Néhány évvel ezelőtt nagy botrányt váltott ki az a felmérés, amelyben az iránt érdeklődtek a közvélemény-kutatók, hogy a magyar fiatalok melyik huszadik századi történelmi személyiséget ismerték, kedvelték leginkább. Nem tudom, kiket választottak volna a múlt század eleji gyerekek, ők kit tartottak hősnek: Kossuthot, Széchenyit vagy esetleg Rózsa Sándort? A híres betyárvezér viselt dolgait nem valószínű, hogy tanították az iskolában. Móricz Zsigmond nem írta meg még nevezetes trilógiáját, amelynek ugyan csak két része készült el, Jancsó Miklós filmje a Szegény legények is az ötvenes évek remekműve. Azt viszont, hogy az úri családok gyerekei is hallottak róla, Csáth Géza levelezése bizonyítja.
1905-ben - egyetemi hallgató korában - napi kapcsolatban állt családjával. Ebben az időben sorra jelentek meg novellái a fővárosi lapokban. Egy-egy novella megírásához valószínűleg családja is ötletet adott. Erre következtetünk abból a levélből, melyet öccse, Brenner László írt a nevezetes évben. Az elemi iskolás kisdiák arról számol be testvérének, hogy édesapjuk, Szabadka város főügyésze egy este Rózsa Sándor szabadkai kalandjairól mesélt gyerekeinek: Lacikának és Mádinak (Brenner Etelkának). A kislány annyira megrémült a betyártörténetektől, hogy beleremegett a hallottakba. Mit mesélhetett idősebb Brenner József, az - sajnos - nem derült ki a levélből, az viszont igen, hogy a XX. század elején, Szabadkán közszájon forogtak a betyárvezér nevezetes rablásai.
Szabadkán a verušiæi határ egyik szélesebb országútját a Betyárok útjának nevezték, s nevezik még napjainkban is a szállásiak. Állítólag azon az úton lovagolt Rózsa Sándor a bandájával, megkeserítve a bunyevác nagygazdák életét. Az itteni bunyevácok ismerik az alföldi betyárok vezérét, s - ellentétben a magyarokkal - nem hősként tisztelik, hanem valóságos tetteiről mesélnek, arról, hogyan hajtotta el a földművesek lovait, teheneit. Az bizonyos, hogy megfordult a szabadkai határban. Magyar László levéltárosunk jóvoltából ismerjük városunkhoz kötődő rablásait is. Ő találta meg a levéltárban azt a körözőlevelet is, amelyet 1853-ban adtak ki ellene, s amelyből kitűnik, hogy 10 000 pengőt, vagyis 25 000 váltóforint vérdíjat tűztek ki a fejére. Ebben olvasható a személyleírása is, miszerint: ,,Rózsa Sándor mintegy 40-42 éves közép inkább kistermetű, erős és zömök, sötét hajú és komor tekintetű. Bajuszt és barkót visel.'
A délvidéki magyarság nem így emlékezik rá. Idealizált hőse vidékünknek. Vakmerő kalandjairól mesélnek, arról, hogy a gazdagokat megbüntette, a szegényeket segítette. Sok szép menyecskének megdobogtatta a szívét, számtalan gyereke, ivadéka élt errefelé is. A Ludasi-tó kis szigete rejtekhelye volt akkor, amikor a csendőrök üldözték. A bánáti Kanizsa-monostoron úgy tudják, hogy az Aranka folyó nádasai is menedéket adtak neki. Az egyik kispiaci történeti monda szerint Ferenc József megbokrosodott lovait csak ő tudta megfékezni, amikor ezen a vidéken járt a király. Nemcsak a császár életét mentette meg, hanem a legkisebb lányáét is, ezért az uralkodó kegyelemben részesítette. A történetnek annyi az alapja, hogy Ferenc József 1867-ben valóban kegyelemben részesítette a kiegyezéskor és a legkisebb leánya, Mária-Valéria hercegnő születésekor.
Az viszont külön tanulmányt érdemelne, honnan ismerték az al-dunai székelyek Rózsa Sándort, hogy jutott el híre a Szucsava partjára. Szőcs Boldizsár, vidékünk legjobb mesemondója hallotta hírét a híres betyárnak. Az egyik hertelendyfalvi atyafiról az a hír járta, hogy Rózsa Sándor pereputtya. A bölcs öreg azt is megállapította az állítólagos rokonról, hogy nem esett messze az alma a fájától, az is börtönben végezte, mint híres atyafija. Rózsa Sándorról tudnunk kell, hogy 1848-ban a Honvédelmi bizottmány mentelmével csatlakozott a szabadságharchoz, Dél-Bánátban harcolt, de hát hol voltak még akkor a székelyek? Mire elindultak nagy vándorútjukra, a betyárok királya már halott volt, hat évvel korábban 1878-ban hunyt el a szamosújvári fegyházban. Hírét valószínűleg megőrizték a dél-bánáti magyarok; a négy évtizednyi időeltolódás a nép emlékezetében kis idő. A híres betyár legény miért ne lehetett volna egy szép székely menyecske babája is.
BESZÉDES Valéria