A kifogyhatatlan magyar életerő
Tóth Lívia
2022.06.08.
LXXVII. évf. 23. szám
A kifogyhatatlan magyar életerő

A június 4-e, a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett ünnepség helyszíne az idén is Királyhalom volt, szervezője és védnöke a Vajdasági Magyar Szövetség. Mint ismeretes, a Magyar Országgyűlés 2010-ben azzal a nemes céllal nyilvánította a trianoni békediktátum aláírásának dátumát a nemzeti összetartozás napjává, hogy a gyász és a fájdalom helyébe az ünnep öröme lépjen.

A Jézus Szentséges Szíve-plébániatemplomban megtartott szentmisén is nemzetünk összetartozásáért és megújulásáért imádkoztak a jelenlévők, majd az esemény immár szabadtéren a Himnusz éneklésével kezdődött. Az egybegyűlteket Katona Róbert, a 2012-ben ültetett nemzeti összetartozás almafáját gondozó Királyhalom település helyi közösségének tanácselnöke köszöntötte. Felidézte, százkét évvel ezelőtt milyen károkat okozott a településnek a trianoni békediktátum, majd kitért arra is, hogy 2013-ban megnyílt a Királyhalom—Ásotthalom határátkelőhely, most pedig arra várnak, hogy a több mint százötven éve átadott Szeged—Szabadka vasútvonal megújulva, modernizálva tegye lehetővé a határ átlépését, összekötve a magyart a magyarral, Szerbiát Magyarországgal, gazdasági lehetőséget, megélhetést kínálva a térségben élőknek.


Katona Róbert

Ünnepi beszéde kezdetén Pásztor István, a VMSZ elnöke a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, tizenkét évvel ezelőtt meghozott törvényt — a 2010-ben megválasztott Fidesz—KDNP parlamenti többség első fontos közjogi dokumentumát — a hitelesség mérföldkövének nevezte a nemzetpolitikában, az elfogadása ugyanis az ígéret beváltásának a bizonyítása volt. Ez a törvény azóta sem csak papír, hanem egy örökké visszakérdezhető, ellenőrizhető és mindenki számára érvényes kötelezettség.


Pásztor István

— A vajdasági magyar közösség örömmel gondol erre a tizenkét évvel ezelőtti napra, bármennyire nehéz volt ugyanis, mi mindig az egyetemleges nemzet részeként éltük meg magunkat. Magyarnak lenni a számunkra mindig jog és kötelezettség is volt. Ezért valljuk és állítjuk, hogy minden magyar felelős minden magyarért, és függetlenül attól, hogy talán mára ez elcsépelt állításnak és mondatnak tűnik, minden alkalmat meg kell ragadni ahhoz, hogy újra és újra elmondjuk, mert ez a létezésünknek, az egymás iránti viszonyunknak az alapja, ez biztosítja annak a kölcsönös felelősségvállalásnak a kibontakozási esélyét, amiről a később elfogadott alaptörvény is szól. A nemzeti összetartozás napja sokak számára gyásznap, a trianoni diktátum aláírásának a napja, ugyanakkor számunkra a kifogyhatatlan magyar életerő, a megmaradás, a ragaszkodás, a büszkeség és a szufla napja. Ezen a napon nem tudjuk megkerülni, hogy ne szembesüljünk azokkal az időkkel, amelyek a békediktátum aláírását megelőzték. Az I. világháború végét jelentő időkkel, azzal a béketeremtési folyamattal, amelyiknek az egyik célja az volt, hogy megbüntesse a veszteseket, a másik pedig, hogy jutalmazza a győzőket — emelte ki Pásztor István, majd Apponyi Albertre, a dualizmus korának egyik legnagyobb, legmeghatározóbb politikusára, a Nemzeti Párt elnökére, egykori oktatási és vallásügyi miniszterre emlékezett, akit ötször terjesztettek föl Nobel-díjra. Kifejtette azt is, hogy a békediktátum következményei minket, utódokat folyamatosan erkölcsi dilemmák elé állítottak és állítanak. Hol van a kompromisszum keresésnek a határa? Meddig szabad elmenni? Hol van az a fal, ameddig a másfajta vélemény elfogadása nem jelent nemzetárulást, hanem boldogulást. Véleménye szerint a siránkozásnak a kultúrája és a visszacsinálásnak az ambíciója soha nem volt realitás ebben a térségben. — Örömmel állapíthatjuk meg, hogy ebben a mögöttünk levő százkét évben a vajdasági magyar közösség megmaradt, amiért hálával és nagyrabecsüléssel tartozunk elődeinknek, ükapáinknak és ükanyáinknak, nagyapáinknak, nagyanyáinknak, szüleinknek, mindazoknak, akik mindenféle nehézséget vállalva, szembemenve azokkal megtartották a nemzetet ezeken a végeken. Bizonyítva a közösség életerejét, bizonyítva azt, hogy identitásunkban hűek maradunk, és ugyanakkor a szülőföldünkön keressük magyarként a boldogulásunkat. Talán úgy lehetne ezt a viselkedést összefoglalni, hogy olyan nyitottságot képviseltek eleink, ami nem volt önfeladás, és olyan identitásmegőrzést, ami nem volt soha elzárkózás, illetve gettósodás. Azok, akik közéleti szerepet vállaltak, gyakran voltak konfliktushelyzetben. Ez a helyzet mára jelentős mértékben megváltozott, illetve megváltoztattuk. Az a partnerépítés, kölcsönös megbecsülés, ami a mai közéleti mindennapjainkat jellemzi, újfajta standardot jelent a nemzetpolitikában is, és itt, ebben a térségben is. Ezt a magyarok és a szerbek hozták létre a magyar—szerb megbékélési folyamat eredményeképpen, de ennek a folyamatnak a haszonélvezői mindazok, akik velünk együtt ebben a térségben élnek — hangsúlyozta Pásztor István. A szerbiai és a magyarországi választások kapcsán megállapította: — Elégedettek és büszkék lehetünk a teljesítményünkre, hiszen bizonyítottuk szavahihetőségünket, elsősorban itt Szerbiában, ugyanakkor hozzájárultunk ahhoz, hogy a Fidesz—KDNP folytatni tudja a kormányzást. Olyan különleges időket élünk, amelyek szükségessé teszik, hogy újra megismételjem azt, amit tavaly ilyenkor erről a helyről mondtam el. Nem a párt és az emberek, nem az egyének és a családok, nem a fővárosiak és a vidékiek, nem a szerbek és a magyarok, nem a vállalkozók és a közszférában dolgozók, nem a nyugdíjasok és az egyetemisták, hanem mindannyian együtt, az egész régió vívja a csatákat. Sokszor úgy, hogy nem is vagyunk tudatában. A globális változások ereje nem kerül el bennünket sem, a hatalmi központok pedig nem jótékonysági szervezetek. Csak azokra számíthatunk, akik ezt a vidéket sajátjukként érzik, és fejleszteni akarják. Amikor összetartozásról beszélünk, nemcsak nemzeti összetartozásra kell gondolnunk, hanem azon túlmenően a velünk érintettekkel és érdekeltekkel együtt is meg kell hogy teremtsük a hidakat, az összetartozást. Ez a felelősségünk, csak ez tarthat meg bennünket — hangzott el Pásztor István ünnepi beszédében.

Az alkalmi műsorban, melyet Pécs Blanka állított össze, felléptek a helyi művelődési egyesület kórusai, néptáncosai, a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói, valamint Baráth László nyugalmazott zeneoktató, tárogatóművész.


A nemzeti összetartozás almafája


Részlet a műsorból

Fényképezte: Dinovizija

Képgaléria
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Nemzetpolitika rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..