* A téma esetedben hol hevert? A földön, a fiókban otthon, egy könyv lapjain?

— Én egy nem vallásos zsidó családból jövök, és sokszor kérdeztem magamtól: mitől is vagyunk mi zsidók, ha nem hiszünk istenben? A filmben is innen merítettem. Első körben kellett egy vallásos karakter, akihez képest megérthetjük, milyenek a nem vallásos zsidók. Ennek az egész közegnek a humorát, a szerethetőségét akartam megmutatni. De hogyan kerül a vallásos karakterem oda, ahova? Azt mondtam, legyen a zsidó gyász megülése, ebbe a helyzetbe fogom összeengedni a nem vallásosakat a vallásosakkal. Ennyit már a kezdetektől tudtam, a többi apránként alakult. Egyre jobban adta magát a konkrét család és a konfliktusok, de az volt a fő cél, hogy mindezzel egy univerzális családot állítsunk fel, hogy akárki akárhol nézi, tudjon hozzá kapcsolódni, s azt mondhassa, na az én apám/nagybátyám is ilyen. Mert a generációs konfliktusok a legtöbb családban hasonlóak. A cél az volt tehát, hogy a film túlmutasson a közegen, és általa bárki bárhol rátaláljon a saját családjára.

* Bemutatsz egy nem éppen tökéletesen működő apa-fiú kapcsolatot is, mely a történet végére azért alakul. Több olyan filmet is láthattunk a fesztiválon, amely hasonlóan elromlott kapcsolati témákkal foglalkozik. Ennyire jelen lévő gond ez?

— Szerintem mindenhol és mindig jelen van, ha nem is konkrétan egy apa-fiú kapcsolatra gondolunk, de a családon belüli egotrip létező dolog, emiatt elbeszélnek egymás mellett a családtagok, nem ugyanaz a szeretetnyelvük. Az egyik szeretné, ha a másik így mutatná ki a szeretetét, ő pedig azt szeretné, ha a másik meg amúgy. Akármelyik család esetében ha egy picit megkapargatjuk a felszínt, kiderül, hogy mind hasonló gondokkal küszködik. Vannak idealizált családok, melyekről azt gondoljuk, na náluk biztos marha jól működik minden, aztán kiderül, hogy ott meg más a baj. Alapjában így van az ember összerakva, hogy ha sokan élnek egy helyen, akkor konfliktusaik lesznek. Senki nem egyforma, nem ugyanarra vágyunk, nem ugyanúgy vágyunk ugyanarra. Persze a filmben mi ezt eltoljuk az extrém felé, hogy a néző jobban lássa ezeket a gondokat. Nincsenek jóban apa és fia, de érződik, hogy nagyon szeretik egymást, s ez is sok helyütt így van.

* A filmedben valahogy egyik karakter sem jellegzetesen negatív. Miért?

— Sok filmben látom, hogy erőltetetten betesznek egy negatív karaktert, hogy majd az viszi előre a történetet, hogy ő gonosz. Az életben szerintem nem így van. Én például a teljesen jó szándékú emberektől is meg tudok őrülni néha. S elvileg ők a jó, a pozitív karakterek. Az szokott inkább konfliktust szülni, hogy hiába vagyunk jó szándékúak, attól még sikeresen tudjuk bántani egymást.

* A Lefkovicsék történetén nevetni is tudunk. Könnyű szerinted egy olyan szomorú szituációban megtalálni a humort, mint egy haláleset vagy a gyászfolyamat? 

— Inkább az arányokat megtalálni volt nehéz. Én elég jól el tudok ökörködni bármin, de jön a kérdés, hogy ezt illik-e, az még belefér-e. Hol az a szűk mezsgye, melynek mentén még tud működni egy ilyen szituációban a humor? Mi az, ami még karakterből fakad, és nem szándékolt poénkodás, hanem az élet abszurditását mutatja fel? Amikor annyira idegesítő vagy fura valami, hogy már csak nevetni tudok rajta. Egy igazi dramedy könnyedebb alapkonfliktusból indul, nekünk volt egy drámai helyzetünk, melyet megpróbáltunk könnyeden és humorral elmesélni. Szóval a filmem inkább dráma, melynek van füle a humorra. 

* Vannak témák, melyeknél vékony jégre lehet tévedni, ha a humor felé mozdítjuk, a politikai korrektség néha azt mondja, na-na, ez már sok volt. Kaptál-e olyan visszajelzést, hogy valakinek valami sértő volt a filmben?

— Készítés közben volt olyan, hogy szólt a producer, hogy egy mondat vagy helyzet erős, egy picit vegyek vissza, de utána nem kaptam ilyen kritikát. Mindig lesz valaki, akit sért egy bizonyos mondat vagy egy egész film. De átesni a ló túloldalára sem jó, vagyis azt csinálni, hogy inkább nem mondok semmit, nehogy bárkit megsértsek vele. Mi éppen egy olyan filmet próbáltunk elkészíteni, amely nem arról szól, hogy kinek van igaza, hanem arról, hogy: nem mindegy, kinek van igaza? Kezdjetek el egymással szóba állni, és megoldásokat találni. Ezt a mostani izraeli helyzetre is lehet érteni. Arról szól a film, hogy ki kezdi el a békülést. Ráadásul ott egy gyerek, aki végignézi a vitát, s az életben is pontosan ez történik. Mindig van egy aktuális új generáció, melynek végig kell néznie, hogyan teszik tönkre a bolygót, egymást, hogyan háborúznak. Most már azzal kellene foglalkozni, hogy jó példát mutassunk, végiggondoljuk, mit hagyunk itt magunk után, és mit mutatunk a gyerekeinknek. 

* Ha már szóba került a kisfiú a filmből, Leo Gagel játszotta, s ő is, meg a többi főszereplő, Bezerédi Zoltán és Szabó Kimmel Tamás is telitalálat szerintem. Sokat beszél egymással héberül a két vallásos karakter. A kisfiún látszik, hogy beszéli a nyelvet, Tamás hogyan tanulta meg?

— Igen. A kisfiú beszél héberül, magyarul, angolul, érdekes a családja. Tomi egy szót sem tudott héberül, nem zsidó, s nem volt túl sok időnk, csupán két hónap, hogy fizikálisan is átalakuljon, és mentálisan is felkészüljön. Volt hébertanár, coach és segítők, akik felvették a hanganyagot különféle verziókban, s a forgatáson is végig ott volt a coach, akinek dupla szerepe volt, vigyázott Leóra, és segített Tamásnak a nyelvben, aki sokat gyakorolt, megtanulta előre, s hát ahogy Marilyn Monroe-nak a Van, aki forrón szereti című filmben, úgy Tominak is minden létező helyre fel volt írva a héber szöveg, hogy rá tudjon nézni, ha elfelejti. Ráadásul ugyebár nem elég elmondani a szöveget, érezni is kell a tartalmát. A héberben egyébként egész más a szórend, mint a magyarban, máshol vannak a hangsúlyok, szóval volt vele munkája rendesen. Több héber lett volna a filmben, de finomítottunk, és most annyi van benne, hogy a néző elhiggye, ez a pasi tud héberül, egy cseppel sem több, s ez is bőven elég. Én annak idején tanultam héberül, de nekem sem ment, nem könnyű nyelv.

* A Bezerédi Zoltán által játszott karakter, a nagypapa bokszedző, aminek fontos jelentősége is van a filmben. De miért éppen boksz?

— Ugyebár elvileg a vallásnak és az ateizmusnak a kérdése szüli a legnagyobb konfliktust, de nem ez a valódi gond apa és fiú között. Ádler Zsiga bácsinak, egy zsidó bokszedzőnek van egy híres mondása: ha valaki szólt neki, hogy látott egy fiút, aki nagyon jó, megkérdezte, hogy láttad-e már KO-ból felállni? Ha igen volt a válasz, akkor a világ végére elment a gyerekért, ha nem, akkor nem. Erőt mutatni, s mindig felállni. Egy kicsit erről szól a bokszedző karaktere. Képtelen kimutatni a gyengeségeit, mindig erősnek láttatja magát. Pedig ki kell néha mutatni a gyengeséget is. Ezért tetszett meg ez a bokszedzői karakter, mert erről szól az élet. Fel tudunk-e állni a KO-ból. Nem mellesleg jó kontrasztnak gondoltam a boksz és az ortodox zsidó univerzumot, ez tudott hozni magával egy kis humort és könnyebb tónust is.

* Dolgozol-e új filmen, forgatókönyvön?

— Persze. Még alakulófélben van, és hasonló problematikával foglalkozik, mint a Lefkovicsék, de más műfajú film lesz, más a hangulata. Ebben is családon belüli témák kerülnek majd reflektorfénybe.

* Hogy látod, könnyebb pályázni egy már sikeres film után?

— Nem hiszem, hogy ez ennyire egyszerű. Tudom, naiv vagyok, de azt gondolom, hogy mindig az aktuális projektumnak kell jónak lennie, s remélem, mások sem kapnak csak azért pénzt, mert az előző filmjük jól sikerült. Tudom, nem minden esetben van így, de hinni kell abban, hogy amit éppen csinálsz, az jó, s meg is fog valósulni. Ez nagyon naiv elképzelés, de szeretem azzal hitegetni magam, hogy ha az ember valamit jól csinál, akkor az meghozza a gyümölcsét. Éppen úgy, mint az amerikai mesékben.