai tenyésztőhöz, akkor el sem akartam hinni, hogy nálunk ilyesmi létezik. Én is elkezdtem papagájokat tenyészteni, aztán amikor eladtam őket, vettem egzotikus pintyeket, és szépen haladtam előre.


Rózsás kakadu

* Mindez odáig fejlődött, hogy 2018-ban Olaszországban világbajnoki címet szerzett. Ez hogyan történt?

— Egy ausztráliai rácsosszárnyú asztrild barna színváltozatával neveztem a versenyre, és ezzel az egyetlen madárral indultam. Szerbia a nemzetközi szabályozás miatt nem indulhatott szervezetten, így csak néhány egyedet vihettünk ki a versenyre. Mivel Szerbiában úgy tartják, hogy a madártenyésztők között a kanárisok a királyok, az itthoniak leginkább kanárimadarakkal mentek. Amikor megjöttek az eredmények, mindannyian néztük a kanári kategóriákat, hogy lettek-e helyezések, és semmi. Erre én látom, hogy az én madaram első lett. Az ember életének legboldogabb pillanata, amikor gyermeke születik, nekem ez volt a második legboldogabb. Le-föl szaladgáltam, alig hittem el. Az volt az egyik gyerekkori vágyam, hogy egyszer szerepeljek a világbajnoki katalógusban, de azt sosem gondoltam volna, hogy első helyezett is leszek. Így Szerbiában a mai napig egyedüli vagyok, akinek világbajnoki címe van.

 

Kacagójancsi és társai

* Milyen madarakat, papagájokat tart most?

— Az udvaron lévő röptetőkben tartom a papagájokat, azok bírják a kinti létet, és velük lényegesen kevesebb a feladat. Kedvencem a szenegáli papagáj, ez nagyon nehezen tenyészthető, ebből van két párom. Nem értékes, nem igazán attraktív, de kegyetlen nehéz a tenyésztése, nekem pedig ez kihívás. Van rózsás kakadu, nagy sándorpapagáj és amazon papagájok. Ezekből van kék- és sárgahomlokú is. Ezt a családot szeretném bővíteni, de náluk kell négy-öt év, hogy ivarérettek legyenek, ezért is nehezen tenyészthetőek. Van itt kokabura is, magyarul kacagójancsi, mely nem szép, de nagyon különleges. Az évek során már tizenvalahányat fölneveltem, az elején nagy kihívás volt, de ma már nem annyira érdekes. Valamikor neveltem afrikai varangyverebeket, ma már azt sem tartok, sőt rácsosszárnyút sem, mellyel világbajnok lettem. Most már nem érdekes, mivel ha valamivel elérem azt, amit akartam, akkor jöhet valami új kihívás. Sok esetben ezeket a madarakat gazdasági megfontolásból tartják, de nálam ez szerelem, soha nem húztam hasznot belőle, ha volt is, azt mindig visszaforgattam a madarászatba. Mostanában sok tenyésztő áttért a kézzel nevelésre, én nem vagyok híve az ilyesminek. Nem is szeretem, ha túl szelídek a madarak.


Kacagójancsi étkezés közben

* Szóval inkább a szaporítás és a különlegességek keresése érdekli?

— Maga a gondolat, hogy legyen fióka, felvillanyoz. Mindig izgatottan várom a tavaszt, hogy melyik pár hoz újabb utódot. Van itt egy olyan szenegálipapagáj-pár, amely nyolc-tíz éves, és még soha nem nevelt kicsinyeket. Más már rég kidobta, eladta volna őket, én meg izgatottan várom, hogy hátha majd most tavasszal lesz tojás. Persze ha az ember madarakat nevel, és eladja őket, akkor a bevételből megvesz egy másik madarat, vagy beszerez egy másik fajt, és a tápot is meg kell venni.


Timor szigeti zebrapintyfiókák (Tomek Róbert felvétéle)

* Mivel kell etetni őket?

— A legtöbb madárnak nincs speciális igénye e téren, de a kacagójancsi például teljesen húsevő. Annak ellenére, hogy ezek a madarak generációkon keresztül fogságban nevelkednek, semmilyen más táplálékot nem fogadnak el, csak húst. Egyidőben voltak afrikai szarvascsőrű madaraim, melyek természetes élőhelyükön szöcskéket esznek. Őket például át lehetett szoktatni macskaeledelre, granulátumra. A kacagójancsit nem! Ha nem húst kap, nem eszi meg. Ez nagyon ritka madár itt Szerbiában. Van nekem, meg akinek én eladtam a kicsinyeket, annak is ilyen mini állatkertje van Vranjéban. Sokak szerint igényes a tartása, mert húst eszik, de ha az ember felkészül, akkor nem túl bonyolult.

 

Új színváltozatok

* A ház pincéjében is van egy birodalma. Ott vannak a szívéhez közelebb álló madarak?

— Hosszú éveken keresztül tartottam egzotikus madarakat. Volt időszak, amikor több mint huszonvalahány afrikai meg ausztrál díszpintyem volt. Ezek nagyon igényesek, elsősorban idő, de táplálék szempontjából is. Megjegyzem, hogy nekem a madártartásban nem az az érdekes, hogy legyenek madaraim, hanem az, hogy azok fiókákat neveljenek. Mert az a kihívás, hiszen madarat venni bárki tud. A fióka nevelése a legnagyobb élmény, az első afrikaiamarant-fiókám vagy húsz éve bújt ki a tojásból, de még most is emlékszem, hogy hol volt a fészekben, amikor kinyitottam. És a gyűrű is nagyon fontos, mert ezeknél a madaraknál sok esetben, ha meggyűrűzöd a fiókát, akkor a tojó az idegen test miatt kihajítja a fészekből. Az afrikai pintyeknél sok szempontot kell figyelembe venni, hogy tudj saját gyűrűzött madarat nevelni, és azzal versenyezni — mert csakis azzal lehet. Ezt a saját jelzésű zárt gyűrűt a madár életének első öt-tíz napjában lehet ráhúzni a lábára. Talán már tíz éve is, hogy főleg zebrapintyeket tartok, kiállítási minőségben, ezeket össze sem lehet hasonlítani a piaci, akármilyen madarakkal. Nagyon sok feltételnek kell, hogy megfeleljenek, hogy kiállítási minőséget kapjanak. Ezenfelül tizenkét-tizenhárom éve Timor szigeti zebrapintyeket is tenyésztek néhány szerbiai kollégával. Itt nálunk megjelent egy új mutáció, most ezt próbáljuk rögzíteni. Többször volt már vitánk az új mutáció miatt a hollandokkal, ahol szintén előfordult egy mutáció, de ott az új színváltozatot úgy érték el, hogy sima zebrapintyekkel párosították a Timor szigeti zebrapintyeket. Nálunk ez nem így történt, itt egy génhibából keletkezett ez a színváltozat, és most próbáljuk magát a genetikai öröklődését papírra vetni, hogy ki tudjuk számolni, miből ered, és hogyan jelentkezik. Ennek a színváltozatnak az elismertetése nagyon hosszú folyamat, vagyis hogy versenyszínként ismerjék el a világszövetségben, és mindaddig nem is lehet versenyszerűen kiállítani, csupán az egyéb kategóriában, de azt nem díjazzák. Kihívás tehát elismertetni egy színt, de azt minimum három évig kell vinni a világkiállításra, átadni az adatokat, melyeket genetikailag be kell bizonyítani, hogy mi miként öröklődik, hogy mit mivel párosítottál. Miután az illetékes bizottság végigköveti, hogy ez a szín miként rögződött és öröklődött, akkor ismerik el mint új színváltozatot.


Feketemellű Timor szigeti zebrapinty-mutáció (Tomek Róbert felvétéle)

* Volt erre példa korábban?

— Amíg a szövetség elnöke voltam, sikerült elérni, hogy a világszövetség elismerje a szerb slavujar kanárit mint önálló énekkanárit, mely utánozza a fülemüle énekét. Ezt Szerbiában hetven-nyolcvan éven keresztül tenyésztették. A világon korábban háromfajta kanárit különböztettek meg: volt a belga malinois, a német roller és a spanyol timbrado, a negyedik énekkanári pedig a szerbiai slavujar. Ezen nagyon sokat dolgoztam! Az volt a szerencsénk, hogy a románok is tenyésztik, és ők vitték ki a slavujart a világkiállításra, hogy bemutassák. Mi Szerbiából sajnos nem tudunk részt venni, mivel a 2005-beli madárinfluenza idején az Európai Bizottság hozott egy döntést, hogy nem lehet az Európai Unión kívülről bevinni madarat.

* Akkor 2018-ban miként vehetett részt a versenyen?  

— Úgy vittük a madarakat, mint egyéni házi kedvencet, így egy személy öt egyedet vihetett. Szóval az ország területéről nem lehet szervezetten menni sok marárral. Ebből sajnos már többször is volt problémánk, még az EU-n kívüli országokban szervezett versenyeken is. A törököknél volt például egy rangos verseny, mindent elintéztünk, leszerveztünk, és indulás előtt a bolgárok bejelentették, hogy nem engedik a tranzitot. Azt, hogy az ország területére behajtsunk meg kihajtsunk a madarakkal. Volt olyan is, hogy Portugáliában 2020-ban lex specialis döntést hoztak, hogy az Európai Unión kívüli országok — köztük Szerbia, Bosznia és Törökország — részt vehessenek azon az egy kiállításon, de innen december 24-én 14 órakor küldték el Portugáliába a szükséges tanúsítványt. Természetesen karácsony napján Portugáliában senki sem dolgozott, nekem pedig 27-én kellett volna beraknom a madarakat karanténba, hogy elérjem a szlovén kollégákat, hogy együtt vigyük a madarainkat a 3000 kilométeres útra. Lehetetlen küldetés volt, így madarak nélkül mentem a világkiállításra, ahol odajött a portugál minisztérium illetékese, és személyesen kért elnézést. Az a baj, hogy ebben nincs pénz, és csak mi néhányan vagyunk ilyen megszállottak.


Zebrapintyek (Tomek Róbert felvétéle)

 

A büszkeségfal

* Van egy büszkeségfala, rengeteg serleggel, éremmel. Meg tudja mondani, hogy mennyi van belőlük?

— Nem, de a legfontosabb közülük a világbajnoki cím meg a balkáni országok versenye, melyet mi szerveztünk Nišben 2022-ben, ott is jó eredményeket értem el. Emellett többszörös országos bajnok vagyok, és mindig más fajtákkal. Egzotikus madarakkal is voltam ötször-hatszor országos bajnok. Az én elnökségem alatt vezettük be, hogy évente kinevezzük a legjobb tenyésztőt. Évente négy-öt nagyobb kiállítás szokott lenni Szerbiában, a mi szövetségünk összesíti az adatokat, és az eredmények alapján a közgyűlésen kihirdetik a legjobbat egy-egy kategóriában. Itt is ötször-hatszor voltam legjobb, és az öt után lehet kiérdemelni a mestertenyésztő fokozatot, azt is már régen megkaptam. Ezenfelül van elég sok elismerésem a szabadkai egyesületen belüli aktív munkámért is. Ezek az én díjaim, a többit a madarak gyűjtötték be. A madarak egyébként nem egymás ellen, hanem a tökéletességgel versenyeznek. Az is elő tud fordulni, hogy egy kategóriában csupán egy madár indul, mégsem kap arany, csak ezüst fokozatot. Ez azért van, mert a madarakat pontozzák ezeken a versenyeken, és ha nincs meg a kellő pontszám, akkor nem lehet aranyérmes egy madár. És kizárólag saját tenyésztésű egyeddel lehet versenyezni. Nem úgy, mint a kutyák esetében, hogy valaki megvesz egy jó kutyát a tenyésztőtől, majd fizet valakit, aki szaladgál vele a versenyen, és utána ő lesz a világbajnok, mert van pénze. A madarászok világában ez másként működik. Mondjuk, ha valaki egy kis sándorpapagájjal versenyez, akkor arra legalább hat év kell. Ha ugyanis veszel egy ilyen papagájpárt, akkor legalább három évbe telik, hogy ezek a madarak ivarérettek legyenek, és a fiókának még három év kell, hogy a hímen megjelenjen a gallér. Mondjuk, az apróbb pintyeknél már gyorsabb a biológiai reprodukció, de itt is csak saját madárral tudsz versenyezni, ami külön értelmet ad ennek az egész hobbinak. Szóval hiába van valakinek pénze, hogy vegyen, ahhoz, hogy ringbe tudjon szállni, nevelnie kell a madarakat.


Kékhomlokú amazon papagáj (Tomek Róbert felvétéle)

* Szabadkán mekkora hagyománya van a madártartásnak?

— Szabadka egykor a galambászok városa volt. Ez ma már nem így van, de a papagájtenyésztés tekintetében élen jár. Az itteni egyesületben a százhúsz tagból legalább százan papagájt tenyésztenek. Szerbia szét van osztva régiókra, Szabadka nagyon erős a papagájok terén, délebbre inkább a kanári a népszerű. Egyébként a Szabadkai Kisállattenyésztők Egyesülete is igen erős, az egyike a legszervezettebbeknek, és nem csupán szerbiai szinten, hanem szélesebb körben is.

* Mit javasol egy kezdőnek, aki szeretne madarakat tartani?

— Soha ne a pénz miatt csinálja. Mindig szeresse azt, amit csinál, és könnyű fajokkal kezdje, hogy megszerezze az első sikerélményt, mondjuk, hullámos papagájjal. Szóval előbb egyszerű fajt válasszon, mely könnyebben szaporítható. A sikerélmény majd meghozza a vágyat, hogy előrelépjen, és más, igényesebb madarak tartásával is megpróbálkozzon. A madártartás olyan, mint az iskola, nem lehet egyetemmel kezdeni, előbb el kell végezni az általános iskolát.


Tomek Róbert madáretetés közben

* Szinte minden megvalósítható célt elért, melyet csak lehetett. Van esetleg még valami, amit szeretne?

— Nagy kihívás lenne elismertetni, rögzíteni a Timor szigeti zebrapinty mutációját, és ezt nagyon szeretném elérni. Szeretnék még tartani különböző papagájfajtákat, de ezekhez nagyobb röpdéket kell majd építeni. Még egy álmom, hogy szerb nyelven kiadjak egy könyvet, mivel magyar nyelven a szakirodalom elég jól lefedi a díszmadarak tartását és szaporítását, de szerb nyelven még vannak hiányosságok, szinte nincs is jelentősebb szakkönyv. El is kezdtem, leírtam már tizenöt olyan faj tenyésztését, amelyet én tartottam, és van még tíz faj, melyet tenyésztettem, és sikerült fiókákat nevelnem, de ezekről még el kell készíteni a pontos leírásokat. Ezen dolgozom, és talán ez lenne a megkoronázása a munkámnak.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..