A Szekeres László Alapítvány szombat esti vendége Imre Hilda vajdasági származású írónő volt, aki Minka című regényét mutatta be a szabadkai közönségnek.
A szerző legújabb könyvében a hetvenes évekbeli jugoszláviai életviszonyba nyerhetünk betekintést egy kislány szemszögén keresztül. Regényének középpontjában a kisebbségi lét mellett az egyéni, valamint a történelmi konfliktusok és a családon belüli erőszak témája állnak.
Imre Hilda Veresegyházán él és tanítónőként tevékenykedik, emellett egy magazinnak dolgozik, nemrég lett nagymama és mindene az írás és utazás:
–A regény önmagamról szól. Iskolás korom előtt beíratott anyukám a könyvtárba, habár nálunk a könyvnek nem volt sem különösebb becsülete, sem szeretete. A faluban a könyv luxus dolog volt, és annyira nem voltak oda érte. Otthon sem díjazták különösebben, mert úgy gondolták, hiábavaló időtöltés és különben is rontja a szemet. De ennek ellenére nagyon szerettem a könyveket. Nem voltam könyvmoly, de az olvasás mindig a része volt az életemnek. Ez akkor változott meg, ahogy elkezdtem írni. Ez rontott az olvasási készségemen, mert most nem olvasok olyan felszabadultan, mint régen. Most ha jó egy könyv, akkor azon bosszankodom, ha nem, akkor meg minek pazarolom az időmet. Valahol elveszítettem azt a nagy lendületet. Önkéntelenül méregetem magamat a nagyokhoz és ez nem biztos, hogy helyes.
A Minka nagy részben önéletrajzi regény, de nem teljes egészében. A kislány egy része, az érzelmei azok az én megéléseim, a többi szereplő hellyel-közzel hasonlít, és van, aki rá is ismer magára. De például a szüleim története nem teljesen igaz, mivel gyerekként nem láttam bele a szüleim érzéseibe és gondolataiba, csak kitaláltam, hozzágondoltam, sejtettem és alakítottam rajta, hogy regényszerű legyen. Ez a könyv nem születhetett volna meg, ha szüleim élnek, mert akkor valószínűleg nem mehetnék haza.
A regényben szó esik a szerelem nélküli házasságról, a családról, a faluhely mindennapjairól, a gyerek és a felnőtt világ közötti szakadékról. A témák érintik a családon belüli erőszak formáit, a régi íratlan szabályok meghatározó szerepét az élet minden területén, a falusi női közösség életét és az alkoholizmust.
Az írónő az est folyamán mesélt a vajdasági gyökereiről, és arról milyen volt innen elmenni és Budapesten új életet kezdeni. Az életét meghatározó első húsz év itt Vajdaságban nagyobb nyomott hagyott lelkében, mint az azt követő harmincnégy év. Elmondása szerint itthon lenni más, van, hogy csak annyit szeretne, ha végig autózhatna a szülőfaluján, hogy újra felfedezhesse annak apró szépségeit, emlékeit.
Fényképezte: Hodolik Boglárka