Kora reggel érdemes indulni, mert akkor van remény olyan madarakat is megpillantani, amelyeket napközben szinte lehetetlen. Vannak, melyek rejtőzködő életmódot folytatnak, azokat nagyon nehéz lencsevégre kapni, ilyen a sárgarigó vagy más néven az aranymálinkó. A fülemüle orrvérzésig dalol, ott vagyok mellette, majd kiguvad a szemem, de akkor sem látom, a bozótos olyan sűrű, hogy nem nagyon lehet felfedezni a kis huncut rejtekhelyét. Utam során szoktam találkozni búbos bankákkal is, szorgalmasan futkároznak a földön, mindent tűvé tesznek, hogy élelemhez juttassák éhes fiókáikat. A levegőben hallom a gyurgyalagok vagy törökfecskék hangját, szépen dalolásznak, a tollazatuk az egyik legszebb a madarak világában. Kitűnő repülők, intelligens madarak, minden méhet, dongót, darazsat, szitakötőt levadásznak éhségük csillapítására.

Ahogy közeledek a mezőgazdasági területek felé, a távolban fácánkakas kukorékol, kelleti magát a háremhölgyei előtt. A magasban a mezei pacsirta dalolászik, csoda szépen trillázik. A napraforgóföldekhez érve megpillantom a sárga billegetőt, szép kis madár, ha felriad valamitől, néhány méter repülés után újból leszáll, könnyű fotózni. Az üres tanya udvarán egy matuzsálem akácfa áll, legalább százéves lehet, a koronája telis-tele van seregélyekkel, gerlékkel, az alsóbb szinteken pedig verebek csiripelnek. A tanyának nincs gazdája, de nem elhagyatott, mert nagyon sok madár talál itt menedéket a ragadozók elől. Az izgága ökörszem, mint egy gombóc, soha nem áll meg, csak egy-két másodpercre, és elillan, nagyon nehéz jó képet készíteni róla. A kis kuvik a disznóól tetején strázsál, hátha szerencséje lesz, és megpillant egy kövér pockot vagy egeret, reggelire tökéletes menü számára.

Ahogy közeledem a tó felé, egyre több vízi madarat pillantok meg, bíbicek vijjognak a magasban. A vörös vércse is a magasban szitál, ő is egérre pályázik, de jobb híján beéri egy nagyobb sáskával, cserebogárral is. A jegenyefa tetején az egerészölyv pihenget, de állandóan kémleli a tájat, hátha megpillant egy óvatlan rágcsálót, melyre gyorsan lecsap, és megvan a reggeli. A szarka, dolmányos varjú utam során állandó szereplők, sajnos több van belőlük a kelleténél, fészekrabló gazfickók. A vadgalambok gyors röptükkel, bámulatos manőverekkel igyekeznek kereket oldani a karvaly elől, de nem mindig sikerül meglépniük, mert a karvaly a madarak Ferrarija, gyors, mint a villám. A vándorsólyom gyorsabb nála, de sokkal ritkább. A tanya kerítésén egy cigánycsuk pihen, szép kis madárka, melyet szintén könnyű fotózni.

A levegőben fecskék kergetik a legyeket, szúnyogokat, több-kevesebb sikerrel. Mifelénk jellemző a partifecske, a molnárfecske, a sarlósfecske és a füstifecske, de a létszámuk drasztikusan csökkent, különféle okok miatt. Valamikor, a régi időkben a villanydróton nem volt hely, annyi fecske telepedett rá. Manapság azonban ilyesmire sajnos nincs példa.

Lassan megérkezem a tóhoz, a dankasirályok rikácsolása fogad, valaki felriasztotta a kolóniát, valószínűleg a hamvas rétihéja vagy a barna rétihéja, a sirályfiókákra fáj a foguk, illetve a csőrük. Egy kicsit távolabb viharsirályok, sztyeppisirályok úszkálnak, nagyon könnyű felismerni őket, hatalmas madarak, kétszer akkorák, mint a dankasirályok. A nád tövében vörösgém és kócsagok hada ácsingózik, várják a kis halakat, békákat, vízisiklókat. Ha a közelükbe jönnek, ügyesen lecsapnak rájuk. A tó felett, nem nagy magasságban, őrjáratoznak a fattyúszerkők és a szürke szerkők, ha megfáradnak, akkor a kerítés oszlopain szoktak megpihenni. Ideális hely a tökéletes fotó elkészítéséhez. Ha szép csendben közelítem meg a gyékényest, valószínűleg néhány bakcsót lencsevégre tudok kapni. A vízen búbos vöcskök udvarolnak, itt van a párzás ideje, kicsinyeik olyan csíkosak, mint a zebrák. A vízityúk és a szárcsa is ott bujkál a nádasok tövében, fekete madarak, de csak úgy csillognak, ragyognak a napfényben, a szárcsának fehér a bóbitája, a vízityúké piros. Ami a récéket illeti, a Palicsi-tavon a legnagyobb számban előforduló faj természetesen a tőkés réce, őt követi a barátréce, és az utóbbi időben megszaporodott az üstökösrécék létszáma is, nagyon attraktív madarak. Kisebb létszámban előfordul kanalasréce, cigányréce, csörgőréce, kontyos és hegyi réce is. Ami a vadludakat illeti, inkább a Ludasi-tó körül jellemzőek, itt csak átvonulnak. Ősszel nagy számban jönnek a darvak, és a kint felejtett gabonából szoktak csemegézni. Ha csapadékos a tavaszunk, akkor megjelennek a kisebb-nagyobb pocsolyák, aminek nagyon örülnek a cankók, a sárszalonkák és a böjti récék, ők ugyanis a sekély vizeket kedvelik, akárcsak a piroslábú gólyatöcs is. A legérdekesebb és a legritkább madaram, melyet sikerült lefotóznom, a batla és a kanalasgém, melyet egyszer sikerült látnom a karrierem során. A tó körüli túrám alatt szoktam még látni gólyákat, szürke gémeket, őket is nagyon könnyű fotózni.

A hazafelé vezető utam általában a palicsi parkerdőben fejeződik be, mert ott is érdekes madárkákra bukkanhatok. A vörösbegy, az erdei pinty, a zöldike és a különféle cinegék hada szokott pózolni nekem. A zöld küllő, a fekete harkály, a meggyvágó, a csuszka már kihívás, egy kicsit nehezebb lencsevégre kapni őket.

Hát körülbelül így fest egy madárfotós napja. Jól ki lehet fáradni, nagyon időigényes hobbi, de ha egy új madarat sikerül lefotóznom, mely még nincs a listámon, az minden pénzt megér nekem!