A gyermekkor elmúltával a képregényekre egyre kevesebb idő jutott, majd lassan el is tűntek sokunk életéből. A gyermekkori emlékek elevenedtek fel bennem Kishegyesen, Linka László és felesége, Linka B. Gabriella otthonában, a rengeteg képregényt lapozgatva. László majdnem hetven éve gyűjti a képregényeket, kollekciójában több mint 6500 példány található.

Linka László

A képregények iránti érdeklődés már hároméves korában kezdődött, amikor az édesapjával lement a trafikba, és a figyelmét azonnal felkeltette a falon lévő plakát, melyen az 1957. december 26-án megjelent Buksi első száma szerepelt.

— Ekkor kezdődött a képregények iránti szeretet. Hamarosan otthonunk állandó tagjává vált a Buksi, a postás minden héten hozta a legújabb számot. Talán négy-öt éves lehettem, amikor kezemben a képregénnyel arra kértem édesanyámat, olvassa fel, mi történt Vakarccsal. Az első képregények a francia iskolát képviselték, és a történet nem ért véget egy-egy számban, így természetesen a következő héten is megvásároltuk a lapot. A Buksi először Kekec néven, a Borba lapkiadó gondozásában, szerb nyelven jelent meg, viszont ők nem tudták a lapot színesben kinyomtatni. A Forum lapkiadótól kértek segítséget, melynek már akkor volt megfelelő felszerelése, így a kiadvány hamarosan színesben látott napvilágot. Még ebben az évben magyarra is lefordították a lapot, ami nagyon jó döntésnek bizonyult, a Buksi ugyanis közkedveltté vált a vajdasági magyarság körében. A fordítást egykori rádiós kollégám, Kovács József végezte. Az újságot kismotorral hozták Belgrádból, kollégám éjjel szerbről magyarra fordította, reggel pedig elvitte ahhoz az illetőhöz, aki beírta a magyar szöveget a buborékba, és csak ezután mehetett a kézirat nyomdába. 1962-ben a belgrádiak is vásároltak egy színes újság nyomtatására való gépet, és kérték a kollégámat, hogy Belgrádban is fordítsa tovább a lapot. Ő ezt nem vállalta, hiszen a feleségével mindketten Újvidéken dolgoztak. A Belgrádban nyomtatott lap minősége és tartalma sem ütötte meg a korábbi színvonalat, az újságot nagyobb formátumban adták ki, a képregény pedig csak a lap sarkában kapott helyet. Előbb 249 kiadott szám után a Buksi szűnt meg, majd egy idő után a Kekec is, pedig még a pionírújsággal is összevonták, és iskolalappá alakították — emlékszik vissza László, miközben mutatja a Zabavnik című, képregényt is tartalmazó ismeretterjesztő folyóirat legújabb, 3760. számát. A lap első száma 1939-ben került ki a nyomdából, majd a II. világháború okozta kényszerszünet után, 1948-tól folyamatosan megjelenik az újság. László gyűjteményében, egyetlen kivétellel, a lap minden száma fellelhető.

A legrégebbi képregény 1939. február 28-án jelent meg

Szívesen emlékszik vissza a Miki című képregényre is, mely 1 dinárba került, ő pedig 2 dinárt kapott uzsonnára. Inkább csak egy kiflit fogyasztott el, de a Mikit megvásárolta, majd a tanszerek közé rejtve vitte haza.

Az egykori Jugoszláviában a képregény a ’70-es években élte virágkorát. Cak, Denis, Eks, Super, Gigant és társai heti szinten kerültek az olvasók elé. A korabeli képregényeket lapozva a Panorama utóda, a Stripoteka kerül a kezünkbe, melynek mind az 1107 száma László gyűjteményét gazdagítja. A Panorama egy-két oldal képregényt tartalmazott, a Stripoteka azonban már 44—46 oldalnyit, és két egymást követő számban már el lehetett olvasni a történetet az elejétől a végéig.

— Újonnan is vásároltam, és a piacokon is hozzájutottam a képregényekhez. Az 1970-es, 1980-as években az Újvidéki Rádióba menet kisiskolás gyerekek az emeletes házak sarkán a földről árulták a képregényeket. Hihetetlen mennyiséget lehetett beszerezni belőlük. 150 képregénnyel léptem be az Újvidéken megalakult Képregénykedvelők Klubjába. A hiányzó példányokat pótoltam, elég sok értékes képregényt, olyan sorozatot is, amelynek mind a 90 száma megvolt, beadtam a közösbe. Egyszer zárt ajtók fogadtak, és a klub alapítóját is hiába kerestem. Később megtudtam, hogy az illető eladta a teljes gyűjteményt, így az én 150 példányomnak is nyoma veszett — mesélte László, miközben néhány kalózkiadás kerül elő a doboz mélyéről, mely képregényeken sem a kiadó neve, sem a kiadás időpontja nem szerepel.

Minden egyes képregényről nyilvántartást vezet. A füzetekben a képregény címe, megjelenésének időpontja és a rajzok készítői mellett László megjegyzései, észrevételei és a fellelt hibák is szerepelnek. A gyűjtemény a padláson kívül a számítógépen és egy külső 1 terabyte-os adathordozón is megtalálható.

Néhány példány a több mint hat és fél ezres gyűjteményből

— Az újabb képregényeket nem vásárolom meg, inkább a régebbiek hiányzó példányai után kutatok. A régi képregények főleg kedves kis történeteket meséltek el — ki ne emlékezne Mickey egérre, Kacsa Palira, Talpraesett Tomra vagy Asterixre? A sorból a western sem maradt ki, viszont akkor még nem jelentek meg az Amerikából behozott szuperhősök, az általam egyáltalán nem kedvelt Supermanek, Batmanek, Pókemberek és társaik. Manapság albumformában, 44—46 oldalon adják ki a teljes képregényt, mely az elejétől a végéig tartalmazza a történetet. Nagyobb formátumúak, igényesebb kinézetűek, és az áruk is 2000-3000 dinár körül mozog, de olyan képregény is létezik, amelyért 1000 eurót fizetnének — mondta László, hozzátéve, hogy az országban csak két belgrádi kiadó foglalkozik képregényekkel, Franciaországban viszont évente 5000 (naponta 15) képregény jelenik meg, a régi kiadásokat pedig a horvátok és a szlovének keresik leginkább.

A legtöbb képregény — mint amilyen a Zagor, Tex Willer, Comandante Mark, Dylan Dog — Olaszországban, a Sergio Bonelli Kiadó gondozásában jelenik meg. A magyarországi képregénykészítők közül Kertész Sándor szakírót, képregénytörténet-kutatót emelte ki, akivel kiváló viszonyt ápol.

— Az összes képregényem elolvastam, de nagy részét elfelejtettem, így kezdhetném elölről. Ha meglátok egy rajzot, nagy eséllyel megmondom, ki a szerző. A képregénykészítés ma már csapatmunka: az egyik ceruzával rajzolja a történetet, a másik tussal kihúzza, a harmadik fest, a negyedik csak a lovat, a hajót, az embereket vagy a hátteret rajzolja. Régen egy személy készítette az egészet. Meg lehet ebből élni, ha valakinek menő hőse és jó írója van, mert ma már a szöveg is sokat számít — állapította meg László.

A hiányzó képregények közül a Strip Art első kiadását szeretné leginkább megszerezni, melyet még Szabadkán, a középiskolában kért tőle kölcsön egy osztálytársa. Úgy véli, a képregénynek van jövője, mindig lesznek fiatalok, akik érdeklődnek e műfaj iránt. László esetében is igaz, hogy a gyűjtő nemcsak gyűjt, hanem mesélni is tud gyűjteménye minden darabjáról. Erre csak azok képesek, akik szívből szeretik azt, amit csinálnak.