— A törvényes rendelkezés nem tesz különbséget a kis- és a nagytermelő között. Így most annak lehetünk tanúi, hogy mi történik akkor, ha az állam rákényszeríti a gazdákra az akaratát. Nem csoda hát, hogy vannak olyan magángazdaságok, amelyeknek az adóssága a felgyülemlett kamattal együtt meghaladja a több százezer, illetve az egymillió dinárt, melyet az érintettek akkor sem tudnak kifizetni, ha elárverezik mindenüket. Ez tehát nem megoldás, mert a kényszer egy újabb gondot idéz elő. Ezért elfogadhatatlannak tartjuk az adósság megfizettetésének e formáját — nyilatkozta lapunknak Miroslav Kiš, a Szabadkai Mezőgazdasági Termelők Egyesületének igazgatóbizottsági tagja. A termelő elismeri, hogy az illetékes hatóság a törvény értelmében jár el, és hogy a tartozást mindenkinek ki kell fizetnie, de nem ilyen módon. Mint mondta, senki sem várhatja el a termelőktől, hogy ebbe belenyugodjanak, és elfogadják gazdaságuk árverezését. — A mezőgazdasági nyugdíjbiztosítással kapcsolatban több aggály is felmerül, melyet az állam nem ismert fel idejében. Az első gondot az okozza, hogy a mezőgazdasági nyugdíjbiztosító rendszer nem ösztönző a termelők szemszögéből. A teljes havi juttatás alig haladja meg a tízezer dinárt — ez egy kicsivel több mint a fele a szociális támogatásnak. A másik probléma a gazdák rendszerbe való kényszerítése.

A törvényes rendelkezés értelmében azok a földművesek, akik nincsenek más módon biztosítva, kénytelenek ehhez a korántsem előnyös rendszerhez tartozni. Szerintünk a nyugdíjbiztosítást a gazdák szabad akaratára kellene bízni. A követelésünk részben erre irányul, részben pedig arra, hogy az állam tekintsen el az évek során felgyülemlett, aránytalanul nagy kamatoktól, már csak azért is, mert amikor az illetékes minisztériumok adósak, illetve késnek a támogatások kifizetésével — néha több mint egy évet is —, akkor bizony az állam saját magának nem számít fel kamatot. Ezért ha az illetékesek így viszonyulnak a termelőkhöz, akkor joggal várjuk el, hogy az adósság megfizettetésekor tekintsenek el a büntetőkamattól, mely sok esetben meghaladja a tartozás összegét. A termelők képviselője szerint a bejegyzett gazdasághoz tartozó földműveseknek és hozzátartozóiknak nincsenek olyan jogaik, mint a különféle vállalatokban dolgozóknak, illetve családtagjaiknak. Emiatt pedig gyakran másodrangú polgárnak érzik magukat.

A tavasszal a községi, a tartományi és a köztársasági illetékesekkel beszélgetve ígéretet kaptunk, hogy a kialakult helyzetre záros határidőn belül találnak megoldást. Megelégedve nyugtázzuk, hogy Juhász Attila államtitkár a községi képviselőkkel együtt kiáll a termelők mellett, és hogy készül a megfelelő törvényjavaslat, de eddig sajnos semmi sem történt. Legyünk azonban optimisták, bízzunk benne, hogy a következő időszakban születik majd egy olyan megoldás, amely eltekint a büntetőkamat megfizettetésétől, az alapösszeget pedig a gazdaság nagyságához mérten átütemezik, és lehetővé teszik, hogy azt a termelők részletekben törlesszék.

Arra a kérdésemre, hogy hogyan halmozódhatott fel az adósság, a termelő a következőket mondta: — A földműves a termeléssel foglalkozik, elsősorban azt tartja szem előtt. Számára az inputanyag kellő időben való beszerzése és a vetés, illetve a betakarítás elvégzése a legfontosabb. Ha emellett figyelembe vesszük az utóbbi néhány esztendő kedvezőtlen időjárási viszonyait, amikor is vagy a szárazság, vagy pedig a sok csapadék tizedelte meg a terméshozamot, ami kedvezőtlen gazdasági helyzetbe sodorta a földműveseket, akkor érthető, hogy a gazda nem a nyugdíj-, illetve az egészségügyi biztosítással foglalkozott, arról nem is beszélve, hogy vannak, akiket a sors sodort az agrártermelésbe. A munka nélkül maradtak ugyanis saját és családjuk fennmaradása érdekében fogtak mezőgazdasági munkába, nem tudva, hogy a bejegyzett néhány árnyi területükre mekkora adóteher nehezedik. Arra a kérdésre viszont, hogy a kényszermegfizettetést — mintegy példát statuálva — miért éppen Észak-Vajdaságban kezdték, nem tudom a választ. De egy biztos: Szerbiának nem ez a leggazdagabb része, nem itt érik el a legmagasabb hozamokat, ezért érthetetlen számomra, hogy az adóhatóság miért ezen a területen akart először bizonyítani — emelte ki Miroslav Kiš.