home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A hangszerkészítés rejtelmei
Tóth Tibor
2017.03.28.
LXXII. évf. 12. szám
A hangszerkészítés rejtelmei

A hangszerkészítés évtizedekkel ezelőtt igazán keresett szakmának számított. Rengeteg együttes létezett, mely vendéglőkben, kocsmákban gondoskodott az emberek szórakoztatásáról.

A mesterek nem győzték a munkát, gyakran éjt nappallá téve dolgoztak, hogy minden hangszer idejében elkészüljön. Mint ahogy mindennek, a hangszerkészítés aranykorának is a ’90-es évek és a délszláv őrület vetett véget.

A martonosi Nagy Lázár a katonaidő letöltése után, 1971-ben kezdett hangszerkészítéssel foglalkozni. Esetében a mesterség nem apáról fiúra szállt, hiszen édesapja szabómester volt, így Lázár a bevonulásáig nővéreivel együtt ebben a szakmában dolgozott.

— Zenésztársaim hangszerei gyakran javításra szorultak. Néha csak enyvezni kellett, máskor egy kicsit bonyolultabb műveletekre volt szükség. Szép lassan haladva, a kisebb javításoktól a nagyobb munkálatokig, beletanultam a szakmába. Pályafutásom elején már nagybőgőt is javítottam. Az egyik mulatságon a nagybőgőt eltalálták egy szódásüveggel. Mi a hangszereinkkel elmenekültünk a csetepaté helyszínéről, a nagybőgő viszont ott maradt. Ahhoz képest, hogy repültek a székek és az asztalok, a hangszer jól megúszta egy horpadással. Bizonyos idő után már nemcsak javítottam, hanem új hangszereket is készítettem. Egy kis prímás hegedű javításakor gondolkodtam el rajta, ha már a hangszer tetejét ki tudom cserélni, akkor akár elkészíthetném az egészet is. Hamarosan asztali citerákat kezdtem sorozatban gyártani, de akkor még nem durindós citerákat, hanem a régi fajta, asztali tamburának is nevezett citerát. A bolt egészen a ’90-es évek elejéig sikeresen üzemelt, akkor azonban azt kérték tőlem, hogy inkább puskát csináljak, ne tamburát — mondta a hetvenéves Lázár mester.

Soha nem járt zeneiskolába, a hegedűn való játék fortélyait kilenc-tíz évesen egy prímástól sajátította el. Leggyakrabban vendéglőkben muzsikált, különösen Királyhalmon az egykori, ma már nem létező Rigó vendéglőben fordult meg sokszor. A zenekarban hegedűs, harmonikás, szaxofonos, kontrás és nagybőgős is zenélt, se mikrofonra, se erősítőre nem volt szükségük. A hangszerekkel együtt az asztalokhoz mentek, szó szerint a vendégek fülébe húzták a nótájukat. Állítása szerint ezzel lehetett igazán jól keresni, hiszen akkoriban szinte hetente tartottak lakodalmakat. A citerával 1991-ben, a tóthfalui táborban ismerkedett meg, Borsi Ferenctől sajátíthatta el a technikát. A tíz nap alatt megtanulta a durindó típusú citera készítését is. Eddig mintegy négyszáz új hangszer került ki a kezei közül. A citerákat gyakran negyvenes sorozatban készítette, emellett pedig hegedűket és egyéb hangszereket is gyártott, a kilencedik nagybőgője éppen most készül.

— A citerákkal könnyű volt a dolgom, a formát géppel le lehetett szabni, és nem kellett sem mintázni, sem vésni. A hangszerhez én adtam az anyagot, a feje keményfából, általában gyümölcsfaderekakból, az oldala pedig fűzfából, nyárfából, keményfából készült. A nagybőgőm jóformán kész, még csak a fényesítés és a politúrozás maradt hátra. Általában öt hónapot vesz igénybe e hangszer elkészítése. Az ára 600-800 euró körül mozog, a citera pedig 50 euróba kerül. A hegedű egy külön történet, hiszen ennek a hangszernek nem is ára, hanem értéke van, mely attól függ, hogy mikor készült és milyen a hangszíne. Az olasz és a német hegedűk a legdrágábbak. A horvátországi Pulán láttam egy eredeti Stradivariust, légmentes térben, üvegből készült tartóban helyezték el. A ’90-es évekig meg lehetett élni ebből a munkából, utána viszont már nem a hangszer érdekelte az embereket. Én nem hagytam abba a munkát, tovább dolgoztam, és egy kis tartalékot halmoztam fel. Egy zentai hangszerkészítő mondta akkoriban, hogy inkább átáll a fapapucskészítésre, mivel a hangszer iránt már nincs kereslet — meséli a mester.

Tapasztalata szerint a fiatalokat nem érdekli a hangszerkészítés. A muzsikálás még valamennyire igen, de a legtöbben egy idő után megunják, illetve abbahagyják. Lázárnak az a célja, hogy a fiatalok minél több hangszeren megtanuljanak játszani, és fellépéseken mutassák meg, mit tudnak. Erőfeszítéseit viszont sajnos ritkán koronázza siker. 1972 óta tagja a helyi Testvériség Művelődési Egyesületnek, mellyel bejárta egész Vajdaságot, még a határon túlra is eljutott. Az egyesületben végzett tevékenységébe a nyári táborban való részvétel is beletartozik. Ezeken a rendezvényeken a fiatalokat igyekszik bevezetni a hangszerkészítés rejtelmeibe és az együtt zenélés örömeibe.

Alkotásait szinte egész Vajdaságban ismerik, sokan az ő hangszerein tanultak meg muzsikálni. A Nagy-Jugoszláviában Zágrábból hozatták a húrokat, alkatrészeket, tartozékokat, de később Szabadkán is hozzájutottak a szükséges elemekhez.

— Ha újra húszéves lehetnék, akkor is hangszerkészítő volnék. Szerettem és szeretek ezzel foglalkozni. Nem muszájból választottam ezt a szakmát, saját döntés volt. De lassan én is kiöregszem — fejezte be a beszélgetést Nagy Lázár martonosi hangszerkészítő mester.


Szabó Attila felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..