Martinek Imre felvétele

A Kárpátokból eredő Tisza folyó szabályozásának története szorosan összefügg a Kárpát-medence vízgazdálkodásának fejlődésével. A Tisza hosszú évszázadokon keresztül meghatározó szerepet töltött be a régió gazdasági és társadalmi életében, de a kanyargós folyam gyakori áradásai nagy gondot okoztak a lakosság számára. A középkorban és a korai újkorban az emberek inkább alkalmazkodtak a természetes árvízi viszonyokhoz, például magaslatokra építették településeiket, vagy szezonális gazdálkodást folytattak. Ennek köszönhetően az árterek fontos szerepet kaptak az ökoszisztémák fennmaradásában, hiszen gazdag élővilágukkal lehetővé tették az itt élők boldogulását. A XVIII. századra azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a szabályozatlan áradások akadályozzák a gazdasági fejlődést, és szükségessé vált a Tisza vízjárásának ellenőrzése. A folyó szabályozása az emberi beavatkozás egyik legjelentősebb vízügyi mérnöki vállalkozása volt Magyarország történetében.

A Tisza Titelnél (Martinek Imre felvétele)

A XVIII. század végén és a XIX. század elején egyre több javaslat született a Tisza szabályozására. Az első jelentősebb terveket Mikoviny Sámuel mérnök dolgozta ki a XVIII. század közepén, de ezek még nem valósultak meg. A XIX. század elején több kisebb helyi beavatkozás is történt, például gátak és töltések építésével próbálták megfékezni az árvizeket, de ezek az intézkedések nem voltak elég hatékonyak. A Tisza átfogó szabályozása Széchenyi István nevéhez fűződik, aki felismerte, hogy a folyó rendezése kulcsfontosságú a magyar mezőgazdaság és gazdaság fejlődése szempontjából. 1846-ban Széchenyi kezdeményezésére megalakult a Tisza-völgyi Társulat, mely célul tűzte ki a folyó medrének kiegyenesítését, a kanyarulatok levágását és az árvízvédelmi rendszer kiépítését. A szándék és a lehetőségek 1846. augusztus 27-én értek tetté, és a Szabolcs megyei Dobnál és a Borsod megyei Szederkénynél megkezdődött a Tisza szabályozása. Vásárhelyi Pál tervei szerint a Tisza kanyarulatait átvágásokkal rövidítették, ami a víz gyorsabb lefolyását tette lehetővé. A munkálatok azonban lassan haladtak, részben a szabadságharc és a pénzügyi nehézségek miatt.

Vásárhelyi Pál szobra Szegeden (Wikipedia Commons/Váradi Zsolt)

A munkák során a folyó eredeti hosszát, mely több mint 1400 km volt, mintegy 1000 km-re rövidítették, és több mint 100 átvágást hajtottak végre. A szabályozás során töltéseket építettek, melyek védelmet nyújtottak az árvizek ellen. Ezek az intézkedések jelentős mértékben csökkentették az áradások gyakoriságát és kiterjedését. A Tisza szabályozását megtervező Vásárhelyi Pál (1795—1846) vízépítő mérnök 1846-ban a folyószabályozás két változatát is elkészítette, de ebben az évben a Tisza-völgyi Társulat ülésén, a pesti Károlyi-palotában, végzetes szívroham érte. A Tisza szabályozása ezért csak részben az ő tervei alapján valósult meg. A munkát nagyrészt kubikos vándormunkások végezték, akik nehéz körülmények között dolgoztak. A további munkák vezetését Pietro Paleocapa, a Pó folyó szabályozását elvégző velencei mérnök vette át, akinek irányításával a folyó új hossza 962 km-es lett. 136 km új medret építettek és 600 km új holtágat alakítottak ki. Ezzel a folyó esése és sebessége a kétszeresére nőtt.

Emléktábla a Tisza 1970. és 2016. évi tetőző vízállásáról (Kozterkep.hu/Kozma János)

A Tisza szabályozása jelentős gazdasági fejlődést hozott a Magyar Királyság számára. Az ármentesített területeken lehetővé vált az intenzív mezőgazdasági tevékenység, ami hozzájárult az ország gazdasági növekedéséhez. Az új területek művelésbe vonása mellett a folyami közlekedés is javult, ami segítette a kereskedelem fejlődését.

A szabályozásnak azonban negatív következményei is voltak. A természetes árterek eltűnésével csökkent a biológiai sokféleség és megbomlott a folyó ökológiai egyensúlya. A talajvízszint apadása és az aszályok gyakoriságának növekedése is a szabályozás következménye volt. A XX. század második felében egyre inkább felmerült a természetes vízgazdálkodási rendszerek visszaállításának szükségessége.

Martinek Imre felvétele

A XX. században további fejlesztések történtek a Tisza vízrendszerében. Az 1970-es években megépült a kiskörei vízlépcső, mely a Tisza-tó kialakításával segítette az öntözést, az energiatermelést és a turizmus fejlődését. Viszont az árvizek elleni védekezés továbbra is fontos feladat maradt, hiszen az éghajlatváltozás miatt az áradások és az aszályok gyakorisága növekszik. A XXI. században a Tisza szabályozásának új szempontjai jelentek meg, például a fenntartható vízgazdálkodás és az ökológiai helyreállítás. Az árterek visszaállítása, a természetközeli vízgazdálkodás és a klímaváltozás hatásainak csökkentése ma már kiemelt célok.

Kiskörei erőmű és hallépcső (Forrás: Kiskoreturizmus.hu)

A folyó szabályozását megtervező Vásárhelyi Pált megörökítő szobor az ország első mérnökszobra, melyet ifj. Mátrai Lajos készített, és Szegeden látható. A talapzaton emléktábla mutatja az addigi legnagyobb vízállást, mely 961 cm volt 1970. június 2-án. Ez 154 cm-rel több, mint a várost romba döntő 1879. évi árvíznél volt. Ezt 2006. április 21-én sikerült „felülmúlnia” a folyónak: 1009 cm-es vízállást mértek a belvárosi híd lábánál lévő vízmércén, és Vajdaságban is ekkor mérték a mindenkori legmagasabb vízállást.