A szövegek mellé a KMV képzőművészeti vetélkedőjének győztes alkotásaiból válogattunk, melyeket Pesti Emma festő, Sagmeister Laura festő, Bezzeg Gyula fotográfus zsűrizett. Az irodalmi műveket értékelő bírálóbizottság tagjai pedig Novák Anikó egyetemi tanár, kritikus, Orcsik Roland költő, szerkesztő, egyetemi tanár és Sirbik Attila író voltak.

A vers kategória díjazottjai: 1. Szabó Réka Dorottya (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka), 2. Vojnić Bojana (Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka), 2. Bicskei Armand (KDTG, Szabadka), 3. Calbert Anikó (KDTG, Szabadka), 3. Kozma Szabolcs (KDTG, Szabadka).

Dobó Szabolcs, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta (fotó, (1. hely)

Szabó Réka Dorottya

selejt

tatinak

terpeszállok egyensúlyozom

farkasszemet nézek az ausgang felirattal

gastarbeiter lehetett aki odaragasztotta biztos

gondolta egyszer primitív közegbe kerül

azért ilyen egyszerű azért ilyen lenéző

szerencsére van ahol oroszul írja ugyanezt így

elmondhatjuk hogy sokszínűek vagyunk

egy nyelven

háromból egy busz veterán azzal senki sem szeret utazni

hangos zötyög esőben sáros is

emlékszem mikor még negyvenöt dinár volt a jegy

és hátul kellett felszállni

rózsaszín cetlit szorongatva hallgattam

nagytatám felidézett emlékeit

régen minden jobb volt

a menetrenden ma nem tudna eligazodni egyedül

kávét főzök neki délutánonként ahogy ő

kakaót készített nekem iskola előtt

már elérem a gombot le tudok szállni segítség nélkül

többé nem lépdelek előtte egy méterrel azt hajtogatva

csináljunk úgy mintha egyedül sétálnék csináljunk úgy mintha nagy lennék

a szabadkai buszok velünk arányosan változtak

farkasszemet nézek az ausgang felirattal

terpeszállok egyensúlyozom

a piac után leszállok

ha ez egy film akkor a viharos fiatalság szimbóluma vagyok aki

ismeri a kijárat szót öt nyelven

arra az esetre ha az országa

más országok selejtbuszát vásárolná fel

szentpétervár, tizenkilencedik század

nézd milyen sötét hirtelen beborult esik szakad ez már jég hogy megyünk haza

nem megyünk haza

északra hidegbe szövetkabátban meg a körömcipőmben amiben mindig fáj a sarkam

óvárosi központ háton fekve betakar a tél

otthon sötét lenne esne szakadna a jég

gondoltad volna hogy a hideg ilyen tarka itt sokkal világosabb

kék tiszta kék minden szavad egyszerű nyelveden olvad

hópehely

és nem ért minket senki nem lát nem érez mennyivel jobb

otthon lennénk sötét lenne esne szakadna a jég

ne menjünk haza

útravaló

reggel kőkeményre száradt perecet veszünk

koptatjuk fogzománcunkat gyomrunkba burkoljuk magunkat

addig nem kelsz fel az asztaltól-

míg bele nem törnek tejfogaid a betonszilárd életfeltételekbe

veszünk újságot ötfélét

ennyiszer véssük agyunkba ugyanazt

vizet veszünk palackozottat attól

később kapunk vesekövet

üresre tömött dobozokkal költözöm

sziklakert nyílik bennem mire felnövök

Humoreszk kategóriában megosztott első helyet osztott a zsűri, így a két legjobb írást Kalmár Edina (Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, Zenta) és Fürstner Márton (Ivan Sarić Műszaki Iskola, Szabadka) jegyzik. Előbb Márton írását olvashatjátok.

Fürstner Márton

Motoros (kúl)túra

Kevés olyan szép nap volt az életemben, mint az, amelyiken megkaptam a motorozáshoz azt a kis műanyag lapocskát, akarom mondani jogosítványt, hiszen attól kezdve hivatalosan is motorosnak mondhattam magamat. Aznap hazaérve, az izgatottságtól remegő kézzel felpattantam a se nem kicsi, se nem nagy, éppen nekem való, enyhén lestrapált, már akkor is veteránnak számító járgányomra, s elindultam életem első, a rend őrei által hivatalosan engedélyezett motorozására.

Aznap két dolgot tanultam meg ezzel a „mesterséggel” kapcsolatban. Az első az volt, hogy hiába húztam fel a hatalmas, acélbetétes bakancsomat, illetve kaptam magamra a fekete bőrkabátomat (melyben olyan vonzónak mutatott otthon a tükörképem), a lányok nem fordultak utánam az utcán, hiába lengettem a kezem feléjük, hogy szinte belefájdult. Pedig én úgy képzeltem, hogyha én egyszer nemcsak a mellékutcákon roboghatok, hanem végre a főutcán is suhanhatok, akkor majd a lányok… Hát nem, tévedtem. Nem tudom, mennyi köze van ehhez a jelenséghez annak, hogy az alattam lévő „vasparipa” alig különbözött egy vaskosabb biciklitől.

A másik tanulság pedig az volt, hogy hiába a lángvörös festés a motoron, a 2 lóerős teljesítmény elvisz ugyan akárhová, viszont iszonyú lassú. De nem búslakodtam, inkább közmondást gyártottam: „Ha nincsen ló, akkor megteszi az APN 4-es is.” Az elkövetkező pár héten több íratlan szabállyal ismerkedtem meg a motorokkal kapcsolatban. Az egyik tapasztalat az volt, hogy ne vezessek éjszaka. Hogy miért? Ugye erre a kérdésre a „régi” motorosok már tudják a választ: mily meglepő, de este alig vagy egyáltalán nem látnak, mert az ilyen típusú benzines kétkerekű megvilágítása, hát…, hogy is mondjam, kívánnivalót hagy maga után. Szóval ez egy nappali jármű, mondhatnám „napra forgó” robogó! Nos, az én esetemben azon az éjjelen nemhogy kevésbé láttam, de szinte semmit, még az orromig sem… A járművem fényszórójáról ugyanis azt kell tudni, hogy minél nagyobb a motor fordulatszáma, annál fényesebben világít. Így el kellett döntenem, hogy lassan megyek-e, és akkor körülbelül egy gyertyányi fény világítja meg az utamat, vagy haladok sebesen, és akkor valamivel fényesebben fog ragyogni a lámpám, de látni akkor sem fogok sokkal többet… További háttérinformációnak meg szeretném jegyezni, hogy azon az estén több mint 30 kilométert kellett megtennem, mert a szívem vitt, röpített a célom felé… Sokkal több okom volt derűsnek lenni, mint szomorkodni, hiszen találkozhattam a rég nem látott kedvesemmel.

Félreértés ne essék, az a motorkerékpár, amellyel megtettem azt az emlékezetes esti (cool)túrát, és még sok másikat is, egy igen jó állapotú járgány volt. De az az este után nemcsak a motorom, de én is alapos gondoskodásra szorultunk, mert igazán összetörődtünk testileg-lelkileg és szerkezetileg is.

Sokszor mondták nekem: „A jó pap, azaz motoros is holtáig tanul.” Hiába csiszolom nap mint nap a tudásomat a motorokkal kapcsolatban évek óta. Még mindig úgy érzem egyik-másik kiadósabb karbantartás után, hogy valamit nem a megfelelő módon raktam a helyére, és a motor az első kanyarban szét fog esni alattam. Szerencsére, eddig még mindig egyben maradt a gép is, meg én is… Számomra ez a kis jármű volt az első lépés a motorozás útján. Érdekes kötelékek képesek kialakulni ember és gépe között, és ha az Alzheimer-kór nem szól közbe, sohasem fogom elfelejteni azt a kis „kávédarálót”, amelyen először éltem át, milyen a motorozás, s a benzin bűze, a száguldás heve azóta is nyeregben tart.

Ercsi Anita, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta (szobor, (1. hely)