Sokan azt hiszik, hogy a hasonló megjelölés és elnevezés ugyanazt jelenti, ezért mindegy, hogy melyik kifejezést használjuk a zöld, gondozott vagy karbantartott területekre. Az elnevezések jelentése azonban markánsan eltér egymástól.

A települések körül elterülő mezők képviselik azt a tájtípust, amely leginkább utal az ember tevékenységére. Ebben az élettérben növények és állatok mesterségesen létrehozott életközösségeivel találkozunk. Ha a réteket nem kaszálnák, elbozótosodnának, és nemsokára ritkás, elegyes erdő alakulna ki rajtuk. Természetes rétek már csak kevés helyen maradtak fenn eredeti állapotukban. Ilyenek a mocsárrétek, szikes rétek, száraz gyepek vagy havasi kaszálók. A mesterséges és természetes rétek közös vonása, hogy fátlanok, vagy csak gyéren, szétszórtan álló fák, cserjék találhatóak rajtuk, uralkodó elemeik a füvek és más lágy szárú növények. A rétek állapotára a kaszálás mellett az éghajlat, a legeltetés és a trágyázás is nagymértékben hat. Az eredetileg paraszti jellegű táj még nem is olyan régen gazdag változatosságot mutatott: a szántóföldtől a parlagig, a sövényektől és mezsgyéktől az árkokig, tavakig különféle élőhelyek fordultak elő benne. A modern mezőgazdaságnak azonban egyre többet kell kihoznia a talajból, hogy versenyképes maradjon: a műtrágyák túlzott alkalmazása és a modern gépi technológia a mezőséget monoton agrársztyeppé változtatta. E fejlesztés elhibázottsága az utóbbi időben egyre érzékelhetőbbé válik. Ezért az Európai Unióban ma már növekvő erőfeszítéseket tesznek a természetközeli, extenzív és értékmegőrző mezőgazdasági termesztés kialakításáért, ezt szolgálják a Natura 2000-es területek. 

A mesterségesen kialakított zöldfelületeken, vagyis a réteken kaszálnak, a levágott füvet zölden fonnyasztva vagy szárított formában begyűjtik, tárolják, és feletetik az állatokkal. A természetesen kialakult zöldfelületeken, legelőkön állatokat legeltetnek. Ezekből a területekből sajnos egyre kevesebb van, mint ahogy a legelő állatokból, a kecskékből, juhokból és szarvasmarhákból is. Az időjárás függvényében a magasabban fekvő rétek szárazabbak (sütősek), az alacsonyabb és mélyebb helyeken lévők nedvesebbek. Láposnak is nevezzük őket. Elmondható, hogy kora tavasztól késő őszig ezeken a területeken nagyon sokféle virág nyílik, mégis az uralkodó növényeket a fűfélék alkotják. A fűfélék csoportjába mintegy 600 faj tartozik. Közös sajátosságuk, hogy egymás mellől eredő, körülbelül azonos hosszúságú és vastagságú gyökerekből álló mellékgyökérzetük van. Száruk belül üreges, rugalmas felépítésű, így a széllel szemben ellenáll. A levelek átölelik a szárat, úgynevezett levélhüvelyt hozva létre. A levelek erei egymás mellett futnak, azaz a levelek párhuzamos erezetűek. Szélmegporzású virágzatuk zöldes, nem szembetűnő, a legtöbb pázsitfű esetében kalászt vagy bugavirágzatot alkot. A legismertebb ilyen növények a nádperje, réti csenkesz, csomós ebír, angol perje, tarackbúza stb.

Kertek és parkok meghatározó elemei a gyepek és pázsitok. A pázsit apró szálú, finom levelű fajokból álló, mindig rövidre nyírt, szőnyegszerű, intenzíven ápolt zöldfelület. A legszebb természetes pázsittal hűvös és nyirkos éghajlatú tájakon (Britannia, Írország) találkozunk. A finom levelű fűfajokból telepített díszpázsitok üde zöld, nyugtatóan szép látványukkal járulnak hozzá a parkok és a kertek összképéhez. Ezek a felületek nincsenek kitéve fizikai igénybevételnek. A sportpázsitoknak speciális, illetve jelentősebb igénybevételt is ki kell állniuk, és az egyöntetű, szőnyegszerű állapotukat meg kell tartaniuk. Futball-, tenisz- és golfpályákon találkozhatunk ilyen zöldfelülettel. Szép pázsit csak rendszeres gondozással, tápanyagpótlással, a szárazabb időszakokban rendszeres öntözéssel tartható fenn. Vidékünkön a kedvezőtlen klimatikus adottságok miatt a pázsit létrehozása és fenntartása sok munkával, valamint költséggel jár, ezért kisebb felületen találkozhatunk vele.

A gyep igénytelenebb, durvább füveket és esetleg más évelőket (például lóherét) is tartalmazó, magasabbra hagyott, extenzíven, de rendszeresen ápolt növényegyüttes. A díszgyepek durvább levelű fűfajokból állnak, melyek a taposást is tűrik. Ősgyepek esetén a terület eredeti gyeptakaróját tartjuk fenn, ha pedig vetett a gyep, mesterségesen létesítjük a zöldfelületet. A gyepek évi három-négy kaszálással karbantarthatóak. A virágos gyepekbe hagymás-gumós növényeket és egyéb évelőket is ültetünk. Az árnyéki gyepek félárnyékot vagy árnyékot tűrő fűfajokból állnak. A díszgyepekhez szoktuk sorolni a gyeppótló növényekkel betelepített területeket is, melyeket általában nem kaszálunk. Sok, sportolásra szánt területet is gyep borít. Futballpályákon, fürdőkben, játszótereken különböző növényfajokból álló gyepfelületet alakítanak ki és tartanak fenn.

Egyéb célokat is szolgálhatnak a gyepek, hiszen a repülőtereket, töltéseket, árokpartokat és közterületeket is gyeptakaró borítja. Nálunk a zöldfelületek túlnyomó többsége a gyep kategóriába tartozik.