home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
A legkegyetlenebb hónap
(—)
2014.01.15.
LXIX. évf. 3. szám
A legkegyetlenebb hónap

Szerbiában a politikai pártok már javában készülnek a vélhetőleg március 16-ai rendkívüli választásokra, amelyeknek a fő tétje a szocialistáknak a hatalomból való kiszorítása és a haladók pozícióinak a megerősítése. Közben elkeseredett belharc dúl a haladók két prominense, Vučić és Nikolić között, de nem sokkal jobb a helyzet a demokratáknál sem.

A szocialisták kimaradnak

Jovo Bakić szociológus meg van arról győződve, hogy az idei évben előrehozott parlamenti választások lesznek Szerbiában, s ez azt eredményezi, hogy a szocialisták kiesnek a hatalomból. Megítélése szerint az országos választásokat a belgrádi önkormányzati megmérettetéssel egy időben tartják majd. Bakić szerint a választások a Szerb Haladó Párt fölényes győzelmével érnek majd véget, a szocialisták 10-12 százalékra számíthatnak. Függetlenül a szocialisták eredményétől, a következő hatalmi koalíciónak már nem lesznek a részesei, s éppen ez a választások célja — mutatott rá az ismert szociológus. (Beta)

Mindenki mindenki ellen

Január lesz a szerb politikai porond legkegyetlenebb hónapja, mindenki mindenki ellen fog harcolni ugyanis. Ez különösen a Szerb Haladó Párton belül, Vučić és Nikolić hívei között lesz a legkiélezettebb — értékelte a Blic Napilap számára a londoni Economist elemzője Tim Duda. Hasonló véleményem van dr. James Ker-Lindsay a mérvadó London School of Economics and Political Science tanára is. A hatalmi harcok miatt pedig aligha lehet majd javítani a gazdaság állapotán.

A haladóknál Aleksandar Vučić úgy akar nekivágni az előrehozott választásoknak, hogy előtte Tomislav Nikolić támogatóit a sajátjaira cseréli le a pártban. A demokratáknál pedig egyre egyértelműbb, hogy Boris Tadić szeretné ismét magához ragadni a párt irányítását — vélik a brit elemzők. (Blic)

Vízumveszély

Miután január 9-én életbe lépett az EU vízumpolitikájának megváltoztatott irányelve, a szerbiai sajtó nem tartja kizártnak a vízumkötelezettség — igaz, ideiglenes — visszaállítását. Tanja Fajon, az EP képviselője úgy nyilatkozott, hogy az EU-t aggasztja a szerbiai illegális menedékkérők nagy száma, s a helyzetet tovább komplikálja a német és a brit bevándorlás-ellenes, populista retorika is. Maga Fajon úgy értékelte, hogy emiatt reális a veszélye annak, hogy Szerbia számára ideiglenes jelleggel, ám visszaállítják a vízumkényszert. Jelko Kacin, az EP szerbiai jelentéstevője ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy a jelen pillanatban Szerbiát nem fenyegeti a vízumkényszer visszaállítása. (Fonet, Danas, Tanjug, B92)

Még nem tudják pontosan

Miközben Európában már nagyban készülődnek az első világháború centenáriumi ünnepségeire, addig Szerbiában még mindig csak a tervezésnél tartanak, vagyis továbbra sem tudni, a szerb állam hogyan is fog hivatalosan megemlékezni az első világháború kitöréséről. Bár a kultuszminisztérium már konkrét elképzeléseket is letett az asztalra, azok elfogadása még várat magára. A tervek szerint egyébként mintegy háromszáz intézményt kapcsolnának be, műemlékeket újítanának fel, valamint külön figyelmet szentelnének a történelmi levéltárak ezzel kapcsolatos állományaira. Hogy ezt fél év alatt hogyan kívánják kivitelezni, erősen kérdéses. Mindenesetre, Emir Kusturica filmrendező dokumentumfilmet forgat a történtekről, a szarajevói merényletről pedig Belgrádban színházi előadást terveznek bemutatni. (B92)

Belharcok a demokratáknál

Vasárnap estig a Demokrata Párt 27 helyi szervezete követelte Dragan Đilas pártelnök lemondását, köztük a nagy befolyással bíró vračari, zimonyi és szabadkai szervezet is. Miroslav Vasin, a DP tartományi bizottságának az elnöke megerősítette, hogy az újvidéki újtelepi (Novo Naselje) szervezet, amelynek ő is a tagja, ugyancsak Đilas távozása mellett foglalt állást, ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a kilencven tagból mindössze 35-en voltak jelen, s azok közül 21-en fogadták el ezt a javaslatot. Vasić szerint ezért a döntés megkérdőjelezhető. Újvidéken egyébként 45 helyi szervezete van a DP-nek, eddig három döntött úgy, hogy a jelenlegi pártelnök távozását kéri. A Gornji Milanovac-i szervezet ezzel ellentétben arra szólította fel a párt főbizottságát, hogy a kormánykoalíciónak legyen az ellenzéke, s ne a saját soraiban hozzon létre ellenzéki frakciót. (Beta, Tanjug, Blic)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..