* Miért választottad a műszaki tudományokat, s azon belül miért éppen a robotikára szakosodtál?

— A robotika mindig érdekes volt számomra. Műhelyben nőttem fel, gyakran kijártam ugyanis édesapám műhelyébe. Folyamatos volt a kapcsolatom a gépekkel, eszközökkel, eleinte csak javítottunk, és kisebb munkákban kaptam szerepet. Később sokszor mentem vele terepre, akkor már nagyobb gépeket, esztergapadokat, mindenféle komplett eszközt láttam. Már az általános iskolában látszott, hogy hozzám ez közelebb áll, mint a humán tárgyak. A gimnazista éveim alatt a fizika és a matek voltak a kedvenc tárgyaim. Nagyon jó tanáraim voltak, sok lehetőséget kaptam, számos versenyen részt vettem. Mi már az újabb generációkhoz tartozunk, viszont az idősebb tanáraimnak a módszereire, mondásaira és tanításaira a mai napig emlékszem. Biztos vagyok benne, hogy a mai oktatásba ezek a szigorúbb dolgok nem férnének bele, viszont szükségesek voltak, hogy fegyelmet és rendet tanuljunk. Fizikából a tanár úr csillagászatórákat tartott, és az ehhez kapcsolódó munka volt az első olyan összetettebb feladat, amelyhez az interneten önállóan kellett informálódni. Akkor kezdtem el érdeklődni a kutatás és az egyéni munka iránt, mely azóta is jellemzi az életem, hiszen a kutatás és a kísérletezés nagyon fontos szerepet tölt be nálam. A középiskola harmadik osztályában már tudtam, hogy a műszaki tudományok irányába szeretnék indulni, leginkább a mechatronika felé. Sokan ellenezték ezt, mert új szakmának számított, nem volt nagy hagyománya. Én gyermekkorom óta láttam, hogy amikor egy gépet, esztergapadot kell javítani, oda nem elég csak a gépészet, szükséges az elektrotechnika, a programozás is, tehát mindenhez kellett érteni egy kicsit. Úgy gondoltam, ha munkát választok, akkor az olyan szak lesz, amellyel az összes tudományterületről szerezhetek egy kis tudást. Így indultam el a mechatronika irányába.

Pletikoszity Árpád (Az MNT felvétele)

* Milyen kihívásokkal, változásokkal néztél szembe iskolai, egyetemi éveid alatt?

— Az általános iskolát Oromon, a gimnáziumot Szabadkán végeztem. Oromon egy kicsi, összetartó közösséghez tartoztam, ahol mindenkit ismersz, mindenkivel jóban vagy. Ebből a közegből csöppentem be Szabadkára, ráadásul bennlakó diákként, és mindent önállóan kellett megoldani. Szabadkán már nem tudtam mindenhol magyarul beszélni, és ez az elején húzós volt. Ugyanez történt az egyetemen, csak többszörözve. Amíg a középiskolában magyarul tanultam, az egyetemet már szerbül végeztem. Nagy volt a változás, hiszen folyamatosan kellett szerbül beszélnem. Nagy segítség volt az Európa Kollégium, mely akkor és végig a pályafutásom alatt fontos bázis volt, hiszen itt mindig könnyen lelhettem barátokra és segítségre. Az egyetemre való felkészülés alatt már volt lehetőség az MNT szerb nyelvi felzárkóztatási programjára, illetve az egyetem szervezésében szerbül jártam matematikai felkészítőre. Az első tudományos tapasztalatomat, mely valóban kutatásnak nevezhető, a kollégiumban szereztem, a szakkollégiumi műhelymunka keretében. Akkor ez érdekes koncepció volt, nem is nagyon ismerték még Vajdaságban. A kollégiumban magyar nyelvű oktatók segítségével önálló kutatásokat készítettünk, a legjobbakat a nyilvános bemutató után külön díjazták, ez pedig az egymás közötti egészséges versengést hozta előtérbe. 2018 és 2020 között minden évben részt vettem a VMTDK-n, melynek során szekcióelső és plenáris előadó is voltam. Már akkor a robotika, az automatizációs robotika irányába haladtam. Harmadik évben egy robotikával foglalkozó, független csoporthoz is betagosodtam. Ott a korábbi tapasztalatokat tudtam kamatoztatni. Az volt az első alkalmam, hogy tudtam valódi, önálló gépeken dolgozni. A mesterképzés alatt a virtuális valóság témaköre volt a kutatásom témája. A mentorom, Tarján László segített a felkészülésben.

* Egyetemi éveid alatt sikerült valamilyen ösztöndíjban részesülnöd?

— Az első évtől kezdve folyamatosan megkaptam az MNT fölsőoktatási ösztöndíját. Volt, amikor Magyarkanizsa Önkormányzatának ösztöndíját is megítélték. A felsőbb éveken az MNT demonstrátori ösztöndíjasa is voltam. A mesterképzés alatt Collegium Talentum-ösztöndíjas lettem, s itt lehetőségem adódott a többi ösztöndíjassal is találkozni. Érdekes volt, hogy a Kárpát- medence minden régiójából egy helyre gyűjtöttek bennünket, s így megismerkedhettünk a többi magyar nyelvű fiatallal, csoportmunkát végezhettünk, szórakozhattunk. Sok baráti kapcsolat szövődött, melyet azóta is ápolunk.

A Pázmány-díjat Kasza Csongor (jobbról), az Európa Alapítvány igazgatója adta át (Az Európa Kollégium felvétele)

* Kutatással, oktatással, vállalkozással és politikával is foglalkozol. Mit tudnál ezekről mondani?

— Számos területet érintettem egyetemi éveim alatt. Az, hogy ennyi mindenben jelen tudok lenni, a kollégiumhoz kötődik, hiszen itt sokféle emberrel, szituációval találkoztam. A beszélgetések alatt vettem észre, milyen sok érdekes dologgal lehet foglalkozni. Többen már akkor is ifjúsági civil szervezeteket vezettek. Nekem megtetszett, hogy ha van egy szervezeted, a tagokkal közösen tudtok valamit tenni. Akkor még azért volt számunkra érdekes, mert bulikat szervezhettünk, egyszer 300-nál is többen jöttünk össze. Ez olyan pillanat volt, amikor rájöttem, hogy a közösséggel való munka hálás tevékenység. Persze rengeteg energiába kerül, és felelősséget is kell vállalni. Sok gond merülhet fel, de a végeredmény általában motiváló, ezért a mai napig vezetek civil szervezeteket. A mesterképzés vége felé lehetőség adódott, hogy beiratkozhassak a doktori képzésre. Ebben nagy szerepe volt a mentoromnak, aki elültette ezt a fülembe. Ez nem személyes indíttatásból történt, nem azért kezdtem el, hogy a doktori titulust a nevem elé rakjam, volt egy lehetőségem, és élni akartam vele, úgy gondoltam, sajnálnám, ha nem vágnék bele. A doktori képzésen máshogy kell viszonyulni a dolgokhoz, sok mindent le kell tenni az asztalra, önállóban kell dolgozni, el kell kezdeni publikálni. 2020 végén megnyitottam a vállalkozásom. Nagyon érdekeltek a robotok, tudtam, hogy sok mindent tudok még velük kezdeni. A drónok is egyfajta robotok, kellően újak voltak, szinte nem is ismerték őket az országban. A cégem azóta is fenntartom, bővítem a tevékenységet, többen is besegítenek a munkába. Amikor eldöntöttem, hogy jogilag megnyitom a vállalatot, abban az időszakban írták ki a Prosperitati Alapítvány startuptámogatását, így ezzel is éltem. Egy fél évre rá már tanársegédként dolgoztam a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolán. Még mindig a drónok, illetve a robotika területeivel foglalkozom, csak ezeket most ki tudom használni nemcsak az ipari területen, hanem az oktatásban is. Mivel szerettem foglalkozni a közösségemmel, illetve járatos voltam a pályázatok, szervezetek területén, 2022-ben felkértek, legyek az MNT tanácsának a tagja. Ez nagy megtiszteltetés, hálás voltam, hogy rám gondoltak, s azóta is igyekszem a legjobban teljesíteni ezen a területen is.

* Van már újabb terved, illetve hogyan látod a jövőt?

— A drónokat mindenképp olyan területnek tartom, amely még sokáig fontos lesz. Szeretném a bennük rejlő lehetőségeket minél jobban felszínre hozni, és megmutatni a fiataloknak az előnyeit. Jelenleg is tartok ismeretterjesztő előadásokat a gazdaságoknak, földműveseknek a drónokról. Ennek a témakörnek szeretnék az úttörő személyisége lenni. A jövőben az embert, az emberi készségeket kell fejleszteni. A mai diákok nem butábbak, csak másként dolgoznak, más világban nőttek fel, ezeket a képességeket kell jól kihasználni.