Az idén is nagy érdeklődés övezte a Magyarok Kenyere — 15 millió búzaszem elnevezésű program keretében megrendezett búzagyűjtést, melyet a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének zentai székháza előtt szerveztek meg.
A zentai eseményre ellátogatott Horváth Vivien, a Magyarok Kenyere program vezetője, aki elmondta, a kezdeményezés a 14. évébe lépett. A kezdetekre visszaemlékezve hangsúlyozta, kis területi, augusztus 20-ai gyűjtésként indult el az akció, de most már az anyaország teljes területén és a Kárpát-medence magyarok által lakott részén is folyik a gyűjtés.
— Az idei évben is a betakarítási idénnyel egy időben 300 gyűjtőpontot nyitottunk meg, 100-at az anyaországban és mintegy 200-at a határon túli településeken. Egészen augusztus végéig várjuk a felajánlásokat. Az irányszám mindig az előző évi mérce. Ahogy teltek az évek, úgy nőtt az adomány is. A tavalyi évben már 1100 tonna búzát mozgattunk meg közösen a teljes csapattal, ebből körülbelül 700 tonna liszt készült. Az idén is ez a cél, hiszen azok a szervezetek, amelyekhez eljuttatjuk a lisztet, nagyon várják, hogy megérkezzen az idei felajánlás. Gyermek- és idősotthonokba, szociális intézményekbe, de akár közvetlenül a rászoruló családokhoz is visszük az adományt. Ez egy nagyon nemes kezdeményezés, a felajánlás maguktól a gazdáktól indult. Azt látom, hogy lehet aszály, vízözön vagy bármilyen más gond, akkor is mindenkiben megvan a jó szándék, hogy segítsünk a rászorulókon. A búzát fizikailag ugyan a Kárpát-medencében gyűjtjük, de a megmozdulás üzenetével nagyon sokan egyetértenek a világban élő magyarság körében is, így már a diaszpóraközösségek is egyre többen csatlakoznak a programhoz — hallottuk Horváth Vivientől.
Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke arról számolt be, hogy az idén előbb kezdték el népszerűsíteni az akciójukat, és 73 vajdasági gazdaszervezet és számos adományozó vett részt a Magyarok Kenyere vajdasági programjában.
— Mivel már a múlt évben is sokan jelezték, hogy nem termelnek búzát, de szívesen csatlakoznának az adománygyűjtéshez, ezért elhatároztuk, pénzt is elfogadunk, és ezzel a lehetőséggel csaknem százan éltek. A teherautóra mintegy 18 tonna búzát raktak föl, ami azt jelenti, hogy ha a pénzadományokat is mindjárt búzává tesszük, akkor összesen 24 tonna jött össze. A gabonát és a pénzt az idén is a Borsos malomban cseréljük lisztre, melyet a kollégiumokba, a lurkóházakba, a sérült gyermekekkel foglalkozó szervezetekhez, nagycsaládos egyesületekhez juttatjuk el — 33 ilyen szervezet van, melyekkel már évekre visszamenően kapcsolatot tartunk. Ugyanakkor minden zsákból vettünk ki egy kis mintát, és ezt visszük a Kárpát-medencei búzaösszeöntés ünnepére, melyet ezúttal augusztus 8-án szerveznek meg a magyarországi Somogyváron. Ebből sütik majd ki a Magyarok Kenyerét. Ez nagyon szép hagyomány, és az Agráregyesületek Szövetsége már a kezdetektől részt vállal a programban. Ezzel nemcsak az adományozói kedvünkről teszünk tanúbizonyosságot, hanem a vajdasági magyarok, illetve az egész Kárpát-medencei magyarság összetartozásáról és összefogásáról is — emelte ki Nagy Miklós, a VASZ elnöke.
Fényképezte: Horváth Zsolt