A modern kori lovasíjászat megteremtője, íjkészítőmester. Minden eddigi versenyt megnyert, többszörös Guinness-rekorder. Tudását szívesen adja át minden érdeklődőnek. Könyvet írt, és filmet forgattak életéről. Az általa kidolgozott lovasíjászmódszert 2013-ban hungarikummá nyilvánították. A sportág létrehozásáért és a világban való terjesztéséért 2003. augusztus 20-án Mádl Ferenc köztársasági elnöktől átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2016. március 15-én Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta neki, az ősmagyar hagyományok felelevenítését és átörökítését a hazai lovasíjász sport megteremtésével és népszerűsítésével szolgáló, értékteremtő munkája elismeréseként. Heti interjúnk alanya: Kassai Lajos. A Lovasíjász.

* Eredeti végzettsége gépszerelő. Hogyan jutott el a lovasíjászatig?

— Hatéves voltam, amikor először láttam a Cs. Sebestyén Károly által rekonstruált íjformát. Ez a kép valamiért nagyon mély nyomot hagyott bennem. Az egész gyerekkorom azzal telt, hogy valahogyan újraalkossam ennek az íjnak a formáját, és pici gyerekként kezdtem el íjászkodni. Felnőtt fejjel már sikerült olyan íjakat alkotnom, amelyek használhatóak voltak, és képesek voltak a valódi sportteljesítményre. Ekkor elkezdtem a terepíjászszakágban versenyezni, és országos versenyeket nyertem. Ez a ’80-as években volt. Aztán a ’80-as évek végén adódott az ötlet, hogy ezzel a csodálatos, klasszikus formával lóra kellene szállni. Ekkor indult a lovasíjász-pályafutásom. Én alapjában íjkészítő vagyok, és minden ebből jött létre: elsőként létrehoztam az íjat, majd megpróbáltam használni is, előbb talajon, később lovon. A ’80-as évek végén, még a Kádár-rendszerben, már önálló vállalkozó voltam, és elkezdtem a sorozatgyártását ezeknek az ősi magyar formáknak. Immár a világ minden tájára szállítunk íjakat. Folyamatosan utazom, tanítom az érdeklődőket. Éppen két hete értem haza Los Angelesből, egy nagyon kemény edzőtáborból, melyben több mint harmincan vettek részt. A következő állomás Kína lesz, majd Latin-Amerika — tehát vagy itthon tartok folyamatosan edzéseket és bemutatókat, vagy valahova utazok.

* Amellett, hogy tanít, ön is tanult, például zen íjászatot. Mennyiben különbözik ez a magyar lovasíjászattól?

— A zen íjászat nagyon keleti, a japán íjászat és filozófia fúziója, vagyis a zen filozófia áthatja az íjászatot, melyet a japánok művelnek. Az egy belső út, akárcsak a lovasíjászat, melyet mi gyakorolunk, de náluk például nem kell eltalálni a célt egészen a mesterfokig, vagyis a zen íjászat inkább rítus, mint sport — ezzel szemben a nyugati íjászatban inkább az eredményesség számít, és a nyugati ember felfogása, mely szerint a célt mindenképpen el kell találni. Hát mi valahol a kettő között vagyunk: mi, belső-ázsiai népek a keleti és a nyugati kultúra között pulzáltunk, mozogtunk mindig, a szkíták, a hunok, az avarok, a magyarok és később a mongolok is, akik bejöttek a Kárpát-medencébe. Ezt a fajta belső-ázsiai, pásztorkodó, nomád társadalmat mind a két kultúra elég erősen megérintette, de valójában filozófiájában, életfelfogásában én úgy értékelem, hogy a kettő között van.

* Könyvet is írt, melyet több nyelvre lefordítottak, és folyamatosan megkeresik az egész világból. Hogyan fogadják külföldön, a világ más tájain a lovasíjászatot mint sportágat?

— Nagyon nagy az érdeklődés. A lovasíjászat nekünk, magyaroknak történelem, tradíció, nosztalgia, és kötődünk hozzá, a nép legendáiban, történelmében, szellemiségében is megjelent. Ám hívnak olyan országokba — Dél-Afrikába például, ahol tavaly tanítottam —, amelyeket semmilyen kulturális gyökerek nem jellemeznek. De említhetném Németországot vagy az amerikaiakat is. Függetlenül attól, hogy vannak-e kulturális-történelmi gyökerek, vagy sem, a fogadtatás mindenhol egyforma: óriási siker. Az embereket nagyon érdekli a lovasíjászat, a XXI. század legdinamikusabban fejlődő lovas sportága.

* A magyar lovasíjászat központját is ön hozta létre. Hogyan juthatunk el oda? Mi minden várja az érdeklődőket a Kassai Lovasíjászatban?

— Kaposmérői lakos voltam, amikor elkezdtem lovagolni. A tudásom még nagyon kezdetleges volt, amikor elragadott egy ló, és berohant velem ebbe a völgybe. Csak annyit mondhatok: meglátni és megszeretni. Ez is a ’80-as évek végén történt, és a rendszerváltás után sikerült megvásárolnom ezt a területet, amelynek csaknem harminc éve folyik a karbantartása, fejlesztése, és amely azóta egy világközponttá nőtte ki magát. A völgy a kezdetek óta minden hónap első hétvégéjén „nyitott”, úgyhogy az érdeklődők minden hónap első szombatján ellátogathatnak hozzánk, és betekintést nyerhetnek a munkánkba.

* Életéről és munkásságáról Kaszás Géza filmet is forgatott, mely egy kicsivel több mint egy éve készült el. Érezhető volt valamilyen változás ezután? Többen keresték meg, mint korábban?

— Két ilyen hullám volt, az első tizenkét éve, amikor megjelent a könyvem. Akit érdekelt a lovasíjászat, az megismerkedhetett vele könyv formájában. A másik nagyobb érdeklődési hullám pedig a film után következett, és mivel Géza kiváló stábbal dolgozott, az alkotás nagymértékben hozzájárult a lovasíjászat népszerűsítéséhez. És nemcsak itt, hanem külföldön is, hiszen több nyelvre lefordították — kínaira, angolra, németre, mongolra —, vagyis nagyon sok országban vetítik és nézik. A sportág magyar. A sagittis hungarorum libera nos Domine! (A magyarok nyilaitól ments meg, Urunk, bennünket!) — imádkozta egész Európa. Nem véletlenül foglalták imába a magyarokat, hiszen kiváló tudói voltak ennek a könnyű harcmodornak. Ebből fejlődött ki később a tipikusan magyar huszárság, ebben maradt fenn a lovasíjászat.

* Kiből lehet lovasíjász?

— Ez nemtől és kortól független. Vannak hatéveseink, de hetvenévesek is. Hogy meddig juthat el az ember ebben a sportágban, azt nyilvánvalóan az határozza meg, hogy mikor kezdi el, és milyenek az adottságai. De mivel a lovasíjászat alapjában egy önismereti út, egy lehetőség a személyiségfejlesztésre, sokan választják ebből a megfontolásból, és nem a remek sportteljesítmény végett. Ez egy kiváló harcművészet, messze többről van szó, mint sportról.

* Guinness-rekordok, könyv, film, világsiker… Vannak-e beteljesületlen álmai, céljai?

— Soha nem is voltak. Én csak teszem a dolgomat, aztán a hétköznapok határozzák meg, hogy az élet merre terel. Mindenképpen a pillanatnak akarok megfelelni, tehát a hétköznapokat tartom a legfontosabbnak. Nem akartam sportágat létrehozni, nem akartam bemutatókat tartani, egész egyszerűen csak azt vettem észre, hogy hívnak, érdeklődnek irántam, és azt látom, hogy egy „cirkuszos” lett belőlem, aki Magyarországot, Európát és az egész világot járja. A tanításra is felkértek, nem az én szent elhatározásom volt, hogy lovasíjász-oktató leszek. Egyszerűen csak körém gyűltek az emberek, és megkértek, hogy adjam át a tudásom. Az élet alakította így a dolgokat, egyiket a másik után.

* Találkozhatunk-e önnel valamikor itt, nálunk, Vajdaságban is?

— Kaptam meghívást, igen, és jönnék is szívesen, de az a baj, hogy nagyon zsúfolt a programom. Tavasztól őszig mindössze néhány hétvége alkalmas rá, hogy az ember szabadtéri bemutatókat tartson, és ezek szinte mindegyike már most le van foglalva. De ha az időm engedi, szívesen eleget teszek az ilyen felkéréseknek.