A minap egy kissé megsárgult, foszladozó, de nagy becsben tartott régi újságot, az egykori 7 Nap első számát tartottam a kezemben. Óvatosan lapozgatni kezdtem, mert kíváncsi voltam rá, milyen témákkal bocsátották útjára akkori szerkesztői az új sajtóterméket. Aztán úgy döntöttem, papírra vetem az apró betűs sorok böngészése közben támadt gondolataimat, noha tudom, vannak a témában nálam sokkal jártasabbak is. A hetvenedik esztendő azonban még csak most kezdődött, az elkövetkező hónapok pedig másoknak is lehetőséget kínálnak a megszólalásra.
„A sajtószabadság, mint a politikai szabadságjogok egyik pillére a magyar sajtónak is szabad kereteket teremtett, amelyet kitölteni és kiaknázni a dolgozó magyarság feladata” — áll az 1946. április 5-én megjelent 7 Nap első számának Beköszöntőjében.
Lehetséges, hogy a lap megjelenésének engedélyezői közül senki sem álmodott ilyen hosszú élettartamról. Egyszersmind a frissen összerakott országban, az itt rekedt magyarság politikai napilapja, a Magyar Szó mellé szükség volt egy tájékoztató, oktató, de szórakoztató hetilapra is. Azt, hogy az elődök ezt az elképzelést megfelelően véghezvitték, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy hetilapunk megérte a hetvenedik évfolyamát.
Mi, kései utódok és olvasók tapasztalatból nem tudhatjuk, de bizonyára nem volt egyszerű az eltelt hatvankilenc év. A lapnak át kellett esnie a gyermekkori betegségeken, majd a gondtalannak mondott ifjúság lenyűgöző és lázadó éveit is legyőzve haladhatott rendületlenül a nagykorúság felé. Az erőteljes felnőttkorba egyre több és több gonddal kellett szembesülniük a szerkesztőknek, az újságíróknak, de az olvasóknak is.
Az első számban a még jónak vélt szocializmusban a munkásosztály lelkiismeretére apellálva ezt írták diadalittasan: „ A szükségletek kielégítésének akadályai egyedül anyagi természetűek lehetnek, annak a kérdése, van-e elegendő papír, nyomdagép, festék és más ezer dolog, ami egy lap előállításához szükséges...” Ami jóval később valóban be is következett. A papír- és az emberhiány egyaránt. Sőt, nemegyszer a megszűnés réme is fenyegetett. De akadtak olyanok is, akik úgy gondolták, az lesz a legjobb, ha ez a hetilap is osztódással szaporodik, azaz több is megjelenik belőle. A magyarok lassan, de biztosan fojtsák meg egymást, hogy ne az újnak vélt hatalomnak kelljen ezt megtennie.
Akkor már új szelek fújtak, hiszen sem az ideológia, sem az ország nem azt az utat járta be, amelyet szántak neki. A szocializmust felváltotta a nacionalizmus, a politikusok jöttek, majd mentek. A cenzúra erősebb lett vagy esetleg gyengült, ahogyan az érdekük kívánta, de a 7 Nap, majd a Hét Nap maradt. Mert bármekkora volt is az ellenszél, mindig olyan „legénység” állt a fedélzetén, amelynek tagjai próbáltak kapaszkodót nyújtani az egyre fogyó olvasótábornak. Hatvankilenc év. Egy emberöltő. Az a mondás járja, hogy a hetvenedik életév után az ember a második gyermekkorába ér, szinte visszafejlődik. Bízzunk benne, hogy a Hét Nap életében ez nem így történik, azaz még újabb és újabb hetven éven át lesz életvidám lapja az olvasóinak.
