A közelmúltban ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját a Zenta Birkózóklub. A sportcsarnokban megtartott ünnepi díszülést megtisztelték jelenlétükkel a vajdasági magyar politikum és közélet jeles szereplői, a Zenta Birkózóklub korábbi és jelenlegi versenyzői, olimpikonjai, világ- és Európa-bajnokai, edzői, támogatói, szurkolói is.
Zentán a birkózás története 135 évre nyúlik vissza, amikor a görög-római birkózóstílus a zentai főgimnáziumban bemutató tantárgyként jelent meg. A birkózóegyesület 1924-ben alakult meg, a jelenlegi nevét pedig 1961 óta viseli.
— Az elmúlt 100 év alatt összesen 10 olimpikon került ki a klubból, akik az eddig megrendezett 33 nyári olimpia közül 13 ötkarikáson szerepeltek. Néhányan ugyan nem a mi egyesületünket képviselve vettek részt az olimpián, de a sportág alapjait a mi klubunkban sajátították el, tehát zentai nevelésű birkózók. A nevelőedzők munkájára mindig hatalmas hangsúlyt helyeztünk, hiszen a fiatal sportolókkal ők kezdik a munkát, ők szerettetik meg velük a sportágat, velük érik el az első sikereket. Két olyan zentai olimpikonunk van, aki a Zenta Birkózóklub színeiben szerzett felnőtt-nemzetköziérmet: Törtei József 1984-ben a Los Angeles-i olimpián nyert bronzot, Szabó Palóc Nándor pedig 1987-ben a franciaországi világbajnokságról ezüstéremmel térhetett haza. Mivel egyesületünkben csaknem 100-an birkóznak, így bizakodunk, hogy az elkövetkező 100 évben is hasonló sikereink lesznek — mondta Pék Zoltán, a Zenta Birkózóklub elnöke.
A klub olimpikonjai emlékérmet, illetve emlékplakettet kaptak
A több száz egyéni országos bajnoki cím és érem mellett a Zenta csapata három alkalommal nyerte meg az országos csapatbajnokságot, legutóbb 2003-ban.
Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszöntőbeszédében kiemelte, hogy a birkózósportnak nemcsak múltja, de jelene és jövője is van Vajdaságban, s ebben a zentai egyesületnek kiemelkedő szerep jut.
— Pontosan tudjuk, melyek azok a központok, ahonnan kimagasló eredményeket várhatunk. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a város, ahonnan érkezem, Szabadka is egy ezek közül, valamint Magyarkanizsa, Nagybecskerek is élen jár. A zentaiak mindig ezek közé tartoztak, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a 10 olimpikon az elmúlt 100 évben. A helyi versenyzők nemcsak országszerte, hanem nemzetközi színtéren is öregbítették városuk és közösségük hírnevét, amiért nem lehetünk elég hálásak. S ha már a 100 évnél tartunk, engedjék meg, hogy egy érdekes sporttörténeti adattal példálózzak a saját sportágamból: Kassán 1924-ben rendezték az első maratont, mely ebben a tekintetben egyedülálló Európában, a világon csupán a bostoni maraton idősebb nála. Ezzel az évfordulóval a zentai birkózósport vitathatatlanul is világszínvonalúvá vált, ehhez szeretnék őszintén gratulálni és további kitartást kívánni!
Burány Hajnalka, Zenta község polgármestere hangsúlyozta, az igazi érték nem az elért sikerekben rejlik, hanem abban az odaadásban, kitartásban és küzdelemben, amely az eredményekhez vezetett.
— A mai napon nemcsak a múlt sikereit ünnepeljük, hanem azt az elhivatottságot is, amely ezek alapját képezte. A sport világa — ahol a győzelem mögött mindig ott áll a mindennapi edzés, a soha meg nem szűnő kitartás és a csapatszellem — tökéletes példája ennek az erőfeszítésnek. Külön büszkeséggel tölt el, hogy a Zenta Birkózóklub az ifjú tehetségek felkutatásában és nevelésében is jeleskedik. Olyan fiatal sportolók indultak innen útnak, akik később olimpiai szőnyegen is képviselték nemcsak hazánkat, hanem városunkat is. Az ő sikereik példaként szolgálnak a jövő generációi számára. Az önkormányzat mindig kiemelt figyelmet fordított a sport támogatására, ez alól a birkózás sem kivétel. Szívügyünk, hogy minden sportág számára biztosítsuk a fejlődés lehetőségét, legyen szó modern infrastruktúráról, felszerelésről vagy tehetséggondozásról. A jövőben is számíthatnak ránk, hiszen közös célunk, hogy Zentán a birkózás továbbra is virágzó és eredményes maradjon.
Az utánpótlás látványos bemutatója
Az ünneplő közösséghez Željko Trajković, Szerbia sportminiszterének segédminisztere és Pap Ferenc, a Ceglédi Vasutas Sportegyesület birkózószakosztályának vezetőedzője is szólt, majd Pék Zoltán, a Zenta Birkózóklub elnöke emlékplaketteket, emlékérmeket és köszönőleveleket adományozott az arra érdemes birkózóknak, szakembereknek, egyesületeknek és magánszemélyeknek, akik/melyek az évek során hozzájárultak az egyesület eredményes munkájához. Az olimpikonok közül posztumusz emlékérmet Palkovics Ferenc, Tóth Károly és Borivoje Vukov kapott, emlékérmet Frísz Krisztián, Nemes Máté és Nemes Viktor vehetett át, emlékplakettben pedig Szemerédi István, Kopasz Károly, Szabó Palóc Nándor, Törtei József, Molnár Miklós és Zörgő László részesült.
Molnár Miklós több mint hetven éve tagja az egyesületnek, előbb versenyzőként, majd edzőként vette ki és veszi ki ma is a részét a sikerekből.
— Az egy évszázados jubileumhoz jó szervezés, kiváló társaság és összetartás kellett, az eredményekhez pedig szakértelem. Kimagasló anyagi támogatást sosem kaptunk, az eredményeket a szív és az összetartás hozta meg. A Zenta Birkózóklub küszöbét 1953. szeptember 16-án léptem át először. Édesapám, bátyám, öcsém és a fiam is birkózott, tehát igazi birkózócsalád a miénk. Az edzősködést Nikola Vukov mellett kezdtem, éveken keresztül vele dolgoztam együtt, majd halála után tovább hajtott az ösztön, hogy folytassam azt a munkát, amelyet együtt kezdtünk. Hamarosan Zörgő László is csatlakozott hozzánk. Remek sportolókkal és kiváló emberekkel tevékenykedhettem az évek során. Az edzősködést nem lehet abbahagyni, hiszen még majdnem nyolcvanéves fejjel is úgy érzem, hogy fiatalos lendülettel tudok a gyerekekkel dolgozni.
Zörgő László ötvenöt éve tagja az egyesületnek, tizenöt évig birkózóként, negyven éve pedig edzőként segíti a klub munkáját.
— Tanítványaim közül nem emelnék ki senkit, mert valakit biztosan kihagynék. Rengeteg kiváló birkózónak lehettem az edzője, akik számos nagy versenyről érmekkel tértek haza. A világversenyeket megjárt tanítványaimra különösen büszke vagyok, akár zentai, akár másik klub színeiben érték el a sikereket. A klubban már mindegyik csoporttal dolgoztam, az elnökség mindig azt a korosztályt adja nekem, ahol a legnagyobb szükség van rám.
A Nemes fivérek legnagyobb eredményeiket a Proleter színeiben érték el, de 2013-ig a zentai egyesületet erősítették.
— Ötéves koromban, azaz huszonhat évvel ezelőtt kezdtem birkózni a zentai klub színeiben. Igaz, hogy felnőttérmeimet a nagybecskereki klub tagjaként nyertem, de az alapokat, a sportág szeretetét Zentán kaptam, ami nagyon sokat hozzátett a fejlődésemhez és a sikereimhez. Zentára való visszatérésünk sok mindentől függ. Egyéves szünetet tartunk mindketten, egy kis pihenőre van szükségünk. Beiratkoztam az edzőképző főiskolára, szeretnék egy napon ezzel is foglalkozni. Mivel Zentán élek, így valószínűleg itt kezdeném a munkát — nyilatkozta Nemes Máté.
A klub versenyzőinek idei évi szerepléséről Báló Petar vezetőedző elmondta, a zentai birkózók minden korosztályban nyertek egyéni országos bajnoki címet, és a válogatottban is többen jelen voltak a legkisebbektől a legnagyobbakig. A felfiatalított felnőttcsapat a 7. helyen zárta a ligát, ami szintén jó eredménynek számít, az idén ugyanis több birkózó a Spartacus színeiben szerepelt. A legnépesebb az U13-as és az U15-ös korosztály, de sokan vannak a fiatalabbak is, tehát van utánpótlás, melyre a jövőben lehet építeni.
A fiatal tehetségek bemutatója után a program a Royal Hotelben folytatódott, ahol az elmúlt egy évszázad fotóiból nyílt kiállítás.
Fényképezte: Tóth Tibor