Egykori kiváló gerelyhajító, edző, atlétikai bíró, sporttörténész, több mint negyven könyv szerzője és társszerzője, számtalan kitüntetés, elismerés birtokosa. Otthona igazi sportmúzeum, ahol elismerései (életműdíj, Pro Urbe díj, Spartak-díj, a Magyar Sportbizottság Ezüstgerely Albizottságának sportirodalmi díja és még sok más) mellett rengeteg újságcikk, fotó, megszámlálhatatlan könyv, sportszer és egyéb ereklye található. Ő Táborosi László zentai sporttörténész, akinek negyed évszázados munkássága példa lehet az elkövetkező generációk számára. A munka tovább folytatódik, hiszen több könyvet ír párhuzamosan, a topolyai kosárlabdáról és a zentai olimpikonokról szóló művét hamarosan bemutatják.
* Nemrég készült el negyvenharmadik könyve, a topolyai Egység Kosárlabdaklub történetéről szóló, ebben a topolyai kosárlabda történetét dolgozza fel.
— A klub 1946. május 1-jén alakult meg, ekkor játszotta első mérkőzését. A férficsapat 1992-ig használta az Egység nevet, majd AIK és Topolya néven folytatta, mely néven ma is játszik az I. Regionális Ligában. A női csapat 1966. február 26-án kivált az Egységből, felvette a Topolčanka nevet, és a csapat két évvel később bekerült az I. Szövetségi Ligába, ahol 1978-ig szerepelt. Óriási eredménynek számít, hogy egy kisváros csapata ilyen magas rangfokozatban játszhat, az együttesben helyi magyar játékosok szerepeltek, és az egész város támogatását élvezték. A mérkőzések 800—1000 néző előtt kiváló hangulatúak voltak. A csapat remek szereplésének elismeréséül a város 1971-ben leányifjúsági Európa-bajnokságot, két évre rá Balkán-bajnokságot rendezhetett. A korszak legkiemelkedőbb játékosa a ma nyolcvankilenc éves Horváth Margit — Maca volt, aki 1948-tól 1965-ig játszott a topolyai együttesben. A könyv megírásához nagyon sok információt kaptam a csapat egykori játékosaitól, de több könyvtárba, múzeumba, levéltárba is ellátogattam. Több ezer újságot átlapoztam, mire megszületett a 281 oldalas, fotókkal gazdagon illusztrált kiadvány. Az általános rész bevezetője az Egység Kosárlabdaklub hajdani játékosának, edzőjének és elnökének a visszaemlékezésével kezdődik, aki nem más, mint Juhász Antal. Elmesélek egy anekdotát is, melyet az egyik játékostól hallottam. A lányok kezdetben teherautókkal és szekerekkel utaztak mérkőzésekre, majd később mindezt felváltotta a fapados vonat, melynek ablakán utazás közben gyakran kinéztek a legelőkre. Amikor a legelésző tehenek és a játékosok tekintete találkozott, akkor a csapat nyert, amikor a tehenek hátat fordítottak a csapatnak, akkor elveszíttették a mérkőzést. Ma már különlegesnek hat, hogy a játékosok a Topolyától 40 km-re fekvő Kúlára kerékpárral mentek át mérkőzést játszani.
Táborosi László
* A topolyai kosárlabdáról szóló műve a negyvenharmadik a sorban. Mióta ír könyveket?
— Már gyermekkoromban gyűjtöttem az újságcikkeket. Édesanyám szerettette meg velem a regényeket, a magyar irodalmat, az újságolvasást. Szülővárosom, Zenta sportmúltját 1977-ben kezdtem feltárni, amikor a budapesti Testnevelési Egyetem hallgatójaként a Széchényi-könyvtárba látogattam. Néhány hosszabb-rövidebb cikk után a zentai anyagok gyűjtéséből, 1996-ban született meg első kiadványom, mely a Zentai Atlétikai Klubról szólt. Eddigi köteteim több mint 8500 oldalon jelentek meg, a fényképek száma csaknem 10 000. Az elmúlt huszonöt év termését lehetetlen itt feltüntetni, az elmúlt két évét azonban megpróbálom felsorolni. 2020 januárjában mutattuk be a Zentai Atlétikai Bírók Testületének évkönyvét, írtam a kanizsai labdarúgás 100 évéről is, valamint a Vajdasági Helytörténeti Társaság fennállásának 10. évfordulójára is jelent meg könyv a tollamból. Társszerzőként több alkalommal írtam a Magyar Olimpiai Akadémia évkönyvébe (Délvidékiek a magyar olimpiai mozgalomban, a kezdetektől 1914-ig), majd a Trianon 100 — A trianoni békediktátum hatása a magyarság sportjára című, a Magyar Tudományos Társaság gondozásában megjelent kötetbe. Befejeztem A zentai olimpikonok története 1928—2021 című könyvem, hamarosan pedig pontot teszek a Vajdasági Atlétikai Szövetség egy évszázadát felölelő művemre is. Májusban a valamikori jeles kosárlabdázó és nemzetközi játékvezető, a kilencvenéves Pásztor Géza megírta Az Újvidéki Atlétikai Club története 1910—1944 című munkáját, melynek én lehettem a recenzense.
* Huszonöt éve gyűjt, kutat, sporttörténeti könyveket ír. Mi motiválja abban, hogy évről évre több sporttörténeti művet adjon ki a kezei közül?
— Sportmúltunkat nem szabad elfeledni, meg kell őriznünk a fiatalok, az utókor számára. Az már más kérdés, hogy mennyire fogékonyak, érdeklődőek és befogadóak ez iránt. Nagyon szeretem azt, amit csinálok, gyakran egész nap kutatok, keresek, lapozom az újságokat, folyóiratokat, koptatom a billentyűket.
* Régen focizott, majd gerelyhajítással foglalkozott. Mikor lépett be a sport az életébe?
— Még a diákolimpiák idejében, amikor az 1000 méteres mezei futóversenyt, legnagyobb meglepetésemre, nagy előnnyel megnyertem. A pálya szélén ült az atlétikai klub edzője, Vladislav Jovanović — Mošo, és javasolta, csatlakozzak a klubhoz. 100 méteres síkfutásban, váltóban és középtávokon versenyeztem, de a labdarúgás is vonzott. Szepesi György rádiós közvetítéseit nagy átéléssel hallgattuk, a magyar válogatott 3:1-es, brazilok feletti győzelme az 1966. évi világbajnokságon óriási motiváció volt számomra. A Kristalban kezdtem kergetni a labdát, de visszatértem az atlétikai klubba, igaz, nem a futók, hanem a gerelyhajítók közé. Az ügyességi számban tizennégyszer nyertem tartományi bajnokságot, a köztársasági és az országos bajnokságon általában döntőbe jutottam. Sokáig vajdasági csúcstartó voltam, egyéni rekordom 68,86 méter. A gerelyt harminchat éves koromban akasztottam szögre. Tanári képesítést a budapesti Testnevelési Egyetemen szereztem, majd a legmagasabb rangú atlétikai szakedzői oklevélre tettem szert. Emellett még nyolc sportágból van alapedzői oklevelem. Rengeteg kiváló sportoló dolgozott a kezem alatt, aki nem csak a pályán ért el kitűnő eredményeket. Tanítványaim 291 bajnoki címet szereztek, ebből 225 egyéni, 66 pedig csapatbajnoki volt. A 291-ből 49 országos, 47 köztársasági, 195 pedig tartományi bajnoki cím, versenyzőim 29 országos csúcsot döntöttek, a válogatottban 64 alkalommal szerepeltek.
* Hallhatunk néhány szót a további terveiről? A kutatómunkát abba lehet hagyni?
— Még nagyon sok könyvet szeretnék megírni, a fejem tele van tervekkel, elképzelésekkel. Jelenleg nyolc könyvön dolgozom. A Magyar Sportmúzeum és annak elnöke, dr. Szabó Lajos megbízott, hogy írjam meg A Délvidék, Vajdaság sporttörténete című trilógiát, melynek recenzense dr. Szabó mellett dr. Szikora Katalin, a Testnevelési Egyetem docense lenne. Emellett folyamatban van Zenta sporttörténetének feldolgozása újságcikkek kíséretében (1875—1944), Zenta sporttörténetének (1945—2022) és a 140 éves Zentai Atlétikai Klub történetének a megírása, valamint az újságok sportcímfeliratai és rövid témakörei, illetve a Szabadkai Labdarúgó-alszövetség történetének papírra vetése is. A következő kézirataim nyomdakész állapotban állnak: 50 éves a magyarkanizsai birkózás (1965—2015), 60 éves a Magyar Szó napilap nemzetközi atlétikai kupaversenye (1961—2021), A zentai parasztfiatalok falusi találkozójától a nemzetközi Kárpát-medencei aratóünnepig 1960—2020. A kutatást nem lehet abbahagyni, ez egy állandó jellegű folyamat, mert mindig előkerül egy újabb, még feltáratlan téma, mely feldolgozásra vár — fejezte be a beszélgetést Táborosi László sporttörténész, akinek az év végén vagy a következő év elején bemutatják a negyvenharmadik — a topolyai kosárlabdáról szóló — könyvét.
Fényképezte: Tóth Tibor