home 2023. február 08., Aranka napja
„A komikus szerepeket jobban szeretem”
Szerda Zsófia
2022.12.30.
LXXVII. évf. 52. szám
„A komikus szerepeket jobban szeretem”

Csókáról indul Bocskai-Kovács Éva operaénekes (szoprán) története. Népdalokkal kezdte, majd Szegeden találkozott először az opera műfajával, és bele is szeretett, visszafordíthatatlanul. A Szegedi Zeneművészeti Karon szerzett énekművész, -tanár diplomát. 2013-ban a Szegedi Operabarátok neki ítélte Az Évad Ifjú Művésze díjat. Kétszeres Dömötör-díjas művész.

Első szerepét a Szegedi Nemzeti Színházban kapta, a Francesca da Riminiben Saritanát alakította, volt Pamina A varázsfuvolában, Norina a Don Pasqualéban. Fellépett a Győri és a Miskolci Nemzeti Színházban, a debreceni Csokonai Színházban pedig a többi közt Puccini Pillangókisasszonyát, azaz Cso-cso-szánt személyesítette meg. Jelenleg a Budapesti Operettszínház tagja.  

* Mikor találkoztál először az opera műfajával, és mi volt az, ami megfogott benne?

— Gyermekkoromban is énekelgettem, akkor főleg népdalokat, melyek egy egészen más énekstílust igényelnek. Jártam a versenyeket, ott voltam a Szólj, síp szólj!-on, többször értem el szép helyezést is. Ami érdekes, hogy soha nem voltam lámpalázas, élveztem azt, hogy kiállok az emberek elé, és énekelek. Sokszor megkaptam a zsűritől, hogy nem kellene ennyire színészkedni és beleélni magam, mert ez a népdalénekléstől stílusidegen. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy lehet, nem ez az én utam. Tagja voltam Csókán az egyházi kórusnak, és Both Mária Kornélia nővér, aki Zágrábban végezte el a konzervatóriumot, felfigyelt a hangomra, s ő mondta, hogy Szegeden van a nővéreknek gimnáziuma, ahol alapfokú művészeti képzés is folyik. Így lettem karolinás. Akkor még nem készültem zenei pályára, de jó döntésnek látszott, hogy zenei tanulmányokat is folytathatok. Kerényi Tiborné, Ida néni volt az énektanárom. Magánének szakra jártam hozzá, és sokat fejlődtem nála. Később ő javasolta a zeneművészeti pályát. Az operával a Szegedi Nemzeti Színházban találkoztam először élőben. Éppen a Pillangókisasszonyt néztem, amikor azt éreztem, na, valami ilyesmi lehet a katarzis. Elkezdett foglalkoztatni ez a dolog, elmentem későbbi tanáromhoz, Andrejcsik Istvánhoz egy meghallgatásra, és ő azt mondta, szívesen foglalkozna velem, s azt hiszem, ő nyitotta ki a torkomat. Olyan magasságokat hozott ki belőlem, amelyekről nem is tudtam. Lazán tanított, de szigorú is volt. Öt éven keresztül volt ő a mesterem.


Fotó: Kovács Zsófia

* A főiskola után azonnal megtaláltak a szerepek, vagy azért kellett kopogtatni?

— Vannak meghallgatások, de az a baj, hogy rengetegen vagyunk. Én konkrétan odamentem a szerepgyakorlat-tanáromhoz, Pál Tamáshoz, aki a szegedi nemzetiben volt karmester, és megkérdeztem, szerinte lenne-e számomra ott szerep. Azt mondta, menjek be, hogy meghallgassanak. Így kaptam meg életem első nagyobb szerepét, mely meghatározó része az életemnek. Ez volt a Pillangókisasszony, melyet lehet, hogy többet nem is fogok énekelni, mert más a hangfajom. Cso-Cso-szán szerepe nagyon komplex, ráadásul végig színpadon vagy. Ezt a pályájuk közepe, vége felé szokták elénekelni a szopránok. Az első felvonásban szinte még kislányt kell alakítani, a másodikban már egy érettebb nőt, akinek gyermeke is van, ez már egy konkrétabb hangot igényel, s ott a harmadik felvonás, ahol egy már-már drámai karakter jelenik meg. Kezdőként ezt elénekelni hatalmas felelősség volt, szerencsére akkor még ezt nem fogtam fel, csak utólag.

* Azt mondod, pályájuk közepe vagy vége felé lévő szopránok szokták ezt énekelni, te azonban még csak az elején vagy.

— Ez egy kicsit önellentmondásos, valóban. Inkább arról van szó, hogy én most elindultam egy másik hangfaj irányába, hiszen mesteremnek s az eddigi szerepeimnek köszönhetően találtam feljebb is hangokat, ezért szeretnék elmozdulni — ha nem is a koloratúrszoprán, de — a lírai koloratúr irányába. Ha már vannak hozzá készségeim, akkor azt illik kihasználni, átúszni ebbe a magasabb dimenzióba, ami a hangot illeti. Úgyhogy sokszor megtörténik, hogy itthon az Éj királynőjének áriáját gyakorlom. A Szegedi Nemzeti Színházban énekeltem Donizettit és Rossinit, ezek voltak a Don Pasquale és A sevillai borbély, és nagyon szerettem mindkettőt. Hangilag is óriási kihívás, sok benne a koloratúra, a díszítés, a kadencia, s az egyéniségem is jobban meg tudtam mutatni, hiszen én egy jókedvű csaj vagyok, szeretek hülyéskedni, ezért a komikus szerepeket jobban szeretem.

* Az operaénekeseknél is van egy kor, mely a pályájuk végét jelzi, mint a balett-táncosoknál?

— Ez genetikától és technikától is függ. Edita Gruberová majdnem hetvenévesen is énekelt Lammermoori Luciát, ami előtt emelem kalapom, de ez ritka. Egyébként ha a hang in tacta, akkor koncertszerűen sokáig lehet énekelni, de maga az opera komplex műfaj, és nem jó, ha a nagy korkülönbség miatt a partnered azt a látszatot kelti, mintha a fiad volna, pedig a szerep szerint nem az.

* Többek között Timothy Bentch, Marton Éva, Sass Sylvia, Nádor Magda, Ionel Pantea, Szabóki Tünde és Rosemary Hardy kurzusain is részt vettél. Hogyan kell elképzelni egy ilyen mesterkurzust?

— A főiskolán és az egyetemen ez úgy működik, hogy van egy kiemelt meghívott előadó, aki egy hétig órákat tart, melyeken aktív és passzív hallgatók vesznek részt. A passzívak csak hallgatják az előadásait, az aktívak beírhatják magukat bizonyos napokra, amikor veled foglalkozik az előadó egy órán át. Ez persze arra kevés, hogy mélyebben elmerüljünk, egy hét alatt nem lehet csodákat tenni, de kapsz egy iránymutatást, betekintést, hogy ő hogyan formálna zeneileg egy áriát, mondjuk. Sok dolgot el lehet lesni, én végig jegyzeteltem, vagy felvettem az órákat.


Donizetti: Don Pasquale –  Norina (Fotó: Királyváry Kocsis Judit)

* Vannak énekesek, akik nagyon nagy hatással voltak rád?

— Vannak hétköznapi hőseim, akikre felnézek, sőt olyan is volt, akivel ráadásul együtt is dolgozhattam, hiszen én voltam a Kossuth-díjas opera-énekesnő, Kolonics Klára váltótársa. Igyekeztem a legtöbb próbáján ott lenni, s magamba szippantani minél több dolgot, ellesni, ő mit hogyan csinál, mert egy ilyen jó szoprántól csak tanulni lehet, sokat segített a magasságoknál, hogyan fogjak meg egy-egy hangot. Vagy Perencz Béla, aki Nabuccót énekelt a debreceni Csokonai Színházban, s amikor meghallottam, odaragadtam a székhez, nem tudtam másra koncentrálni, csak rá, s folytak a könnyeim. Csodálatos művész, mindent tud a zenéről. Lélekből dolgozik, de színészileg is magas fokon műveli a szakmát.  


Fotó: Kelemen József

* Vannak-e különleges módszereid, melyekkel a hangodat óvod, fejleszted?

— Az az igazság, hogy nem nagyon. Sok vizet iszom, és ha előadásom van, akkor bizonyos skálákkal beéneklek, de nem sokat, hogy ne fáradjak el. Kezdőként a nagy szerepek megterhelőek. Olyan is volt, hogy majdnem összeestem, a kollégák támogattak, és hozták a vizet. Arra kell ügyelnem, hogy a rekeszt beindítsam, de ne fárasszam ki magam a beénekléssel. Ha ugyanis túl sokat éneklek előtte, akkor a darab végére elfogy a magasságom. De ez mindenkinél változó. Az Operettszínházban van kollégám, aki órákat gyakorol fellépés előtt, majd utána tökéletesen elénekli a darabot.


Fotó: Kelemen József

* Otthon milyen zenét hallgatsz? Csak klasszikusat, vagy azért mást is fogyasztasz?

— A zenehallgatási listám 60 százaléka valóban klasszikus zene, de azon belül is sok különféle stílust szeretek. Elkezdtem régi zenét, barokk dalokat hallgatni, nagyon megszerettem, mert rájöttem, ez majdnem olyan, mint a könnyűzene, hiszen fülbemászó és könnyed. Egyébként sokféle zenét szívesen meghallgatok, nemrég voltunk egy zsidó kántorkoncerten, azt is imádtam, a világzenét is hallgatom, különféle népzenéket, francia sanzonokat, s azokat szívesen énekelném is. Illetve múltkor ebéd közben éppen magyar nóták szóltak a rádióban, s arra gondoltam, sok nóta van, melyet szintén szívesen énekelnék.


Pillangókisasszony szerepében (Fotó: Királyváry Kocsis Judit)

* Most az Operettszínház csapatát erősíted, mik a terveid a közeljövőre nézve?

— A következő néhány évben igyekszem még többet képezni a hangom, tréningezni, hogy elmehessek külföldi meghallgatásokra is, hiszen a jövő évad sajnos nem kedvez annyira az operának Magyarországon. Szerencsére az opera nyelve az olasz, a francia és a német, így nem vagyok behatárolva nyelvileg, azaz nem csak ott kaphatok szerepet, ahol magyarul beszélnek. A színészeknél ez már okozhat gondot. Bízom benne, hogy előbb-utóbb összejön valami. A férjem bejutott a Salzburgi Ünnepi Játékokra, mely egy elit nyári fesztivál, és Magyarországról nem nagyon került be oda énekes, úgyhogy a nyáron kimegyünk két hónapra, én nyaralok, ő pedig dolgozik.


Verdi: Rigoletto - Gilda (fotó: Királyváry Kocsis Judit)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..