Botond a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium diákja, még csak tizenhét éves, de már elmondhatja magáról, hogy működő műholdat épített.

* Hogyan kezdődött a műszaki tudományok iránti érdeklődésed?

— Sok minden érdekel, de leginkább a műszaki tudományok felé orientálódok, mindent szeretek, amit szerelni, építeni kell. Kis korom óta legókockákkal játszottam, ez a hobbim a mai napig megvan, szerintem innen ered az érzékem a műszaki dolgokhoz, ami sokat segített, ehhez pedig jött az informatika és a fizika.

* Milyen megmérettetéseken szoktál részt venni?

— Matematika-, fizika- és informatikaversenyekre járok, részt vettem a Nemes Tihamér Programozóversenyen, ahol eljutottam a Kárpát-medencei fordulóra. Voltam már robotépítő és programozóversenyen. Hetedik osztályban volt lehetőségem részt venni egy gyorstalpalón programozásból, utána kiválogatták a legjobbakat, beneveztek bennünket az Edu Robotics Cupra, ez adta meg a kezdő lökést. Nem értünk el nagy eredményt, de szép teljesítményt nyújtottunk ahhoz képest, hogy előtte tanultunk meg programozni. A következő évben jött a World Robot Olympiad nemzetközi robotépítési és -programozási verseny, ez a világ legnagyobb robotprogramozó versenye, melynek először van szerbiai fordulója. A versenyen megadott pályán kell feladatokat teljesíteni. Ezeket előre elkapjuk, és itthon felkészülünk. Két-három fős csapatban versenyzünk, nálunk az vált be, hogy nincs meg konkrétan, ki mit csinál, hanem összeülünk, és mindenki együtt dolgozik. Van olyan feladat, hogy valamit át kell fordítani, elvinni máshova, lerakni, tornyot építeni, aztán ezt élőben bírók előtt bemutatjuk. Ez a verseny indította el nálam a lavinát, utána nem volt megállás. Minden évben ezen a két versenyen veszünk részt, az idei WRO-n másodikak lettünk, és meghívtak bennünket a nemzetközi döntőre Olaszországba. Tavaly szintén második hellyel eljutottunk a Dániában megrendezett döntőre és a legó központjába, Billundba. Voltunk a Lego House-ban, ahol egy hatalmas gyártósor van felállítva, és láthattuk, hogyan készülnek a kockák.

* Vannak követelmények, melyeknek egy ilyen versenyen meg kell felelni?

— Minden évben más robottal készülünk, mert más a pálya is, így mindig szükségesek a változtatások. Általában az ember nem ússza meg néhány elem kicserélésével, a nulláról építjük fel a robotokat, a programozással egyetemben. A legfontosabb követelmény a méret, egy 25 × 25 × 25 cm-es dobozba kell, hogy beférjen a robot. A programozás szempontjából nincs semmiféle megkötés, bármilyen programnyelvet, szoftvert lehet rajta futtatni. A robot építésénél pedig csak eredeti legóelemeket lehet használni, mindennemű kötőanyag, változtatás nélkül, és az elektronikánál is konkrétan megvan, hogy mit alkalmazhatunk, miből válogathatunk.

* Mesélnél a CanSat versenyről?

— Szerintem sok embernek ez lehet a legérdekesebb a versenyeim közül. Ez egy európai műholdépítő verseny középiskolásoknak, országonkénti fordulókkal, mi pedig beneveztünk a magyarországira, de már ez is több részből állt. Az első szűrésnél átadtuk a szervezőknek az elsődleges terveket, ők átnézték, és az alapján válogatták ki a csapatokat, hogy kinek megvalósítható az ötlete. A második fordulóban konkrétan felvázoltuk, mit csinálunk, milyen alkatrészeket fogunk használni, ezt kötelezően angolul kellett beadni. Ennél a pontnál volt a legnagyobb szűrés, 38 csapatból 10-et választottak ki, melyek továbbjuthattak a következő fordulóba, ahol elindíthatták a műholdakat. Először ki kellett találnunk, hogy mi az, ami elfér ebben a méretben, mivel egy 0,3 literes üdítősdobozban kellett gondolkodnunk. Nem volt kötelező az italosdoboz, a legtöbb csapat 3D-nyomtatott külső vázakat készített. Van egy elég hosszú követelménylista, melynek meg kellett felelni, például nem lehetett felvinni tűzveszélyes anyagot, megvolt, milyen gyorsan eshet le a műhold, mivel nem szeretnénk senkit sem agyonütni, ha meg túl lassan esik, elviszi a szél, tehát egy ideális sebességtartományban kell lennie. Van egy feladatrész, mely mindenkinek kötelező. Mérni kell a hőmérséklet- és a nyomásadatokat, utána ezeket rádión leküldeni egy földi állomásra, a verseny második napján pedig egy prezentációt kell készíteni az adatokról, melyeket meg kellett jelenítenünk egy hőmérséklet-nyomás grafikonon, valamint feltüntetnünk az elért maximális magasságot. Van egy másodlagos küldetés is, ez a projektum kreatív része, hogy találjunk egy jó dolgot, melyet érdekes lenne mérni. Nálunk az alapötlet az volt, hogy elküldjük a műholdat egy másik bolygóra, hogy ott azt vizsgálja, mekkora az élet lehetősége, és ezt itt a Földön ki is próbáltuk. Mértük a szén-dioxid-szintet, hőmérsékletet, nyomást, páratartalmat, fényerősséget, látható és infravörös fényt, mágneses térerősséget, egy kamera pedig képeket készített.

* Milyen volt az indítás?

— A BME Suborbitals, a Budapesti Műszaki Egyetem rakétaépítő csapata építette és indította a rakétákat. Május 5-én Tatárszentgyörgyre, egy katonai lőtérre érkeztünk a kész műholddal. Volt egy olyan 1 km-es biztonsági távolság a rakétától, amelyet mindig be kellett tartani. Ebbe a távba beleesett egy útszakasz is, melyet a rendőrségnek le kellett zárnia. A repülési engedélyt az út miatt úgy kaptuk, hogy 15 percig volt indítási ablakunk, és 45 percig az út szabad kellett hogy legyen, tehát minden órában 15 perc állt rendelkezésre az indításra. Amikor kipakoltunk, az ellenőrzésnél kiderült, nem akar bekapcsolni a műholdunk, ezért gyorsan szét kellett szedni, hogy megnézzük, mi a baja, végül csak újra kellett telepíteni a szoftvert. 5 percbe telt helyrehozni, de egy kicsit ijesztő volt, hogy félévi munka után a rajtnál nem akar bekapcsolni. Újabb ellenőrzés után betették a rakétába, mely szintén nem akart bekapcsolni az első indításnál. Mi 1 kilométerről néztük, hallgattuk a visszaszámlálást, először csak egy kis füstöt láttunk, majd olyan gyorsan megindult, hogy 3 másodperc alatt kb. 800 km/h-ra gyorsult a rakéta, ezzel 1032 méter magasra jutott, ott kidobta a műholdakat, azok szabadon estek ejtőernyővel, aztán indulhatott a keresés. Két csapat műholdja repült egy rakétával, egyikünk sem kapott GPS-jelet, vakon kezdtük el keresni. Úgy találtuk meg, hogy el volt törve a külső burok, de szerencsére az elektronika sértetlen volt. A másnapi prezentációt hajnali 2-ig csináltuk, melyet szintén angolul kellett előadni. A csapatban hatan voltunk, Esztelecki Péter volt a mentorunk, az iskolánk egyik informatikatanára.

* Miből áll a műholdatok?

— A burok 3D-nyomtatott, két darab nyomtatott áramkör van rajta, az alkatrészek nagy részét Kínából rendeltük, rajta vannak a szenzorok és a vezérlés, egy kicsi számítógép, rádió és kamera. A mért eredményekkel elégedettek voltunk. Budapestre jártunk előtte képzésekre. Kezdetben az építés legnagyobb részét magamnak finanszíroztam, aztán kaptunk támogatást. Mivel ezt megépíteni nem olcsó, kitaláltuk, hogy húsvét alkalmával 3D-nyomtatott sütőformákat árulunk, a bevétel sokat segített, később a kezdeményezés miatt figyeltek fel rám a támogatók.

* Mivel gazdagodtál a versenyek során?

— A barátkozás az egyik pozitív velejárója, hogy hasonló érdeklődési körű embereket ismerek meg. Hatalmas élményeket szereztem, Dániában érdekes volt az ottani kultúrát, mentalitást látni, de a tanulás és a tapasztalatszerzés szempontjából is értékesek ezek a versenyek.

* Hogyan érintett, hogy megkaptad az Ígéretes Tehetség és a Kanyó Zoltán-elismerést is?

— Nagyon örülök, főleg azért, hogy ezáltal sokan megismerik a nevem. Nekem fontos, hogy értékeljék a munkásságom, ez jólesik, nagyon motivál. A rövid távú tervem, hogy részt veszek Baján az űrkutatási és rakétaépítő táborban, a hosszú távú terveim között pedig előbb a középiskola befejezése szerepel, majd Budapesten szeretnék továbbtanulni a Műszaki Egyetemen, és mérnökként dolgozni az űrkutatás vagy a repülés területén. Ebben látom a jövőt, az űrkutatás sok technológia megjelenéséhez járult hozzá.

* Mit üzennél annak, aki kipróbálná magát ebben a világban?

— Én csak a CanSat oldalán található mondatot tudnám ismételni: Bonyolult lesz? Igen, de közben sokat fogsz tanulni!