Ranschburg Jenő gyermekpszichológus a Családi kör tévéműsor által egykor sok család egyszemélyes nevelési tanácsadója volt. 1961-ben végezte el a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát, majd az ELTE pszichológia-magyar szakán folytatta tanulmányait. 1965-ben már a pszichológiai tanszék adjunktusa vol...
A napokban Szabadkán tartott pedagógusoknak és szülőknek előadást. Utána válaszolt néhány kérdésünkre.
* A tömegkultúra korát éljük. Kihatott-e ez a ,,gyermek fogalmának megváltozására?
- A ,,gyermek' fogalma nagyon keveset változott. Úgy gondolom, a gyermekkor lett egy kicsit más, mint régen. Pontosabban maga a gyermek lett más. Nagyon sok vonatkozásban eltérnek a mai gyerekek azoktól, akik harminc vagy negyven évvel ezelőtt születtek. Az a tapasztalatom, hogy ,,rosszabbak' lettek, mint régen voltak. Kevésbé szocializáltak, több magatartászavar és deviáns tendencia észlelhető rajtuk.
A mai gyerek azonban sokat megőrzött a régi kíváncsiságából, érdeklődéséből. Munkásságom révén mindig azt szerettem volna elérni, hogy a pedagógusok ezt a vele született kíváncsiságot ragadják meg a gyermekben, és ne egy új dimenzióba, a fegyelmezés dimenziójába próbálják beleszorítani. Nagy problémának látom, hogy ez a mostani oktatáspolitika elpazarolja a tehetségeket. Ha elmegyek egy óvodába, rengeteg tehetséges gyereket találok, viszont a tizenévesek között már csak nagyítóval lehet kiváló gyerekre lelni. Alapjában téves gondolat az, hogy a tehetség nem tud elkallódni. A tehetség, mint ahogy a tapasztalat is mutatja, igenis el tud veszni. Ennek nagyon sok oka lehet, de úgy gondolom, a legnagyobb gond ott van, amikor a gyerek kilép az óvodából, és azt tapasztalja, hogy egy másfajta rendszerbe kell beállnia, a spontán kíváncsiságára kevésbé aspirálnak az iskolában. Ez kifejezetten árt a tehetség kibontakozásának. Gyakran túl nagyok a gyerekkel szembeni elvárásaink, és megesik, hogy olyan keretek közé próbáljuk szorítani, amelyek között elveszik az egyénisége és a tehetsége. Visszatérve a kérdésére, azt hiszem, hogy a ,,gyermek fogalma ugyanaz, ami volt. A gyermek maga lett egy kicsit más. Korábban érik biológiailag, és később lelkileg, rengeteg az infantilis húszéves. Ilyenkor mindig Szerb Antal jut eszembe: ,,Minden életkort meg kell élni, és ha valaki gyerekkorában nem tudott igazán gyerek lenni, akkor felnőtt korában próbál majd. Sajnos ezzel a jelenséggel elég gyakran lehet találkozni. Tapasztalhatók olyan társadalmi jelenségek is, amelyek felborítják a család hagyományos intézményét, gondolok itt a vállalkozó anyákra...
* Tulajdonképpen kik nevelik a gyermekeinket?
- Nos, úgy látom, hogy egyfajta pingpongozás folyik. A szülő megpróbálja a pedagógusra hárítani a nevelést, a pedagógus pedig a szülőre. Ha esetleg ez nem válik be, akkor az egyik szülő a másikra hárítja a felelősséget, az meg vissza a pedagógusra vagy esetleg a nagyszülőkre. Ezt a gyerek érzékeli, vagyis megjelenik a személyiségén is a fölöslegesség érzése, tulajdonképpen ebből az egészből azt tapasztalja, hogy nem kell senkinek. Ebből rengeteg probléma alakulhat ki a későbbiekben. Rengeteg dologban próbálok modern lenni és szakmai értelemben liberálisan gondolkodni, egyben azonban nagyon konzervatív vagyok. Hiszek a klasszikus családban, az apában, az anyában. Meggyőződésem szerint csodálatosan van az kialakítva ,,odafenn.
* Sokat lehet arról hallani, hogy a gyerekek, már kicsi koruktól kezdve túl vannak terhelve. Mi lenne a helyes megoldás, mit jelent a tudás alapú társadalom megteremtése?
- Szerintem az igazi tudás az, amelyik a gyakorlatban konvertálható. Abban a pillanatban, ahogy a tudás egy átmeneti jelenséggé redukálódik, számomra elveszíti minden értelmét, teljesen értéktelen lesz. A gyerekek ma nagyon szituatíve tanulnak, vagyis amit ma megtanulnak, arra pár nap múlva már nem fognak emlékezni. Ennek semmi köze sincs a tudás alapú társadalomhoz.
Néhány évtizeddel ezelőtt írtam egy cikket arról, hogy milyen lenne az én iskolám. Abban az iskolában nem lehetne megbukni, és nem lenne tanterv sem. A tantervekkel az a legnagyobb gondom, hogy azokat az átlaggyereknek állították össze. Nos, a praxisom során még soha sem találkoztam átlagos képességű gyerekkel. Egyszerűen azért nem találkozhattam vele, mert átlagos gyerek nem létezik. Létezik viszont Józsika, Marika, Lacika és sorolhatnám tovább a neveket. Szinte biztos, hogy az ebben az iskolában tanuló gyerekek kevesebbet tudnának, mint mostani társaik, de abban is biztos vagyok, hogy sokkal kevésbé lennének frusztráltak. A tudás, amit az iskolámban szereznének, örökös lenne, részükévé válna és át tudnának fordítani a gyakorlatba. Számomra ezt jelenti a tudás alapú társadalom, ha egyáltalán létezik ilyen.
* Melyek azok a tényezők a családon kívül, amelyek negatív irányba befolyásolhatják a gyermek személyiségének fejlődését?
- Azt hiszem, hogy egy jó családban a gyerek minden veszélytől védve van. Nem hiszek abban, hogy a televízió tönkre tud tenni egy gyereket. Úgy érzem, hogy ez nem más, mint bűnbakkeresés. A műsorok nagy része valóban rossz, de kizárólag erre fogni mindent, igazságtalanság. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy minden probléma megelőzéséhez legbiztosabb dolog a jó családi háttér. A bizonytalan családi háttér az oka minden olyan tényezőnek, amely veszélyeztetheti a gyermeket. Ha a gyerek szocializációs folyamata jó, akkor a kábítószerrel, az alkohollal és az egyéb negatív hatásokkal való találkozás szignifikánsan csökken. Az ellenállás a kísértéssel szemben pedig ugyanilyen arányban növekszik. Nem igaz, hogy a gyerek teljesen kiszolgáltatott helyzetben van, azt gondolom, hogy úgy választ magának barátokat, úgy alakítja társas kapcsolatrendszerét, hogy mindaz, ami tőle idegen, az távolra kerül. Nem véletlenül kerül rossz társaságba egy gyerek, annak mindig vannak szocializációs előzményei.
Azt hiszem a legfontosabb kérdés a szülők és a gyermek kapcsolata, de ha ehhez még hozzáteszem a pedagógust is, akkor nem hiszem, hogy létezik olyan negatív tényező a világon, amitől ne lehetne megóvni a gyereket.
A családot nem lehet semmivel sem helyettesíteni, és mély meggyőződésem, hogy igazi bázisa minden társadalomnak, egyfajta tükörképe annak.
* A család intézménye veszélyben van. Látja-e a kiutat?
- Értékválságban élünk, meggyőződésem szerint azonban ez egy átmeneti állapot. Ezt nem az optimista természetem mondatja velem, hanem egyszerűen nem látok más alternatívát!