A kis Viktor és a remény

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

A kis Viktor és a remény

Az anyuka kisfiávalCsendes, halk szavú fiatalasszony, Molnár Gábor Renáta ül előttünk, akinek a történetét inkább Barsi Márta, a zentai önkormányzat tagja, a VMSZ helyi szervezetének az elnöke meséli el. Ő csak néha szól közbe. A szomorú eset főszereplője a kisfia, Viktorka, aki októberben...

Az anyuka kisfiával

Csendes, halk szavú fiatalasszony, Molnár Gábor Renáta ül előttünk, akinek a történetét inkább Barsi Márta, a zentai önkormányzat tagja, a VMSZ helyi szervezetének az elnöke meséli el. Ő csak néha szól közbe. A szomorú eset főszereplője a kisfia, Viktorka, aki októberben lesz négyéves.
A baleset a gyermek második születésnapja előtt történt. A nagynénje vitte kerékpáron, amikor elütötte őket egy autó, jóllehet a hölgy szabályosan, kezének kinyújtásával jelezte: szeretnének elkanyarodni. A nagynéni viszonylag gyorsan felépült, de a kis Viktor a fejét ütötte meg, ami rendkívül súlyos következményekkel járt számára. Bizonyos központok sérültek meg az agyában, ugyanis a járás- és a beszédkészsége felmondta a szolgálatot, nem fejlődött tovább. Hosszú és fáradtságos időszak következett a család életében, amely még ma sem ért véget. Orvostól orvosig jártak, a kezelések, terápiák, ha ingyenesek is, azért mégis pénzbe kerülnek. Az anyuka kénytelen volt otthagyni az állását, hiszen a gyermek ápolása teljes embert, egész napos törődést igényelt, az édesapa alkalmi, idénymunkákból tartja el a családot. Itt kezdődött el a különböző, de rendkívül jóindulatú emberek összefogása, akik a maguk módján és lehetőségeik szerint segíteni akartak és tudtak.
Először Újvidékre kellett járniuk terápiára, amelynek a kivitelezésében a Családi Kör című hetilap és annak a főszerkesztője, Habram Mária karolta fel őket. Siflis Klárának a közbenjárására a Duna Televízió is felfigyelt az esetre, riportot készítettek róluk. A zentai önkormányzathoz akkor fordultak, amikor már a magyarkanizsai gyógyfürdőbe ingáztak, ahol a kezelésért nem kellett fizetniük, de a buszjegy árát már nem tudták fedezni. Az önkormányzat közbenjárására a diákbuszt üzemeltető Lešo Trans szállította az anyukát és a kisfiát naponta -- egészen a gyógyfürdő bejáratáig. Akkor még azt hitték, nem lesz folytatás, a terápiát ezen a ponton kénytelenek lesznek befejezni. Barsi Márta úgy gondolta, ez az eset (is) beilleszthető a VMSZ szociális programjába, vállalta a koordinátor szerepét, megpróbált támogatást találni, hogy az anyuka és kisfia a budapesti, mozgássérültekkel foglalkozó Pethő Intézetben is részt vehessenek egy kúrán. Bárkihez fordultak, kezdetben mindenhol visszautasításba ütköztek, a várható költségek fedezését senki sem tudta biztosítani. Ekkor történt meg -- nyugodtan nevezhetjük így -- a csoda. Időközben ugyanis ismerősök közbenjárására felkerültek az internetre is, a történetet elolvasta egy magyarországi doktornő, akinek a rehabilitáció a szakterülete. Telefonon jelentkezett Renátának és közölte, jöhetnek Budapestre, megvan a szükséges pénz. Ismét az önkormányzaton volt a sor, a község kocsijával vitték el Viktorkát és édesanyját a magyar fővárosba. Szállást Budakeszin, egy paplakban találtak nekik, onnan jártak be június 6-a és 23-a között a Pethő Intézetbe, ahol egyetlen forintot sem kellett fizetniük. (A félnapos kezelés egyébként 45 euróba kerül.) Hazaszállításukat szintén Zenta városa vállalta, új ismerőseik pedig elhalmozták őket ajándékokkal, többek között speciális tolókocsit, gépkocsiba való gyermekülést és játékokat kaptak.
A jóakarók pedig titokban kívánják tartani a kilétüket. Barsi Márta és az anyuka természetesen tudják a doktornő nevét, aki annyit hajlandó elárulni a nyilvánosságnak, hogy nagycsaládból származik, nyolcan vannak testvérek. A Molnár Gábor Viktor budapesti terápiájához szükséges anyagiakat és az ottani tartózkodásuk költségeit a testvéreivel együtt fedezte, de a nemes akcióba bekapcsolódott egy művészházaspár, egy nyugdíjas egyetemi tanár, valamint ezeknek a személyeknek a családi és baráti köre. Közülük senki sem akarja a nevét nyilvánosságra hozni. Azt üzenik, hogy a december 5-ei sikertelen népszavazás nem a valós helyzetet tükrözi, hiszen az anyaországban nagyon sokan vannak azok, akik segíteni szeretnének a határon túli honfitársaiknak.
Molnár Gábor Renáta boldog, a kezelés sikeresnek bizonyult, az eredmények kedvezőnek mondhatóak. A kis Viktor még nem beszél ugyan, de pár szót próbál kimondani, és kitalált magának egy jelrendszert, amellyel kommunikál a környezetével. A mozgása is javult, ha fogják a kezét, akkor lépked. Sőt, kapaszkodik a babakocsijába, tolja maga előtt, az anyukának csak a karjait kell védőn és oltalmazón kitárnia mögötte, hogy biztonságban érezze magát. Abban reménykednek, hogy a fejlődés még kifejezettebb lesz, ha novemberben visszamennek a Pethő Intézetbe, ezúttal négy hétre. A költségeket ismét a már említett csoport, baráti társaság vállalja.
A jelentkezésük mindenkinek kellemes meglepetést okozott, talán egyedi esetnek is számít, hogy valaki teljesen ismeretlenül, látatlanból, ráadásul külföldről nyújtson ilyen önzetlen segítséget.
Amíg a kis Viktor fényképeit nézegetjük, az anyuka többször hangsúlyozza, hogy ezúton is szeretné még egyszer mindenkinek megköszönni a támogatást, a biztatást és a reményt. Amiről egy édesanya sohasem mond le.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink