Az, hogy Rade Bulatoviæ a legnagyobb szerb titkosszolgálatnak - a BIA-nak - a főnöke a kommunizmusban szocializálódott, a magánügye. Az viszont, hogy 2006-ban, amikor Szerbia - többnyire kevés sikerrel - arról igyekszik meggyőzni a nemzetközi közvéleményt, hogy polgári, demokratikus állam, már korántsem az ország magánügye. Jobb helyeken ezt nemzetközi imázs- és presztízsépítésnek szokták nevezni. És mivel ez utóbbi nem magánügy, s valahogyan nem is nagyon akar sikerülni, így az sem lehet magánügye a titkosszolgálati főnöknek, hogy a legvéresebb sztálini-hitleri időkre emlékeztető terminológiát alkalmazza a Vajdaság Autonóm Tartományban élő őshonos nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban. Szerinte ugyanis a belső ellenség Vajdaság Autonóm Tartományban az államközösség széthullásával és a kosovói státustárgyalásokkal egyidejűleg - kihasználva az állam gyengeségét - leplezetten szakadár törekvéseket táplál. Habár Bulatoviæ nem konkretizálta, hogy kire és mire gondol, a régi terminus érthető és világos, akárcsak annak idején például Kamenjev és Zinojev esetében - miszerint a belső ellenség teszi tönkre az országot, s tör a dicső Szovjetunió létére. Egy kicsit tovább is visszamehetünk az időben, s megállapíthatjuk, hogy a harmincas évek náci Németországában a Reichwehr első világháborús vereségének kizárólagos okozójaként szintén a belső ellenséget tekintették, amely ,,tőrdöféssel' árulta el a német érdekeket. Tehát a BIA főnöke által alkalmazott szemléletmód - vagy inkább puszta mítosz - nemcsak a miloševiæi idők Szerbiájában élt és virult, annak előzményei egy kicsit távolabbra nyúlnak vissza. Volt kiktől tanulniuk az elvtársaknak. Ahogyan az ,,aki nincs velünk, az ellenünk' felfogás sem éppen új keletű. Hogy Szerbiában éppen mindig a diktatúrákat tekintették ilyen formában példaképnek, szintén nem magánügy kérdése kellene, hogy legyen a polgári integrációs törekvések elején.
A lényeg 2006 Szerbiájában tehát a régi: a belső ellenség jelen van és résen kell lenni. Természetesen nem kell Nostradamusnak lenni ahhoz, hogy belássuk: Rade ,,elvtárs' a magyar kisebbségre és autonómia-törekvéseire gondolhatott elsősorban, noha az száz százalékban megfelel az EU ajánlásainak. Az egésznek a legnagyobb szépséghibája talán az, hogy egy polgári demokratikus államban az ilyen - a nemzeti közbiztonságot veszélyeztető - faktorokat nevesíteni szokták. Konkrétumokkal alátámasztani. Ami ebben az esetben elmaradt. Vagy ha ezt nem teszik meg, akkor az egész anyagot úgy, ahogy van, titkosítják, s nem csupán részleteket közölnek belőle, amit aztán mindenki úgy értelmez, ahogyan éppen akar, illetve ahogyan az érdekei megkívánják. Persze, megszoktuk már, hogy a BIA úgy működik, ahogyan, hiszen például a magyarverések és a falfirkák ügyében egyszer sem nyilatkozott e neves, magát a DB jogutódjának tekintő - módszereit és káderállományát maradéktalanul átvevő - szervezet, holott e sorok írója jelentős összegben fogadni mer arra, hogy Bulatoviænak minderről konkrét információi vannak. Az, hogy az illetékes hatóságok a mai napig a nemzetiségek (pontosabban: kisebbségek) elleni gyűlöletszítás alapos gyanújával nem tettek feljelentést az elsőszámú titkosrendőr ellen, már csak külön malíciája lenne a történetnek, ha ez sem lenne ismerős az elmúlt évek eseményeinek tükrében.
Jelzem, Szerbia amúgy újra jól el van önmaga nagyságának imádatával. Ennek legutóbbi példája az a múlt heti szópárbaj is, amikor Olli Rehn, az EU bővítési biztosa a szerbek integrációs lemaradását kommentálva ezt mondta: hálás lenne, ha Koštunica felhagyna azzal, hogy az EU-t hibáztatja szerb-montenegrói válogatott Argentinától elszenvedett 6:0-ás világbajnoksági vereségéért. Amire Srðan Ðuriæ, a szerbiai kormány sajtófelelőse megüzente Rehnnek, hogy Finnország bezzeg ki sem jutott a focivébére és nem is emlékszik, hogy legutóbb mikor járt ott.
Ezek után Bultoviæ kijelentése és egy magára valamit is adó polgári demokráciában az ezt követő kötelező botrány elmaradása már valóban mellékes története a szerbiai közállapotoknak és a politikai/diplomáciai közkultúrának, main streamnek. Ha magánügy lenne. De nem az.