Elmondható azonban, hogy a közeli rokonok, illetve ragadozó fajok meghatározása számos esetben bonyolult. Gyakran jellegzetes tollruhát, ivari és kor szerinti megkülönböztetést kell ismernie annak, aki pontosan meg szeretné határozni, mely ragadozó madár az, amely a fejünk felett röpköd vagy éppen „szitál”. Arról nem is beszélve, hogy ezt legtöbbször több száz méterről kell észrevenni. A madarak, ezen belül a ragadozó madarak megfigyelése, szokásaik lejegyzése nagyon sok időt igényel a természetjáró embertől. A ragadozó madarak specialistái külön szakosztályba tömörülve végzik tevékenységüket, és az utóbbi évtizedek természetvédelmi megfigyelései az ő munkájukat dicsérik. Az elmúlt évtizedek rossz gyakorlatai sajnos megtizedelték a ragadozó madarak állományát. A vegyszeres rágcsálóirtás, a betiltott kemikáliák szakszerűtlen használata, az erdőirtások és egy sor káros intézkedés oda vezetett, hogy a ragadozó madarak léte is veszélybe került. Mindez mára szerencsére megváltozott, és a vidékünkön élő ragadozómadár-fajok többségének stabil vagy növekvő az állománya.  

Számtalan ragadozómadár-faj él a környezetünkben, ölyvek, karvalyok, kányák, vércsék és baglyok. Általánosságban elmondható róluk, hogy ragadozó életmódot folytatnak, tehát vadásznak, és élő állatokkal táplálkoznak. A szántóföldi kártevők pusztításában azonban messze kitűnnek az ölyvek és a baglyok.

Egerészölyv

Egerészölyv

Ha autóban ülünk, és utunk megművelt földek mellett visz el, vagy ha az autópálya kerítését figyeljük, egész biztosan látni fogjuk a kerítésoszlopon, a fák csúcsán vagy a lenyúló ágakon ücsörgő, barnás színezetű egerészölyvet (Buteo buteo). Ez a jellegzetes, ücsörgő pozíció az ölyvek sajátja: vártáról történő vadászatnak hívjuk. Ez annyit jelent, hogy a madár egy kiemelkedő pontról figyeli a környéket, és amint megpillant egy pockot, leugrik a fáról, és rárepül a zsákmányra. Más ragadozók más módszerrel vadásznak, ezért őket nem lehet így megfigyelni. Az ölyv kötődik a mezőgazdasági területekhez, ahol főképp rágcsálókat fogyaszt, de megeszi a gyíkot, kisebb madarakat, és a dögre is szívesen rájár. Nem ritka, hogy egy-egy táplálékban bővelkedő területen (mondjuk, egy többéves lucernásban, ahol elszaporodtak a rágcsálók) tucatjával ücsörögnek a földön.

Baglyok

A baglyok (Strigiformes) főleg éjszakai, aktív ragadozó madarak, puha és dús tollazatuknak köszönhetően hangtalanul repülnek, így meglepetésszerűen ütnek rajta zsákmányállataikon. Hallásuk kiváló, mivel fülük aszimmetrikusan helyezkedik el a koponyán, ezért hatékonyabb a térhallásuk. Látásuk is kitűnő: a baglyok az egyedüli madarak, melyek érzékelik a kék színt, és az infravörös tartományban is látnak. A baglyok nem tudják forgatni a szemgolyójukat, ezért ha nézésük irányát változtatni akarják, az egész fejüket elfordítják. A növényvédelem nagy segítői. Száz madár három hónapnyi telelés alatt 20–30 000 kártevőt távolít el biológiai úton. Ekkora méretű rágcsálóirtást csak súlyos környezet- és természetvédelmi, humánegészségügyi kockázatú mérgek bevetésével, sok pénzből lehetne megoldani. Környezetünkben, lakott településen belül és a tanyákon a réti fülesbagoly, a kuvik, a gyöngybagoly és a macskabagoly a legelterjedtebb.

Réti fülesbagoly (kép forrása: 123RF.com)

Mezei pocok

Essen néhány szó az áldozatokról, a sima szőrűekről. Amióta az ember mezőgazdasági növénytermesztést folytat, azóta vívja végtelen háborúját a kórokozók és a kártevők különféle fajai ellen. A szántóföldi növények egyik legismertebb és legádázabb károsítója pedig nem más, mint az apró, egész évben aktív mezei pocok (Microtus arvalis). Egész Eurázsiában elterjedt, természetvédelmileg nem védett, nem fenyegetett faj. Nálunk is kártevőnek minősül, és mindenhol megtalálható, ahol mezőgazdasági művelés folyik. Ez a státusza két okra vezethető vissza. Egyrészt szinte bármilyen növényi anyagot megeszik, válogatás nélkül. Tápláléka nagy részét magvak, füvek, gyökerek, bogyók, gyümölcsök teszik ki, de a fiatal fák kérgét is kedveli, a kukoricacsövön felfutva pedig kirágja a szemet. Télen az eltárolt terményt is károsíthatja. Ráadásul nemcsak közvetlen, de közvetett károkat is okoz, mert ürülékével szennyezi a terményt, és betegséget is terjeszt. Másrészt rendkívül gyorsan szaporodik. Évente öt-hat, kedvező időjárási körülmények esetén pedig akár tíz generációja is kifejlődhet. A megfigyelések szerint három—hat évente olyan mértékben túlszaporodik, hogy tömeges vándorlásba kezd (gradáció). Később éppen a túlszaporodás miatt kialakult stresszhatás következtében a populáció magától összeomlik, de addig óriási kár keletkezik.

A mezei pockok elleni védekezésnek vannak agrotechnikai, mechanikai, biológiai és kémiai módszerei is. Ezek közül az agrotechnikai és a biológiai megoldás megelőző jellegű, és egyidejűleg is alkalmazható, a mechanikai pedig félig fizikai növényvédelem, félig rágcsálóirtás. A kémiai megoldásokra viszont nagyon szigorú előírások vonatkoznak, mi több, egyenesen tilos a mechanikai és a biológiai védekezés mellett növényvédő szeres kezelést is folytatni. Az agrotechnikai megoldások jellemzően talajművelési munkálatokból állnak, például forgatásból. Ezzel a pockok 20-30 centiméter mélyen húzódó járatai megsemmisülnek, és a rágcsáló kiszorul a tábláról. A kedvező élőhelyek tarlóhántással, pillangósok feltörésével, gyümölcsösökben a gyepes fasorok művelésével szüntethetőek meg. A mechanikai védekezéshez tartozik még a csapdázás, a facsemeték gyökerének dróthálóval való beburkolása, idősebb fák mellől a rendszeres hóeltakarítás. Alkalmazható továbbá az állatok agyonütése, a szeges henger vagy tárcsa alkalmazása, de ezek magas munkaigényű folyamatok, leginkább csak akkor és ott szükségesek, ahol a kémiai védekezés nem kivitelezhető.

A biológiai védekezés eszköze a pockok természetes ellenségeinek, köztük is leginkább a ragadozó madaraknak a környékre való csalogatása. Ez történhet az egerészölyvek számára T alakú ülőfák kihelyezésével a földekre, illetve a baglyok számára műfészkek telepítésével a környékre. A madarakon kívül a borzok, menyétek, görények, rókák és hermelinek is ritkítják az állományt. Szeretném hangsúlyozni a madarak vadászatát nagymértékben segítő T fák elhelyezését a rágcsálóktól fertőzött területeken. Ezeken az ülőalkalmatosságokon az est beálltával az ölyvek és a vércsék átadják a helyüket a baglyoknak, melyek szintén rágcsálókkal táplálkoznak. A T fákat a rágcsálóállomány kipusztítása után eléggé gyorsan és látványosan elhagyják a szárnyas ragadozók, így célszerű áthelyezni őket. Ne csak a szántóföldeket védjük, hanem javasolt néhány ilyen ülőfát az árokpartok, mezsgyék közelében is elhelyezni. A mezei rágcsálók elleni védekezés igazság szerint egy soha véget nem érő folyamat. A ragadozó madarakat segítő T fákat viszont akár folyamatosan is kint lehet tartani a területen, kivéve akkor, ha valamilyen gépi munka elvégzését akadályoznák, vagy a növényzet magassága már nem tenné lehetővé a ragadozó madarak számára a táplálékszerzést. Egy ülőfa szinte aprópénzből, akár a telephelyeken sokfelé előforduló hulladék fából is előállítható. Segítségével viszont a rágcsálók kordában tartása igen sok esetben majdhogynem ingyen, a környezet vegyszerekkel történő szennyezése nélkül is elvégezhető.