— Amikor elvállaltam, hogy kedvtelésből a Petőfi elnöke legyek, elsődleges célként azt tűztem ki, hogy visszaállítsuk az egyesület igencsak megcsorbult tekintélyét. Nem firtattuk, ki volt a hibás, inkább úgy gondoltuk, közös erővel, odafigyeléssel lassan valósítjuk majd meg céljainkat. Így is történt — mondta a beszélgetés kezdetén Tóthné dr. Glemba Klára.

• Elnök asszonyként elsőként a fiatalságot, a valamikori néptáncosokat szólította meg. Ennek eredményeként 2010-ben az egykori tánccsoport, a Sarkantyú, fiatalokkal felfrissítve újrakezdte próbáit a Petőfiben.

— Egy fiatal gárda alakult ki, mellyel sokat utaztunk külföldre is. Voltunk Magyarországon, Romániában, a Szerb Köztársaságban (Banja Luka városában) és Németországban is. Természetesen a hazai meghívásoknak is nagy szeretettel, jókedvvel tettünk, és teszünk eleget ma is.

• A nagybecskereki Petőfiben sikerült visszaállítani a bálok hagyományát. Az év a szilveszteri bállal zárult, de már a farsangi szervezésén fáradoznak.

— Évente mintegy négy bált szoktunk szervezni, mondhatnám úgy is, hogy tematikus táncmulatságot, mint például a farsangi, a cseresznye-, a pöttyös, vagy a szőlőbál. Próbálkoztunk Anna-bállal is, annak emlékére, hogy nem messze tőlünk, Eleméren nyugszik Kiss Ernő, az aradi vértanúk egyike, aki a híres Anna-bálok rendszeres látogatója volt. A hagyománya megvolna az ünnepélynek, mivel azonban nyáron, az évi szabadságok időszakában van, ilyenkor kevés ember tartózkodik a városban, ezért elálltunk a szervezésétől — mondta az elnök asszony, majd hozzáfűzte: Nagybecskerek valamikor az iparos báljairól is híres volt, ezért ennek a megrendezéséről is gondolkoznak.

• A Petőfiben az Art Club keretében visszaállították a festők, az amatőr képzőművészek tárlatainak hagyományát, továbbá a népművészeti és a kézműves műhely már két alkalommal szervezett tanfolyamot, melyet pályázati pénzekből valósított meg. Az egyesülethez tartozó könyvtár állománya szüntelenül gyarapszik, sőt ebben az évben a nyugdíjasklub tevékenysége is körvonalazódni látszik, és remélhetőleg olyan tartalmakat kínálhat az idősebb tagoknak, amelyekben szívesen részt vesznek.

— A rendezvényeink szervezésekor igyekszünk megtartani azt a színvonalat, amely mindig is jellemezte a nagybecskereki magyarságot. A programokkal, műsorokkal, továbbképzésekkel szinte minden téren hatalmas feladatokat vállalunk magunkra, hogy mind jobban bizonyítsuk: vannak itt is olyan magyarok, akikért érdemes tenni, akikre érdemes odafigyelni. Ezért örülünk minden ezzel kapcsolatos eseménynek, például a Hét Nap élőújságának. Már nem is emlékszem, mikor volt nálunk ehhez hasonló.

• Az idei valóban a kihívások éve lesz Nagybecskereken, a Petőfi kapta meg ugyanis a Gyöngyösbokréta szervezési jogát. Erre már a múlt nyár óta készülődik, az egyesületi tagok lázban égnek, és az esemény sikerén munkálkodnak.

— Azt már elmondtam a zászló átvételekor is, hogy Nagybecskerek még sohasem volt házigazdája e rangos magyar rendezvénynek. Most villant fel először ez a lehetőség, és mi meg is ragadtuk. Szerintem a városi magyarság a többi civilszervezettel együtt most olyan erős és kompakt, olyan tettre kész emberei vannak, mint még soha. Engem az a szerencse — és egyben szerencsétlenség is — ért, hogy a tudományos — doktori — fokozatomat is a kultúrpolitika szakterületén szereztem meg Belgrádban. Szerencse azért, mert így sokkal jobban és tudatosabban, sőt célzottan, fölvázolt irányvonalak szerint érhetünk el sikereket az egyesületben. Szerencsétlenség pedig azért, mert szakmai szemmel tekintek azokra a dolgokra, amelyek a szemem láttára mennek tönkre. A problémák orvoslására rögtön eszembe jut a megoldás, de sajnos sokszor nem elég a jó ötlet, az akarat és a tudás.

• A városban működő civilszervezetek igen nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy kielégítsék a nagybecskereki magyarság kulturális igényeit, valamint hogy olyan tartalmakat kínáljanak a nagyérdeműnek, amelyek vonzóak, aktuálisak, és egyben érdekesek, valamint tanulságosak is.

— Ez nem kis feladat, és mindegyik szervezet teljes erőbevetéssel dolgozik, mintha fizetést kapna érte — mondjuk mi egymás között viccesen. Amikor azonban a tagok megélhetése kerül veszélybe, akkor nagyon nehéz megtartani az egyensúlyt, hogy csupán kedvtelésből és szórakozásból vegyenek részt olyan munkában, amellyel a közjót szolgálják. Például a gyermekekkel való foglalkozások megszűntek, mivel a magyarjaink a város peremén élnek, személygépkocsival, busszal vagy taxival kell őket behozni a Petőfibe, és hazaszállítani. Ez egy nagyobb kiadás — hetente akár többször — a család számára.

Természetesen a Petőfi MME-et is érinti a kivándorlási hullám. Az elmúlt időszakban összeverbuvált fiatalok egymás után távoznak külföldre, Nyugatra vagy a tengerentúlra. Mindig nagyon nehezen viselem a tőlük való búcsúzkodást. Csak az vigasztal, amikor visszajeleznek, hogy jól vannak, dolgoznak, és meg tudnak élni a keresetükből. Nehéz gondoskodni az utánpótlásról. A fiatalok szinte az iskolapadból röppenek el, és csak vendégségbe jönnek vissza. Az elvándorlást nem tudjuk megállítani, de alkalmazkodnunk kell az új helyzethez. Életben kell tartanunk a megkezdett tevékenységeket.

A kultúra fontosságának a tudatosítása, a Tedd magad társadalmilag hasznossá! mottó volna az elsődleges feladatuk — vallja Tóthné dr. Glemba Klára, de ehhez a XXI. században nem elég egy düledező épület, asztalok és székek. A Petőfinek fel kell vállalnia a művelődési központ, a Magyar Ház szerepét. Lépést kell tartania a korral, olyan tartalmakkal fűszereznie a tevékenységét, amelyekben a gyermekek, a fiatalok, a középkorosztály és az idősebbek egyaránt megtalálják a helyüket. De ehhez összefogásra is szükség van — minden téren.