home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A bosszú rossz tanácsadó
Perisity Irma
2015.08.03.
LXX. évf. 30. szám
A bosszú rossz tanácsadó

Tanítani kellene, hogyan működik jól egy család, mi a szerepe, és milyen hatással van a benne nevelkedő gyermekre. Üdvös volna ez mindenekelőtt azért, hogy válás esetén a szülők megfelelően tudják kezelni a kialakult helyzetet, és fel tudják mérni, hogyan kell viselkedniük. Nem szabad megengedni, hogy a gyermek lelkén egész életre szóló sebeket ejtsenek a Mert az apád...!, Mert az anyád...! kezdetű monológok.

— Hálátlan feladat véleményt, főleg elmarasztaló véleményt formálni a szüleinkről — kezd történetébe a fiatalember —, hiszen nekik köszönhetjük életünket, és ők azok, akik — a kevéske kivételtől eltekintve — mindig gyermekük javát akarják. Túl vagyok már a negyvenen, még nem nősültem meg, de ha majd megteszem, biztosan másként viszonyulok a gyerekeimhez, mint ahogy a szüleim hozzám. Pontosabban az anyám, a válás után — kilencéves voltam ekkor — ugyanis a bíróság neki ítélt. Anya egyedül nevelt fel, és mindig hangoztatta, hogy az apám egyetlen dinárral sem járult hozzá a költségeinkhez, és soha egyetlen levelet sem írt. Igaz, hogy a válás után tíz évig nem is láttam őt, de gyakran álmodtam vele. Ilyenkor mindig fogta a kezemet, és focimérkőzésre mentünk — csak mi ketten.

Eleinte nem sokat kérdezősködtem felőle. Elfogadtam, elhittem anya minden szavát, és lassan utálni kezdtem az apámat. Különösen akkor, amikor anya elmondta, hogy újranősült, és gyereke is született. Ahogy nőttem, az apám iránti gyűlölet is növekedett bennem, „hála” anyámnak, aki gondosan ügyelt rá, hogy minden szava hihető legyen. Erre azonban csak néhány éve jöttem rá. Annak idején szentül hittem, hogy kötelességem bosszút állni rajta — nemcsak azért, mert velem nem törődött, hanem azért is, mert tönkretette anyám fiatalságát, életét.

Akkor láttam őt ismét, amikor befejeztem a középiskolát. Eljött az évzáró ünnepségemre, melyre nem mi hívtuk: az apai nagynénim értesítette róla. Anyával egyetlen szót sem váltottak, és én sem nagyon tudtam vele mit kezdeni, miről beszélni. Teljesen megváltozott: pocakot eresztett, megőszült, sokkal alacsonyabbnak is tűnt, mint ahogy az emlékeimben élt. Valahogy mégis végigszenvedtük az együtt töltött másfél órát. Mielőtt elbúcsúztunk, megkérdezte, miért haragszom rá, miért nem válaszoltam soha egyetlen levelére sem, és hogy a telefonkagylót miért nem akartam átvenni, ha hívott. Kérdéseit válasz nélkül hagytam, hiszen semmiről sem tudtam. Úgy gondoltam, előbb anyától kell megkérdeznem, mindez igaz-e. Ő persze mindent tagadott, és azt mondta, végső ideje megtudnom: váláskor az apám kisemmizett bennünket, és ezért tíz évig — amíg ő meg nem örökölte a szülei házát — albérletben kellett laknunk. Ekkor kérte tőlem először nyíltan, hogy valamilyen módon bosszuljam meg apám disznóságát, okozzak neki olyan fájdalmat, amilyet ő is nekünk. A szavamat adtam, hogy elégtételt veszek a sérelmeinkért, és abban a pillanatban ezt így is gondoltam. Úgy éreztem, apám nemcsak a családunkat tette tönkre, hanem a vagyonunkból is kiforgatott bennünket.

Egy magánvállalatban dolgoztam, és megtudtam, hogy ő is üzleti kapcsolatban áll a céggel. Utánajártam a dolgoknak, és úgy ítéltem meg, alkalmam lesz őt móresre tanítani. Közöltem is anyával — aki akkor már nagyon beteg volt —, hogy elérkezett a bosszú ideje. Úgy terveztem, hogy a mezőgazdasági terményt, melyet a mi vállalatunknál tárolt, valahogy silánnyá teszem, és ha „ügyesen” járok el, nemcsak az évi termésért járó pénzt veszíti el, hanem a földjeinek egy részét is. Anya azonban a bosszú beteljesülése előtt meghalt, és végül a tervemből sem lett semmi — apám ugyanis eljött a temetésre, és utána arra kért, szánjak rá egy-két órát, hogy elmondhassa a történteket az ő szemszögéből. A többórás beszélgetés után végre megtudtam a válás okát, és azt is, mi történt utána. A válásért mindketten egyformán felelősek voltak, de ő minden közös vagyonról lemondott a javamra, továbbá kérte, hogy hetente láthasson. Anyám azonban a közös vagyon utolsó fillérét is perekre költötte, abban a reményben, hogy sikerül megaláznia, szerencsétlenné tennie apámat — így úszott el mindenünk. Apám földjeit a második felesége hozta a házasságba, egyik kölcsönt a másik után vették fel, hogy megéljenek, gyarapodjanak, és az a termés, amelynek tönkretételével bosszút akartam állni rajtuk, végre egyenesbe hozza őket — leveszik a jelzálogot a családi házukról. Rokonoknál, ismerősöknél, hivatalos szerveknél is ellenőriztem a hallottakat, és szégyenkezve ismertem be: a kételkedés hiánya, illetve a hiszékenység veszélyes, a bosszú pedig a legrosszabb tanácsadó. Anyámat nem ítélem el, de ha az igazságot nem tudom meg idejében, soha nem bocsátottam volna meg neki, hogy tudatosan apám ellen nevelt, akivel azóta közeledni kezdtünk egymáshoz...

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..