Vajon hány ember kellene egy marsi kolónia fenntartásához? A szükséges emberi létszám kérdésére meglepően nehéz válaszolni, mivel rengeteg változót kell figyelembe venni, a tartalék oxigén és üzemanyag logisztikájától a pszichológiai tényezőkig, nem is számolva az esetleges balesetekkel.
Egy 2020-ban megjelent tanulmányban Jean-Marc Salotti, a Bordeaux-i Nemzeti Műszaki Intézet informatikusa egy komplex egyenletrendszerrel számolta ki, hogy legkevesebb mennyi lehetne a marsi telepesek száma. A szakértő arra jutott, hogy 110 ember már elég lehet egy kolónia fenntartásához. Ez a szám megközelítőleg meg is egyezett más kutatók korábbi eredményeivel.
Most azonban az amerikai George Mason Egyetem Kvantitatív Társadalomtudományi Tanszékének kutatói egy teljesen új tanulmányt készítettek, mely szerint csupán 22 ember elegendő volna egy életképes kolónia létrehozására. Persze csavartak egyet a dolgon, és egész más szemszögből vizsgálták meg a problémát. Az előző kutatással ellentétben nem egy elszigetelt kolóniával számoltak, hanem olyasmit is számításba vettek, hogy a közeljövőben egy ilyen kolóniának valószínűleg nem szükséges teljesen egyedül boldogulnia. Hiszen minden bizonnyal rendszeresen érkezne számára utánpótlás a Földről, nem kell mindent megtermelnie. Ráadásul már álló épületekkel és működő infrastruktúrával számoltak, valamint azzal, hogy a kolónia energiaellátása hét évre meg van oldva mini-atomreaktorokkal. Nem olyan matematikai modell segítségével számoltak, mint Salottiék, hanem azt szimulálták, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük a telepeseknek, és amiben a legjobban eltérnek az előző kutatástól, azt is megvizsgálták, hogy a különböző személyiségtípusok hogyan reagálnak ezekre a kihívásokra. Négy vizsgált személyiségtípust vettek számításba: barátságos, szociális, reaktív és neurotikus.
A barátságos típushoz tartozóak kevésbé versengőek és agresszívek, nem ragaszkodnak a szigorú rutinhoz. A neurotikus típushoz tartozók pedig ennek az ellentétei, versengőek, agresszívak, nehezen alkalmazkodnak a rutin változásához. A tanulmányban arra jutottak, hogy ha a csoport legtöbb tagja barátságos vagy szociális személyiségjegyekkel bír, akkor már akár 22 fővel is lehetséges fenntartani a marsi kolóniát. Ám minél több neurotikus és reaktív ember van a csapatban, annál nagyobb létszám szükséges a sikeres küldetéshez. Egyébként a kolónia első 28 évét szimulálták, és akkor tekintettek sikeresnek egy szimulációt, ha legalább 10 ember élt még a küldetés végén. Anamaria Berea, az új tanulmány egyik szerzője elmondta, azért jutottak más eredményre, mert Salottiék nem vették figyelembe az emberi tényezőt. Az embereket puszta számokként, alkotóelemként kezelték, nélkülözve olyan faktorokat, mint a személyes motivációk és az alkalmazkodóképesség.
Ez az út azonban nem mindenki szerint helyes, egyes szakértők azt mondják, jóval több személyre lenne szükség a tartós emberi jelenlét megteremtéséhez a vörös bolygón, hiszen 22 emberrel nem elég nagy a génállomány. Ám mivel azzal számoltak, hogy a kolónia folyamatosan kap ellátmányt a Földről, akkor azt is bele lehet számolni, hogy minden szállítmánnyal néhány telepes is érkezik, ezzel meg is oldva a beltenyészet miatti gondot. A marsi kolónia fenntartásához szükséges emberi létszám kérdése tehát még mindig vita tárgya. A kutatók továbbra is dolgoznak azon, hogy meghatározzák azt az optimális létszámot, amely szavatolja a kolónia életképességét és fenntarthatóságát. Eközben Elon Musk, a SpaceX alapítója saját becslései szerint az évtized végére, a NASA szerint viszont a 2030-as években szállhat le a vörös bolygón. A tervek értelmében először 12 űrhajóssal, majd a Starshipek segítségével akár százasával is szállítanák az embereket a Marsra.