Tóba várja messzire szakadt honfitársait Szabó Attila fotója

Magyarcsernye után ráfordulunk egy keskeny betonútra, amely kukorica- és búzatáblák között vezet. Állandóan lassítanunk kell, mert a kombájnok és a pótkocsis traktorok szinte teljes szélességében elfoglalják. Aztán megpillantom úti célunkat, egy templom tornyát. ,,Messze van a kicsiny falum, de a tornya mégis ide látszik' -- jut eszembe a nóta, amely tavaly, a tóbaiak első találkozóján a rendezvény mottójává vált. Szántó Tivadar, aki az idei esemény programját eljuttatta a szerkesztőségünkbe, bizonyára el is tudná énekelni, mert elárulják róla, hogy nagyon szép hangja van. Ő azonban egyelőre nincs dalos kedvében, a témát is szerényen elhárítja, amikor találkozunk a helyi közösség épületében, ahol ránk vár a hölgyekkel: Lackó Farkas Erzsébettel, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnökével, Hunyadi Ružicával, a Vöröskereszt helyi szervezetének titkárával és Tóth Annával, a Nőszervezet elnökével. Egyben valamennyien annak a tizennégy tagú bizottságnak a tagjai, amely vállalta a faluból elszármazottak második találkozójának a megszervezését. A munkából a többi civil szervezet is kiveszi a részét: a tűzoltók, a vadászok, a nyugdíjasok, a harcosok, a helyi közösség és az egyháztanács. Mindenkinek megvan a maga feladata -- mondják. Az idő pedig sürget, hiszen hamarosan felvirrad a nagy nap, július 30-a. Tavaly 450 vendégük volt, ami így első hallásra sem kevés, hát még ha tudjuk, hogy a településnek mintegy 600 lakosa van.
Az első, ami megragadja a figyelmemet, hogy a zömében, 93 százalékban magyarok lakta helységben a fiataloknak nincs semmilyen szórakozási lehetőségük, mert se kocsma, se cukrászda, se diszkó. Pedig olyan hetvenen-nyolcvanan vannak azok, akik az ifjabb korosztályhoz tartoznak, vagyis a hetedik-nyolcadik osztályosoktól a huszonévesekig. Az óvodások és az alsó tagozatosok pedig negyvenen-ötvenen. A felsősök Magyarcsernyére ingáznak, majd a zentai és a szabadkai középiskolákat választják, mert ott az anyanyelvükön tanulhatnak tovább. Ez rendjén is lenne, de közülük sokan soha többet nem térnek vissza. Csak Szentháromság vasárnapján a búcsúra, Mindenszentek napján a temetőbe és tavalytól a találkozóra. Beszélgetőtársaim keserűen mondják, hogy Szabadkán egész utca van, amelyet a tóbaiak alkotnak. Lassan már ott lesz a Nagy Tóba, ez pedig a Kis Tóba -- állapítják meg. Ez a magatartás részben talán érthető is, hiszen a faluban alig van munkalehetőség. Egy-két mezőgazdasági birtok működik még a környéken, de a rendszertelenül folyósított bérek azokon is 3--7 ezer dinár között alakulnak. Mindenki állattenyésztéssel, földműveléssel foglalkozik, a kertekben megterem, ami a konyhára kell. Sajnos, a felesleget sem tudják eladni, mert a számításba jöhető nagyobb piacok messze vannak: a nagybecskereki 50, a nagykikindai több mint 30 kilométerre. Igaz, az utóbbi várost általában egy rövidebb, de rossz állapotban levő úton közelítik meg, így a felére csökken a távolság. Talán ha kiépülne ez a bizonyos bekötőút, akkor változnának a körülmények is. Esetleg növekedne a buszjáratok száma. Mert most abból is igen kevés téved be hozzájuk.
Szántó Tivadar fényképes faliújságokat készített a tavalyi találkozóról, amelyeket az egészségházban akasztottak ki, mert ott többen látják. Bevallja, a rendezvényt nem tervezik minden évben megtartani, az idén azért vágtak bele ismét, mert tavaly sokan nem jöhettek el. Utána majd beiktatnak pár év szünetet. Ottjártunkkor már 350 jelentkező volt, többségük olyan, akik az elmúlt évben nem látogathattak haza. A listán vannak Amerikából, Ausztráliából, Németországból, Horvátországból, Magyarországról... Ennyi embert csak sátorban tudnak elhelyezni, amelyet az iskola udvarában állítanak fel. Amihez jó idő is kellene -- sóhajtoznak. Vannak jótevőik és segítőik az elvándoroltak között, de helyben is. A vendégeket reggel 8 órától várják, a szentmise 10 órakor kezdődik. Délben ünnepi ebéd lesz, majd szabad program, amikor mindenki meglátogathatja a hozzátartozóit, megtekintheti a falut, kimehet a temetőbe, a vállalkozók pedig kerekasztal-beszélgetésen vehetnek részt. 16 órától művelődési műsor szórakoztatja az érdeklődőket, majd következik a tóbai bál, amelyen a talpalávalót a nagykikindai Kurunczi zenekar szolgáltatja.
Lackó Farkas Erzsébet arról számol be, hogy a művelődési egyesületben csak színjátszó csoport működik, de erre az alkalomra gazdag művelődési műsort állítanak össze, szavalatokkal, táncokkal fellépnek az óvodások és a kisiskolások, a saját szólóénekeseik mellett pedig magyarcsernyei vendégeket is várnak. A program része a Fehér Rózsa asszonykórus, amely a Nőszervezethez tartozik. Most elsősorban a hazatérőknek kerestek nótákat, de az összeállításban lesz vidámabb dal is. Tóth Anna elárulja, hogy a Nőszervezet a faluszépítési akciókban is részt vett, ők ültették tele virággal a kis emlékparkot, a kalácssütést vállalták, sőt, a mosogatást is. Hunyadi Ružica a Vöröskereszt helyi szervezetének a tevékenységéről számol be, majd hozzáteszi: csakúgy, mint tavaly, az idén is ő állítja össze a kiállítást, amelyen a kézimunkák mellett régi használati tárgyak és festmények kapnak helyet. Nagyon érdekes hallani, amikor a nagymamák magyarázzák az unokáiknak, mit mire használtak valamikor.
A civil szervezetek bemutatására egy következő írásunkban még visszatérünk, addig is megtudom, hogy a felsorolásból nem szabad kihagyni a helyi közösséget, valamint az egyháztanácsot és Pethő László plébánost, hiszen az ő érdemük, hogy a temető rendben várja a messziről érkező látogatókat. Sok munkával és nagy erőfeszítéssel jár egy ilyen esemény megszervezése, de nem bánják, mert olyan jó látni a régi ismerősök meghatódott örömét, amikor megölelik azokat, akikkel esetleg már évtizedek óta nem találkoztak.