Bajmoknak a közelmúltig két téglagyára volt, az egyik, a vasútállomással szemben épült, Lichtneckert József és Társai Részvénytársaság ma is üzemel, égetik benne a téglát. A termelés valamikor 19O6-ban kezdődött. A tégla vasúton való szállításához, valamint a szén ki- és berakásához rendkívüli jó helyen van a gyár. Az itt található föld is igen alkalmas volt a téglagyártáshoz. A részvénytársaság mindent alaposan meggondolt, s számított a nagy forgalomra és jövedelemre.
A másik téglagyár a Cindel-féle, a két Cindel fivéré, Antalé és Józsefé volt. 1936-ban építették a gyárukat a Bajmok kijárata felőli részen, a Pacsér felé vezető út bal oldalán, a saját földjükön. A lakosság egyszerűen csak Cindel-féle téglagyárnak nevezte. Kisebb volt az előzőnél ezért sokan kistéglagyárnak is nevezték.
Az égetett tégla sokkal előnyösebb volt a házépítéshez, mint a vert fal. A tégla jó tulajdonságai közé tartozik, hogy tömör, szilárd, fagyálló és részben hőszigetelő is.
A XIX. és a XX. században igen kelendő volt a tégla, jól jövedelmezett. A lakosság ekkor kezdett téglaházakat építeni a vert falúak helyett. Csakhamar az egész környéken épültek téglagyárak. Így Pacséron, Nemesmiliticsen, Csonoplyán, Szabadkán, Zomborban és másutt. Mivel a közelmúltban kezdte felváltani a téglát a beton, a vasbeton, a lyukacsos tégla és az üreges blokk, megcsappant iránta az érdeklődés, olyannyira, hogy Pacséron, Csonoplyán be is szüntették a gyártását, a téglagyárakat pedig lebontották.
A Lichtneckert József és Társai Részvénytársaság téglagyár 19O6. augusztus 9-én lett bejegyezve. Az alapítóokmányban a következők vannak mint részvényesek feltüntetve: Lichtneckert József, Bajmok község jegyzője, Lichtneckert János kereskedő, fakereskedő és földbirtokos, Fischer Zsigmond, Pfeiffer Pál és ifjabb Berger Jakab vegyeskereskedők. Ez egy öttagú részvénytársaság volt. Minden év végén a részvénytársaság tagjai évi jelentést hallgattak meg és részarányosan osztották a tiszta jövedelmet. Az öt tag közül három aláírásával képviselhette a céget, s nem volt egyenrangú cégtulajdonos Rudics József, a bajmoki vasútállomás főnöke és Gauder Pál társcég-munkavezető, ők nem képviselhették a részvénytársaságot. Később voltak, akik kiléptek a cégből vagy elhalálozás miatt új résztulajdonosai lettek a gyárnak örökösödés útján. A cég azonban továbbra is megmaradt a Lichtneckertek és a Pfeifferék tulajdonában egészen 1946-ig, amikor állomosították. A cég teljes neve: Lichtneckert József és Társai Tégla-, Cserép-és Cementgyár volt.
A gyárban hivatalosan 19O6. október 11-én kezdődött meg a munka, hatvan munkással.
A munkásmozgalom igen fejlett volt a 19. század végén és a 2O. elején Magyarországon. Ennek szele eljutott Bajmokra is. Így a bajmoki malommunkások 19O6-ban sztrájkba léptek, jobb munkakörülményeket követelve. A Népszava 1912. július 12-i számában arról írt, hogy a bajmoki téglagyári munkások 8O-an sztrájkba léptek a munkaidő csökkentését és jobb bért követelve. Lichtneckert József községi jegyző ezt azonnal jelentette a bácsalmási járási főszolgabíróságnak, s ez azonnal rendőrséget összpontosított a faluban.
A Lichtneckert cégnél kézi munkával történt a vályogtégla készítése. Az elkészített darabokat huzatos helyen szárították, majd fészerbe vitték, és innen került a körkemencébe égetésre. Volt vályogvető, aki hajnaltól napestig dolgozva 15OO vályogtéglát is képes volt elkészíteni. Mindegyiken ott állt a cégjelzés: Lichtneckert József és Társai, illetve LJT. Ilyen cégjelzéssel ellátott téglák még ma is találhatóak.
Lichneckerék téglagyára a vidék legkorszerűbbjei közé tartozott, a körkemencét például itt alkalmazták először, amivel a téglaégetés új korszaka kezdődött el. A nyerstégla égetése a körkemencében történt. A nevét onnan kapta, hogy az alapja kör alakú volt. Ez egy kamrás rendszerű, folyamatos égetőkemence. A téglaégetés mindig más és más kamrában történik benne. A bajmokiban egyszerre két kamrában ég a tűz, s vándorol. Az égő füstgázok elérik az 1OOO és 13OO Celzius-fokot is. A fűtés szénnel történik. Az égetés által a levegő felmelegszik, és a már kiégetett téglák magas hőtartalma újra értékesítődik.
Mindkét bajmoki téglagyár körkemencés volt.
A téglagyárnak a második világháború kezdetéig mintegy 8O állandó és idénymunkása volt.
Mindkét gyár 1946-ban állomosítva lett, majd a Cindel-féle téglagyárat csatolták a volt Lichtneckert céghez. A Cindel-féle téglagyárban is megváltoztak a tulajdonjogi viszonyok. A csatlakozást követően a munkásokat átvette az új állomosított Bajmoki Téglagyár (most ez a neve). A két testvér: Antal és József mint alkalmazottak dolgoztak a saját gyárukban. Antal a számvevőséget vezette, János pedig a munkavezetői teendőkkel volt megbízva.
A Cindel-féle téglagyár valamikor 1936-ban épült. Ma már nincs meg, eltűnt a föld felszínéről. A fiatalabb generáció nem is tudja, hol állt valamikor. A kistéglagyár környékén a nyerstégla készítéséhez szükséges föld is elfogyott, s a gyárat be kellett zárni. Ez valamikor 196O körül történt. Csődbírónak Andorfi Lajos lett kinevezve, aki az elkészített téglákat és a lebontott gyár építőanyagát eladta. Ezután már csak a kéménye maradt meg, amíg a katonai műszerészek fel nem robbantották 1965. április 6-án. Ezzel vége lett egy gyárnak, amely jó néhány munkásnak adott kenyeret.
Az államosítás utáni első igazgató a volt Lichtneckertt-féle téglagyárban Jašo Kladek lett, őt követte Marko Vitković az 195O-es évek vége felé. Ekkor ugyanis 1955-ben megszületett egy kormányrendelet, hogy a kézi vályogkészítésről át kell térni az üzemi termelésre. Most az igazgató és Csupity István munkavezető felkerestek néhány vajdasági téglagyárat, ahol áttértek a nyerstégla üzemi előállítására. Így jártak Kikindán, Kanizsán, Prigrevicán és Péterváradon. Nekik a péterváradi termelés, prés, tetszett meg a legjobban, meg is vették. Majd a péterváradiak ezt felszerelték Bajmokon. Ettől kezdve a bajmoki téglagyárban láncrendszerűen, préssel történt a nyerstégla előállítása. Azok a munkások, akik előbb vályogvetők voltak, most a présnél lettek alkalmazva.
A préselt tégla tömörebb, szárazabb, légbuborékok nélküli lett, tehát sokkal jobb.
A nyerstégla újabb korszerűsítésére szintén Vitković igazgató idejében, 1972- ben került sor. Ekkor Horvátországban, Daruváron vásároltak egy újabb prést. Még ma is működik.
A téglagyárnak ebben az időben mintegy 8O állandó munkása volt. Idényben viszont még vagy 4O-5O-et alkalmaztak.
A téglagyár vándorlására is sor került. A bajmoki politikusok úgy gondolták, hogy jó helye lesz a gyárnak a bajmoki Ravnica Szövetkezeti Kombinátban. Innen azonban áttevődött a helyi Kossuth Építkezési Vállalatba. Közben kényszerigazgatást is bevezettek, majd ismét önálló lett.
1946-ban államosították a téglagyárat, s a magántulajdonból állami tulajdon lett. Alig 53 év után újabb tulajdonváltozásra került sor. Ugyanis a gyárak, szövetkezetek magánosításakor a bajmoki téglagyárat is magánosították 2OO3-ban. Most Dušan Ivković-Buks gazdálkodóé.
Az is igaz, hogy a tömör tégla iránti érdeklődés és kereset nagyon megcsappant, és így a mai téglagyárban mindössze 11 munkás dolgozik.
Az eltelt 1O3 év alatt, igaz, nehéz munka folyt itt, de sok szegény család kapott munkalehetőséget és kenyeret általa. Megemlíthető, hogy a téglagyárban egész dinasztiák dolgoztak, apáról fiúra szállt a munka. Ilyen családok voltak a Kollár-Kicsi, Dudás, Pejić, Sindrić és mások.