November végén európai Love is still alive turnéja állomásaiként Újvidéken, a Szerb Nemzeti Színházban és a Mokrin House-ban is fellépett. Utóbbi helyszínre el is látogattunk.

Mokrin, magyarul Homokrév, egy falucska Bánátban. Ezenkívül mit lehet és kell még tudni róla? Azontúl, hogy itt található a túzokrezervátum, két kezünkön megszámlálható, egész pontosan nyolc, a túlélésért küzdő tojóval, itt van a Mokrin House is, mely a világ digitális nomádjainak ad otthont, ha valami másra, falusi, nyugodt környezetre, mégis a legmodernebb technikai felszereltségű közösségi térre, szálláshelyre vágynak. Hát itt szervezték meg a szlovén fenegyerek zenekar, a Laibach koncertjét is. Ráadásul kinti helyszínen, a Mokrin House udvarában, az idei tél eddigi leghidegebb napján, november 29-én. 

Odafelé még azt tervezgettük, milyen jó lesz majd meginni egy teát vagy forralt bort, ám ezzel sajnos nem készültek a szervezők (pedig sok fogyott volna mindkettőből). Az udvar azonban, a hidegtől eltekintve, nagyon is jó koncerthelyszínként működött. 

Saját leheletünket jól láttuk, s a színpadon a zenekar tagjai számára bekészített bögre teák gőze is egészen misztikus látványt nyújtott. Egyik lábunkról a másikra toporogva, izgatottan vártuk a koncert kezdetét. Jó fejek voltak a zenészek, hiszen nem várattak bennünket sokáig, csupán néhány perc késéssel a meghirdetett időpont után bele is csaptak a kellős közepébe, a húrok és a billentyűk közé, s lassan az elgémberedett végtagok is megmozdultak az ütemre. Először csak lassú ringással, hiszen a koncert első felében a keményvonalas laibachos dalok kerültek terítékre. Német dalszöveg, beszédes vetítés, mély, hosszú hangok, vonóval villanygitározás. A zenekar énekese, Milan Fras hozta a formáját, mély, dörmögő, szavalós éneklése emblematikus része a Laibach zenekarnak. 

A koncert második részében a fiúk kiegészültek az énekesnő Mina Špilerrel, duettek és az előzőekhez képest könnyedebb dalok, feldolgozások következtek, a Sympathy for the Devil vagy a The future című Leonard Cohen-dal. Bár imádjuk Milan hűvös imázsát, mindig színesít egy palettányit a női vokál, főleg, ha az úgy szól, mint Mina. 

Kesztyűs kezek tapsolták vissza a zenekart, a tompa ütéseket felerősítendő egyként kiabáltunk, ráadást követelve. 

Véletlen vagy nem, hogy a koncert éppen november 29-ére esett, a köztársaság napjára, mely az egyik legfontosabb ünnepnek számított a titói Jugoszláviában, ezt nem tudhatjuk, mindenesetre ismerve a zenekart, egyáltalán nem volna meglepő. 

A Laibach avantgárd zenei és művészeti csoportként alakult 1980-ban egy kis szlovén, ipari városban, Trbovljében. Abban az évben, amikor Lengyelországban létrejött a Szolidaritás, és bevezették a szükségállapotot, Jugoszláviában pedig meghalt Josip Broz Tito. Tagjai Ljubljana német elnevezéséből vették kölcsön a nevet. Később egyéb színházi és képzőművészeti kezdeményezésekkel egybeolvadva — NSK, azaz Neue Slowenische Kunst néven — valóságos művészi állammá fejlődtek, és a Laibach eme összművészeti szerveződés zenei leágazásává alakult. Már korai koncertjei és performance-ai is óriási botrányt okoztak Jugoszláviában, hatósági eljárások és betiltások követték egymást, de ez nem akadályozta, sorra jelentette meg lemezeit, 1985-től kezdve, ráadásul a nemzetközi karrierje is elég gyorsan beindult. 

A kor gondolkodására óriási hatással volt, valami egészen új energiával robbant be a szocialista blokk kellős közepébe. Több vád érte a felhasznált katonai és ideológiai jelképek miatt, amire annyi volt a válasz: „Csak annyira vagyunk nácik, amennyire Hitler festő volt.” 

Zenei stílusát sem lehet egy szóval leírni, hiszen ott van benne az industrial, az experimental, a technó, a neoclassical, a synth-pop, a hard rock, s még sok más műfaj is.

Rengeteg zenekarra voltak hatással, a Frankie Goes to Hollywoodtól a Rammsteinon át Marilyn Mansonig és a Nine Inch Nailsig, legyen szó zenéről, szövegről vagy a koncertek és a videóklipek vizualitásáról. 

„Nem hiszünk az eredetiségben, ezért a Rammstein nem is lophatott tőlünk” — válaszolták a tagok arra a kérdésre, hogy mennyire zavarja őket, hogy a Rammstein ellopta az addig csak a Laibachra jellemző elemeket. Hozzátéve, hogy „örülünk, hogy zenénknek inspiráló hatása van a Laibach Rammstein felnőtteknek a Rammstein Laibach gyerekeknek”.

S ők maguk is bátran nyúlnak más együttesek dalaihoz, legyen az himnusz, Beatles vagy Wagner-opera. Ezeket a számokat azonban erősen a saját szájuk ízére fűszerezik, rideg, szinte már katonai aláfestést adnak nekik, ezáltal egészen más értelmet nyerve, s már nem popzeneként értelmezhetőek ezek a dalok, sokkal inkább a popzene, a dalok szövegének kritikájaként. Ez a kritikus hangnem, szarkazmus nem áll távol a Laibachtól, a kemény üzeneteket közvetítő számaik mellett. 

Nagy hangsúlyt helyeznek a látványra, ezt a mokrini előtt a Desiré Central Station fesztiválos, 2019-beli koncertjükön is bizonyították. Többletjelentést hordozó vagy a szövegekkel párbeszédben álló, esetleg azokkal éppen szembemenő videók futnak a koncert teljes egésze alatt a háttérben. 

Megérte tehát ezt a rövid kis, közös, fagyoskodós időt eltölteni Mokrinban, a Laibach megint nem okozott csalódást. 

A zenekar tagjai: Milan Fras (ének), Ivan Novak (programozás, látvány), Mina Špiler (ének, billentyűsök), Vitja Balžalorsky (gitár), Luka Jamnik (billentyűsök), Rok Lopatič (billentyűsök), Bojan Krhlanko (dob).