Kártyázott, amikor megérkeztem a megbeszélt interjúra a zsinagógával szemközti otthonába. A kártya meg a sakk jó játék, hogy az embernek öregségére az agya ne gyöpesedjen be — mondja, és amikor a háromnegyed évszázadról kérdezem, úgy fogalmaz, nem érzi az évek súlyát.

* Soha nem is érezte?

— Soha. Apám ennyit élt, pontosan hetvenötöt, és sosem volt beteg. Rákot kapott, öt hónap alatt meghalt. Hasonló az én utam is.

* Készített bármikor számvetést az életében?

— Nem. Talán mielőtt negyven lettem, akkor spekuláltam el, hogy ki is vagyok én.

Halbrohr Tamás (Szalai Attila felvétele)

* Mire jutott?

— Arra, hogy mindig erős volt bennem a zsidóságtudat. Istenhívő voltam, sosem voltak kétségeim, mivel mások, akiknek kétségei voltak vagy ateisták voltak, más hitűek voltak. Mi közöm hozzá? Lehet, ha egy katolikus tengerben lennék, és én vallásos, a többiek meg nem, akkor talán azt mondanám, hogy a többinek van igaza. De mivel így is, úgy is kisebbségben voltam, nem tartottam úgy önmagam számára, hogy kisebbségi a gondolatmenetem. Viszont láttam, hogy világi karrierem nincsen, hogy már harmincévesen elértem a szocializmusban elérhető személyes karrieremet. Mint osztályidegenre az a társadalom rám nem számított. Nem is üldöztek engem, nem diszkrimináltak. Bizonyára a Zorka Vegyi Művek munkásai vagy vezetősége csodabogárnak tarthattak — az úgynevezett reklám- és propagandaosztály önálló előadója voltam, ami ugye, nem nagy szám, nem nagy fizetéssel. Könyveket olvastam. Ez velem született vonzalom, és ma is szeretem, elolvasom más emberek okos gondolatait. Viszonylag fiatalon meguntam, vagy nem vonzottak már a szépirodalmi regények, inkább a zsidó vallási filozófia érdekelt, próbáltam ezeket a gondolatokat magamévá tenni vagy legalábbis megismerni.

* Biztosan megkérdezték már mások, de megkerülhetetlen számomra is: milyen a felújított zsinagógával szemben élni?

— Boldog vagyok, hogy fel van újítva, és hogy nem dőlt össze. Ezt már fiatalkoromban is megértettem, és igencsak harcos szószólója voltam annak, hogy csak úgy tudjuk megmenteni, hogyha odaajándékozzuk a városnak, az államnak, mert csak neki van pénze arra, hogy fenntartsa. Az állam nem akarta elfogadni ezt az ajándékot, ez olyan, mint egy fehér elefánt, nagyon szép, de inkább ne… Voltak zsidó entellektüelek meg a kommunista pártban befolyásos származású emberek, akiknek végül sikerült kierőszakolniuk ezt a jugoszláv államtól, annak ellenére, hogy az épület 1901—1902-ben épült, tehát a XX. században, és az akkori jugoszláv törvények szerint nem számított műemléknek. Majd egy évtizedig tartott a huzavona, mire az állam elfogadta ezt az ajándékot. Én azért harcoltam, hogy nem szabad eladni, mert nem biztos, hogy a maradék zsidóság, ez a százötven lélek az örököse annak a négyezernek, akik meghaltak a deportációban. Én leszármazottja vagyok az alapítóknak, a donátoroknak (nagyapám annak idején örökös helyet vásárolt magának), de kitartottam amellett, hogy nincs jogunk eladni, csak elajándékozni. Egy célom volt, hogy ne dőljön össze. Azt mondtam, hogy valamit valamiért, így azt ajánlottam, hogy adjuk el a temető márvány és gránit síremlékeit — néhány hónap alatt összegyűlt volna a szükséges 2 millió nyugatnémet márka, hiszen Zágrábtól Belgrádig akkor is voltak gazdag emberek —, és az árából újítsuk fel a zsinagógát. Ha arról van szó, hogy éhen fogok halni, akkor eladom az ingaórát, ilyen egyszerű. De a tagság ezt mereven elutasította, pedig a szabályzat szerint a zsidó temető kizárólag a közösségé, így a márvány síremlék nem azé, aki állította, hanem a szentegyleté, a zsidó hitközségé, az egyén nem szólhat bele, hogy eladjuk-e, legfeljebb csak sajnálkozhat. Erre még nem volt precedens Szabadkán, de egyébként igen, mert a kommunista időkben a nemzetközi munkásmozgalomhoz hű zsidó vezetők az állam és a párt érdekeit figyelembe véve eladták a nagybecskereki zsidó temetőt meg a zimonyi zsidó temető jó részét építkezésre.

* Mostanában mivel foglalkozik?

— Szenior lettem, munkát nem végzek, könyveket olvasok, szórakoztatom magam, baráti köröm van, és jól vagyok. Az április 16-ai születésnapom szerényebb volt, mint az 50., a 60. vagy éppen a 70. — de hát ez nem is kerek évforduló. Nem gubóztam be a járvány miatt, de mások igen. A barátaim az én korosztályom meg plusz/mínusz néhány év, mindenkinek akad családtagja, aki volt rákkal meg cukorral gyógyítva, őket nem kellene megfertőzni. Igaz, az én baráti köröm nem országos átlag, tehát mindenki beoltatta magát, mert felfogta, hogy ez szükséges, a környezete számára, de főleg önmaga miatt. Nagyon szomorúan látom, hogy az országos átlag nem így gondolkodik, hanem oltásellenes. Megbolondítják őket a különféle áltudományos magyarázatok, azért utasítják vissza ilyen nagy számban a vakcinát.

* Zavarja az emberi tájékozatlanság, befolyásolhatóság?

— Találkoztam már idegenvezetővel, aki a zsinagógát bemutatva azt válaszolta a turisták érdeklődésére, hogy Szabadkán már nem élnek zsidók. Ott mentem el a csoport mellett, és hallottam, meg is fordult a fejemben, hogy megkérdem, akkor én mi vagyok. Sok a tévinformáció, kevés a valódi tudás. Nincs is rá igény. A jelenlegi zsidó hitközségnek irigylésre méltó jövedelme van, és aki pénztelen — márpedig az emberek döntő része az —, próbál a zsidó hitközséghez közel állni, betagosodni, és jogot nyerni különféle szociális juttatásokra, vagy álhonoráriumot kapni. Ezért készülnek a projektumok (monográfiák, zsidókhoz köthető egyesületek történetének feldolgozása) archívumanyagok alapján, mert valakinek nincs előtudása, vagy csak kicsi, önmagát viszont okosnak tartja. Én azt hiszem, hogy ilyen művet írni szélhámosság. Szabad művet írni, ám az legyen tudományos, tartalmazzon önálló gondolatokat.

* Ön szerint mivel kellene foglalkozni?

— Talán a lényeggel: a zsidó vallással, a kis létszámú zsidók és zsidó származásúak — döntően vegyes házasságból származó emberek vannak — vallási edukálásával. A félzsidóknak vagy negyedzsidóknak (ez egy kicsit rossz kifejezés, de nem tudok jobbat ennél) van valamennyi zsidótudatuk, tehát tudatában vannak annak, hogy az egykor élt zsidó nagypapa vagy nagymama, aki elveszett a munkaszolgálatban, az bizony zsidó volna. Tegyük fel, hogy egy gondolkodó emberről van szó, akiben felmerül a kérdés, kellene-e neki ezzel foglalkoznia. Tehát edukatív célokra kellene költeni, vagyis azt oktatni és megmagyarázni, hogy mi is a lényeg, mi az egyistenhit, hogyan történt egykoron, hogy egy sivatagi, nomád pásztornép ilyen robbanásszerűen egy teljesen új ideológiát tett magáévá, mint az egyistenhit, hogy isten egy és láthatatlan. Mózes kivonulása Egyiptomból 3333 évvel ezelőtt történt, és akkor lett leírva a tízparancsolat is, a monoteizmus alapja. Ez teljesen új volt az akkori világban.