Az előadás 7-én Magyarkanizsán, a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézményben, 8-án Óbecsén, a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben, 9-én pedig Szabadkán, a Népkör Magyar Művelődési Központ színpadán lesz látható. A műsorvezető szerepében Szőke Dániel remekel, akit az elmúlt hónapok során már többször láthatott a vajdasági közönség. A turné apropójából Tóth Edut faggattam.

* Ha jól tudom, 2010-ben lett a Dumaszínház tagja. Mi vonzotta annak idején a műfajban? Mit gondol, mennyit változott a stand-up vagy ön mint előadó az elmúlt tizenöt év alatt?

— Igen, jól tudod, 2010 karácsonyán vett fel Litkai Gergely a Dumaszínház társulatába. Leginkább a műfaj célja vonzott, lenyűgözött maga a törekvés, hogy itt most arról van szó, hogy másokat próbálok megnevettetni. A mai napig motivál, és azért töröm magam, hogy vidám perceket szerezzek annak az illetőnek, aki adott nekem egy esélyt arra, hogy jobb kedvre derítsem. Szerintem az elmúlt tizenöt évben sokat fejlődött a hazai stand-up, aminek oka, hogy a népszerűsége miatt a humoristák folyamatosan tudják csiszolni, tökéletesíteni a műsorukat. Egyébként én is érzem a különbséget, amikor hébe-hóba lépek fel, vagy amikor egyfolytában edzésben vagyok.

Tóth Edu

* Járt már korábban Vajdaságban? Hogyan történik ilyenkor a felkészülés? Mennyi idő összeállítani egy produkciót, valamint szokott-e igazodni valamilyen módon a helyi közönséghez?

— 2013-ban Bödőcs Tibor „előzenekaraként” léptem fel Magyarkanizsán, Óbecsén és Szabadkán. Kellemes emlék, szerettem azt a három estét. Várom már a mostani alkalmakat, izgalmas lesz ezúttal 20 perc helyett 90-et a színpadjaitokon tölteni. A Kommentelők végnapjai című estemet hozom, melyet tavaly szeptemberben mutattam be a Dumaszínházban, de előtte mintegy nyolc-kilenc hónapot dolgoztam rajta. Az előadás természetesen az aktualitások és az új ötletek, élmények miatt a mai napig változik, formálódik. Szoktam igazodni a helyi közönséghez, általában hálás dolog, mikor „messziről jött vándorként” megemlítek olyan benyomásokat, amelyek azon a településen értek.

* Az est címe alapján mire számíthat, aki ellátogat az előadásra?

— Egyrészt a ránk naponta zúduló kommentözönből válogatom ki a gyöngyszemeket, másrészt pedig azt a fajta attitűdöt veszem górcső alá, amelyet a kommentelők nagy része képvisel: egy saját maguk által épített erényvárból tüzelnek mindenkire, aki szembejön velük. Mindemellett önéletrajzi jellegű is az est, gyerekkoromtól kísértenek a megmondóemberek, valamint arról is mesélek történeteket, hogy miként hat a mindennapjaimra ez a domináns kommunikációs forma, plusz bemutatom a kedvenc kommentelőimet, az anyósomat, a fiaimat és a feleségemet.

Tóth Edu

* Volt már olyan, hogy a közönség reakciója teljesen átírta a fellépés menetét?

— Ki szoktam dobálgatni hálókat, és ha sikerül kifognom olyan nézőket, akikkel lehet érdemben hülyéskedni, az nagyot tud dobni a fellépés sikerén. Feloldja a közönséget, amikor ott helyben születik valami nagyon vicces és egyedi, valami egyszeri és megismételhetetlen.

* Van olyan poén, amelyet imád, de valamiért soha nem működik a közönség előtt?

— Van sajnos, és attól fájó szívvel, de viszonylag hamar meg szoktam válni, mivel reményeket fűztem hozzá, de cserben hagyott. Ez megbocsáthatatlan, így a poénnak mennie kell. Viszont ha kirívóan jó a közönség, akkor ezeket ki szoktam venni a kukából, és adok a poénnak egy utolsó utáni esélyt. Olyan is előfordul egyébként, hogy a már kidobott poén átalakítva működik, néha arra van szükség, hogy egy kicsit jobban megmagyarázzam, mi történik, vagy akár egyetlen szó megváltoztatása visszahozza a repertoárba. Arra is van példa, hogy a poént szeretem, de önmagában nem hozza, amit várok tőle, ha azonban beékelem egy kontextusba több hasonló poén közé, ott már vígan hasít.

* Viccelődött már olyasmivel, amit később megbánt?

— Néhány hónapja történt, hogy miután egy győri arénában 4700 néző hatalmasat nevetett egy húzópoénomon, egy kommentelő utána szóvá tette, hogy szerinte borzalmasan ízléstelen, és fel van háborodva. Na, tessék, már megint a kommentelők! Szerintem álszentség ezt a poénomat ízléstelennek nevezni, de sajnos ez a visszajelzés beárnyékolja ezt a kis kedvencemet, azóta szokott mocorogni bennem a kétely, mielőtt a színpadon nekikezdek. Viszont így, hogy most szóba került, 100 százalék, hogy elmondom Óbecsén, Magyarkanizsán és Szabadkán is, nem ússzátok meg!

Szőke Dániel, az est műsorvezetője

* A stand-up sokszor a hétköznapi életből merít. Mi az, ami legtöbbször megihleti, ami inspirálja?

— A két fiam. Igyekszem velük annyi időt tölteni, amennyit csak lehetséges, ők pedig ezt azzal hálálják meg, hogy végtelen mennyiségű színpadi munícióval látnak el. Ami még megihlet, az a budapesti szolgáltatói szektor, mely jelenleg olyan siralmas helyzetben van, hogy bármelyik kisboltba, pékségbe, gyógyszertárba, benzinkútra stb. térek be vevőként, gyakran bejeleznek a megfigyelő cenzoraim, hogy ez, ami itt történik, színpadra való. A harmadik könyvem, a Nem nyerhetsz mindig, kölyök is ihletforrás, a megírása közben rengeteget inspirálódtam.

* Van olyan téma, amelyről eddig még nem mert beszélni a színpadon, de foglalkoztatja?

— Hét évig éltem külföldön, laktam és dolgoztam együtt peruiakkal, lengyelekkel, algériaiakkal, olaszokkal, brazilokkal, törökökkel stb. Már pedzegettem itt-ott-amott, milyen izgalmas elmerülni a nyelvi és kulturális különbségekben, ez egy olyan téma, amelyet alaposabban szeretnék kibontani.

Az esemény plakátja

* Tanított önnek valami fontosat arról a stand-up, hogy hogyan működnek az emberek?

— Hú, de jó kis kérdés ez is! Igen, tanított. Egyrészt, hogy online, a virtuális térben a többség milyen gátlástalanul fröcsögi a véleményét, élőben viszont ezek a kommenthuszárok nem bukkannak elő — ha nincs a kezük alatt billentyűzet, elbújnak. Élőben, az igazi valóságban kedvesek az emberek, megveregetik a válladat, idéznek tőled, te vagy a kedvenc humoristájuk. Azt is megtanultam a stand-upon keresztül, hogy léteznek olyan emberek, akik akkor érzik jól magukat, ha megsértődnek. Egy néni Esztergomból 2017 óta jár le Budapestre a fellépéseimre. Eddig négy alkalommal viharzott ki feldúltan a teremből a fellépésem alatt, jelezvén azt, hogy elvetettem a sulykot, ő ezt nem hallgatja tovább. Nemrégiben rám írt, hogy vett jegyet a következő önálló estemre, már nagyon várja, hogy ott találkozzunk.