Az öröm időtálló, mint a bronz, állította Lafayette Ron Hubbard amerikai sci-fi író a múlt században. A Szabadkai Zeneiskola viszont a napokban kénytelen volt megtapasztalni, hogy mindkettő mennyire képlékeny...
Munkatársunk, Tóth Imre két-három héttel ezelőtt még ezt írta Régi gyöngyszem új pompában c. írásában: „Igazán gyönyörűre sikeredett a zeneiskola homlokzata, világos kávébarna színt kapott, és a nemrég még életveszélyes épületnek végre mind a négy oldala egyforma, újszerű állapotban pompázik — a városháza közvetlen közelében.”
Pekár Tibor, a szabadkai zenei élet krónikása így nyilatkozott: „Jó volna, ha a következő kerek évfordulóra, azaz négy év múlva, amikor a zeneiskola százötven éves lesz, nevet is kapna. Mindenképpen az volna a méltó, ha az intézmény Lányi Ernő nevét viselné.”
„Hihetetlen, de igaz: nemcsak rombolni tudunk!” jegyeztük meg.
Az öröm bennünk úgy duruzsolt, mint a doromboló kályha. A napokban azonban valakiben vagy valakikben újfent föltámadt a romboló ösztön, és elcsente a bronzból készült Lányi Ernő-emléktáblát a Szabadkai Zeneiskola faláról. Így lett Lányi Ernő a mind kiélezetebb „bronzcsata” legújabb áldozata... Valaki nagyon kiéhezett arra a bronztáblára a kapu mellett...
(Szalai Attila felvétele)
