— Lassan már százötven éve tartott a török uralom a Kárpát-medencében — kezdi a mesét Borisz —, és 1683-ban a törökök másodszor is megpróbálták elfoglalni Bécset, melynek a lengyel hadsereg sietett a segítségére, ám emellett az udvar felfogadott egy francia származású herceget, az akkor még igencsak fiatal Savoyai Jenőt. Nem tápláltak iránta túl nagy bizalmat, viszont gyorsan megmutatkozott, hogy jó stratégiai vannak, és Bécs után Budáról is sikerült elkergetni a törököket, majd a csatározások a mai Vajdaság területén folytatódtak. Nagyon jól ismerjük az 1697. szeptember 11-ei zentai csata sikertörténetét... E döntő csata után eljött az ideje annak, hogy ezt a hosszú időszakot, a Habsburgok és a törökök közötti harcot lezárják. Kerestek egy semleges területet: egy akkoriban elnéptelenedett szerémségi falucskára, akkori nevén Karomra — törökül Karlofça — esett a választás. Ez a mai Karlóca, szerbül Sremski Karlovci. A Fruška gora lábánál, Pétervárad alatt terül el, egy szép, dombos, lankás vidéken.

Itt ültek össze a felek, és kezdték meg 1698 novemberében a béketárgyalásokat, melyek hetvenkét napon át tartottak. Így történhetett meg, hogy csak 1699. január 26-án írták alá a karlócai békét!

— II. Musztafa szultánnak volt egy „nagyon jó” asztrológusa, aki azt tanácsolta, hogy a béketárgyalásokat minél jobban el kell húzni, egészen addig, amíg a csillagok állása a török fél javára nem billenti a mérleget. Így a török félnek egyfolytában akadtak valamilyen gondjai, ellenvetései. A dombon felállítottak egy hagyományosan ellipszis vagy kör alakú sátrat, ebben egyeztettek a felek. A törökök mellett ott voltak a Szent Keresztény Liga képviselői, vagyis az osztrák fél, a Velencei Köztársaság, a lengyel—litván állam és Oroszország delegáltjai, Anglia pedig közvetített. Nos, a törököknek a legelején az volt a gondjuk, hogy a sátornak csak egy ajtónyílása volt, és megsértődtek, amikor azon elsőként nem ők léptek be, hanem a Habsburg Birodalom képviselője. Ezért aztán csináltattak még három nyílást! Amikor ez megoldódott, az volt a bajuk, hogy a tárgyalóasztal négyszögletű, az asztalfőnél pedig az osztrák fél foglalt helyet. Angol javaslatra, Artúr király példáját követve, a négyszögletűt egy kerek asztal váltotta fel, így végre mindenki egyenrangú félnek érezhette magát. Mindezekkel (is) sikerült jól elhúzni az időt, de végre elérkezett a török asztrológus által szorgalmazott január 26-a. Ám a déli 12 órát is meg kellett várni az aláírással! Mindezekkel együtt sem vált valóra a jóslat, hiszen a törököket valójában az egész területről kiűzték, a Temesköz és a Bánság kivételével, ahonnan egyébként Savoyai Jenőnek 1716-ban sikerült kizavarnia őket.

Néhány évvel a békekötés után felépült az első kápolna a ferences rendieknek köszönhetően, melyet a Béke Királynőjének ajánlottak fel, azaz a Szűzanya volt a védőszentje. 1817-ben átépítették, akkor nyerte el mai alakját. Az akkori építészek jó humoráról, szarkazmusáról tanúskodik, hogy a kápolna négyajtós lett — az oltárt viszont arra a részre építették, ahol annak idején a török fél lépett be a sátorba, ami szimbolikuson azt üzeni, hogy oda soha többé ne tudjon bejönni! Négy órát is elhelyeztek az épületben, és az, amelyik az oltár felé néz, tehát amelyet a török fél „nézhetett”, be van építve a falba!

Az épület alapja kör, és található benne egy XIX. század eleji orgona, mely még mindig működik, ehhez egy régi, rusztikus lépcső vezet fel. Sajnos egyre rosszabb állapotban van, a talajvíz miatt süllyed, felújításra szorul. A kápolna szabadon látogatható, szimbolikus összegű adomány fejében. Nézzék meg!