A korszerű igehirdetés fontossága

A korszerű igehirdetés fontossága

Ötven évvel ezelőtt, 1968. január 25-én VI. Pál pápa a Bácskai apostoli adminisztratúra területén új püspökséget alapított, Szabadkai egyházmegye néven.

Az egyházmegye székesegyháza a szabadkai Szent Teréz-plébániatemplom, védőszentje Szent Pál apostol. Az egyházmegye életéről, mindennapjairól, gondjairól és terveiről Mirko Štefkovićtyal, a püspökség titkárával beszélgettünk.

* Ötven év hosszú idő, mi minden történt 1968 óta a Szabadkai egyházközségben?

— Nem az a lényeg, hogy milyen eseményekre került sor, hanem az volt a fontos, hogy az egyházközség élete olyan mederbe terelődjék, ahogyan az a kánonjogban meg van írva. 1968. január 25-én írták alá a bullát, azóta például a Szent Teréz-templom katedrálisi rangot kapott, székesegyház lett. Ettől a dátumtól számítva Szabadka püspöki város lett, korábban apostoli adminisztratúra volt. Az első püspök, Zvekanović Mátyás aktívan dolgozott a munkatársaival az egyházmegyében: felújíttatták a Kisszemináriumot, és felépült a Paulinum gimnázium is, mely mindmáig működik, igaz, sokkal kisebb kapacitással, mint kezdetben. Felépült a papi otthon a nyugalomba vonuló, papi szolgálatot végzett testvérek számára. Ezek csak a legfontosabbak, viszont a közelmúltban is voltak fejlesztések. Felépült az Augustinianum nagyszeminárium, az elmúlt tizenöt évben pedig sokat fordítottunk a templomok felújítására is, amikor megteremtődtek erre a lehetőségek.

* Hozott-e változást a Szent Teréz-templom számára, hogy székesegyházi rangra emelték?

— Minden püspökségnek van egy katedrálisa. Ez az a templom, ahol a püspöki katedra, avagy a püspöki szék található. Ezért is nevezzük székesegyháznak. Az egyházmegyei címmel egyidejűleg kapta meg a Szent Teréz-templom is a katedrálisi rangot. Hangsúlyozom: ez egy rang, melyhez nem volt szükség bővítésre, felújításra. Ilyen módon, ez fizikailag nem számított változásnak.

* Szabadkán és a környékbeli településeken, a kisebb falvakban egyaránt tapasztalható, hogy az emberek már nem nagyon járnak templomba, és ez nagy gondnak számít. Mit lehet tenni ezzel kapcsolatban?

— Krisztus urunk senkit sem kényszerített, hogy kövesse őt, sőt, volt, akit visszaküldött a családjához, hogy abban a körben hirdesse tovább, amit Istentől megtapasztalt. Ilyen módon mi, papok, vallási vezetők nem vagyunk jogosultak arra, hogy valakit kényszerrel tereljünk be a templomba. Mi csak hirdethetjük az Evangéliumot, lehetőleg úgy, hogy azt a ma embere könnyebben megérthesse és befogadhassa. Elérhetővé kell tennünk az Evangélium üzenetét mindenki számára. Már csak az a kérdés, hogy ebben mennyire vagyunk sikeresek... Az világos, hogy a hívek — elsősorban a papok, viszont a laikusok is — motivátorok abban, hogy az emberek feltegyék a kérdést: mit tett értem Isten? Igen, sokan elmennek az országból, ez is egy ok, amiért egyre kevesebben vannak a templomokban. Emellett fontos tudni, hogy a Szentszék, illetve a kisebb püspökségek is, és általában mindenki, aki a vallási életben jártas, közösen dolgozik azon, hogy az Evangélium üzenetének hirdetését modernizálja, közelebb hozza a ma emberéhez. Két évvel ezelőtt a püspöki szinóduson például arról is szó esett, hogyan álljunk hozzá a „nem klasszikus” családokhoz, azokhoz, akik templomban kötöttek házasságot, mely Isten előtt felbonthatatlan, ám a polgári házasságot felbontották, sőt, újabb házasságot kötöttek, melyet az egyház nem ismer el. Manapság ez már nem ritkaság, beszélni kell róla. Az idén az ifjúság lesz a konferencia témája, és itt nemcsak a tinédzserekre kell gondolni, hanem a húszas, harmincas korosztály képviselőire is. Hogyan kell őket megszólítani, hogyan tudunk közelebb kerülni hozzájuk? Ezek fontos kérdések. Ma már nem fordulhatunk az emberekhez ugyanazokkal az eszközökkel, mint ötven éve. A társadalom sokkal szélesebb körű lehetőségeket kínál, mint amilyeneket az egyház nyújtani tud. Látjuk, mi minden áramlik felénk a közösségi oldalakról és a médiából. Az emberek órákat töltenek a mobiltelefon meg a számítógép mellett, és már nem keresik egymás társaságát olyan mértékben, mint régen. Emiatt is csökken a templomba járók száma. Viszont hozzá kell tennem, hogy nálunk még nem is annyira rossz a helyzet, ami a templomba járást illeti. És azt is tudjuk, hogy Jézus sem azokat kérte számon, akik nem voltak jelen, hanem azokhoz beszélt, akik eljöttek, és követték őt. Őket gyógyította, nekik segített. Hiszem, hogy nekünk sem az a feladatunk, hogy panaszkodjunk, hanem az, hogy azokkal, akik eljönnek a szentmisére, megosszuk az Örömhírt, illetve hogy jobban be tudjuk kapcsolni őket az egyház életébe. Az egyháztól mindig valami rendkívülit várnak, valami eget rengető újdonságot, pedig ez nem helyes. Az egyház „repertoárján” mindig ott kell lennie az evangéliumnak, fontos, hogy a templomban rendszeres legyen az igehirdetés, a kilencedeket megtartsák, és hogy mindenki megkapja a lelki feltöltődés lehetőségét, aki arra vágyik. Nálunk az egyházmegyei Caritas igyekszik bekapcsolni a segíteni vágyó híveket a munkájába, ami manapság igen nehéz, hiszen az önkéntes munka már nem népszerű. Tudjuk, milyen az anyagi helyzet...


A szerző felvételei

* Néhány évvel ezelőtt a nagybecskereki püspökségen készítettem interjút, és ott elhangzott, hogy a hívek számának rohamos csökkenése miatt félő, hogy bizonyos templomokra lakat kerül. Mi a helyzet Szabadkán és környékén?

— A város területén elég nagy plébániák működnek, ugyanígy a hívek száma is igen magas, ezért itt még egyetlen templomot sem fenyeget a bezárás veszélye. Az egyházmegye területén azonban természetesen olyan plébániák is találhatóak, ahol — noha van templom — évek óta nem történik semmi. Ennek az is oka, hogy a II. világháború után kényszerbetelepítésekre került sor, emiatt pedig jelentősen megváltozott a lakosság összetétele. Így fordulhatott elő, hogy egy kisközségben, ahol 100-150 katolikus vallású lakos élt, a világháború után alig maradtak 10-15-en, vagy még annyian sem. Itt mi nem sokat tehetünk, nem telepíthetünk be embereket csak azért, hogy legyen, aki eljár a templomba. Nem érdemes csak azért szentmisét tartani valahol, hogy ezt is kipipáljuk. Ha nincs közösség, a templom épülete attól még megmarad kulturális és műemlékként, viszont — mint már mondtam — számunkra maga a közösség a fontos. Egyelőre nincs kilátásban egyetlen plébánia bezárása, felszámolása sem, ám időnként fel kell mérnünk a helyzetet. Ahol már nincsenek katolikusok, ahol az emberek nem élik meg a vallásukat, ahol nincs aktív közösség, ott egyszerűen már nem éri meg vezetni az anyakönyveket, nem éri meg hetente többször kiküldeni a plébánost az üres templomba misézni. Ezzel a gonddal nekünk is szembe kell néznünk, habár itt, Szabadkán ennyire még nem drámai a helyzet.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink