A legendák nyomában

A legendák nyomában

Mottó: „A szellem egyetlen mozdulatában benne van az élet összes törvénye...” Folytatva a hagyományokat a délvidékiek hatvan-egynéhány fős csoportja nemrégiben Erdélyben és Csángóföldön barangolt. Hosszabban időztek Gyulafehérváron, Torockón, Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Lészpeden, Csíksomlyón, Bálványosfürdőn, Kézdivásárhelyen, Brassóban és Nagyszebenben, illetve a Pongrác-tetőn, a Gyilkos-tavon, a Békás-szorosban, valamint a Szent Anna-tónál.

Jutott idő a torockói Székelykő 1168 méteres sziklagerincének „meglátogatására” is. Mert a hegyeket — és ez alól a Székelykő sem kivétel — nem lehet meghódítani, csak megmászni. Könnyű vagy nehéz útvonalon, télen vagy nyáron, gyorsabban vagy lassabban. Küzdelmet pedig csak saját magunkkal folytatunk. Magánszorgalomból Borsos István zentai amatőr hegymászó, illetve e sorok írója vállalkozott eme „vendégeskedésre”.

Nem mindennapi kitartásról és merészségről tettünk tanúbizonyságot, halált megvető bátorsággal, végtagokat nem kímélve jutottunk fel a csúcsra. A hajdani székelyvár romjain megpihenve fogadalmat tettünk, hogy ettől kezdve nemzetünk felvirágoztatásán fogunk munkálkodni!

Mielőtt azonban szó érné a ház elejét, azt is el kell mondanom, hogy ezeket a fennkölt sorokat a Torockói Forrás Borozó „alispánja”, Jó Balogh Szabolcs úr fogalmazta meg, aki mindezt — annak rendje és módja szerint — kézjeggyel és pecséttel egyaránt ellátott okirattal is megerősítette. Emlékeztetőül magunknak, s bizonyítékképpen a kétkedőknek...

Kitaposott ösvényeket járva a legújabb idők országjárói, sajnos, vajmi kevés újat tudnak leírni az otthonmaradottaknak. Ráadásul sokuk, mintha csak versenyt futna az idővel, élvezetet élvezetre halmoz. Minden apróságot futószalagon gyártott fényképekkel örökítve meg, melyekről nemritkán legfeljebb csak annyi jut később a túrázó eszébe, hogy valahol külföldön készülhettek. Ámde, ha az ember fia/lánya nem csak szertelen hirtelenkedéseket fakasztó virtusként éli meg az új ízek, fények és fuvallatok kóstolgatását, akkor jó eséllyel lehet beavatott részese akár azoknak a történeteknek is, amelyekről a leghitelesebben a helybéliek, no meg a papírra vetett szájhagyomány sorai tudnak mesélni.

„Torockótól keletre, a Torockói-hegység nyúlványaként hármas sziklaorom látható. Ennek a csúcsán állt valamikor egy erős vár, ahová a tatárok betörésekor Torockó népe menekült, élükön Thorockay Illés erdélyi alvajdával. Szorongatott helyzetben voltak, kis seregük egyre fogyott, úgy tűnt, a támadók túlereje megsemmisítő csapást mér rájuk. A várhegy keleti felében mély sánc választotta el a védőket a támadóktól. [...] A vár erős volt, emeletnyi magasságban bejárat nem volt rajta, csak létrán juthatott be, aki akart, nem volt nehéz védeni. De az éhség és a fáradtság olyan erős ellensége volt a védőknek, mint maga a tatár. [...] A csoda azonban bekövetkezett. [...] A kézdiszékiek [...] a csata helyszínére érkeztek, oldalba kapták a gyanútlan tatárokat. [...] Látták ezt az ostromlott várból és a közeli Csegezi-várból is. [...] Azzal kirontott mindkét vár őrsége, és a győzelmi remény adta újult erővel harcba vetették magukat. Nem telt bele sok idő, a tatár sereg megtépázva, halálra rémülten menekülni kezdett. [...] Seregükből hírmondó is alig maradt. [...] A kézdi székelyek nem maradtak fizetség nélkül. Székelykő várát és annak környékét jutalmul kapták, erről adománylevelet is írtak. A várat, amelynek ma már nyoma sincs, attól fogva Székely-várnak nevezték” (Székelyföldi Legendárium).

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Barangoló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink