Pedig már első alkalommal is szerettem volna ellátogatni a híres sírkertbe, melyet a romantikus, hangulatos és hasonló jelzőkkel illetnek a leírások. A kincses városba érkezők szívesen sétálnak vagy pihennek meg a valóban kivételesen szép és különleges helyszínen.

Az itt fellelhető sírok közötti tájékozódást hagyományos és interaktív térképek is segítik, ám ha csak céltalanul bóklászunk, akkor is rábukkanhatunk nemzetünk egy-egy nagyjának a nyugvóhelyére. Ahogyan mi is tettük néhány évvel ezelőtt Franciskovity Olga kolléganőmmel, aki a fotókat készítette.

A kolozsvári Házsongárdi temető Európa egyik legrégebbi sírkertje, az 1585. évi pestisjárvány idején létesítette a kolozsvári közgyűlés. A köztemetőben felekezettől, vagyoni helyzettől és nemzeti hovatartozástól függetlenül bárki helyet kaphatott. A területet már 1739-ben bővíteni kellett, amit a későbbiekben többször megtettek. Így jött létre a lutheránus temetőkert, a régi, majd az új zsidó temető és a honvédsírkert. Ösvényei, útjai spontán módon jött létre, kiterjedésének határát 1830 körül érte el, első rendezését a XIX. század végén jegyezték. A Házsongárd név — melynek jelentésére több magyarázat is született: például mogyorós-, nyúl- vagy gyümölcsöskert — régebbi, mint a temető, első írásos említése 1373-ból maradt fenn.

Eleinte főleg a német és a magyar polgárok, kézművesek, papok, kollégiumi tanárok, diákok, majd a nemesek és a tudósok temetkeztek ide. Az I. világháború végéig alig akadt román sír, viszont a második világégés után, az 1960-as évektől tervszerűvé vált a hely elrománosítása. Több magyar alapítvány és egyesület folytat küzdelmet az állagmegóvásért és a sírok műemlékké nyilvánításáért.

1911-ben lelkes kollégisták hatvankét 1700 előtti sírkövet vettek nyilvántartásba, a legrégebbit 1586-ból. A XX. század végén fellelhető legősibb sírkő 1599-ből maradt fenn, ám az egyik kripta oldalán egy 1585-ből származó tábla is található. A temetkezési szokások és a korabeli stílusok változását szépen tükrözik a kripták, a faragásokkal gazdagon díszített terméskő és márvány síremlékek, rajtuk a különféle címerekkel, szimbólumokkal, búcsúversekkel.

A Házsongárdi temető valóságos nemzeti panteon, mintegy 400 nevezetes magyar személy lelte meg itt a végső békéjét. Több erdélyi történelmi család (Bethlen, Rhédey, Mikó, Jósika) kriptájának, s egykori tudósok, írók, művészek, színészek, egyetemi tanárok, püspökök, papok, politikusok (Apáczai Csere János, Szenczi Molnár Albert, Bánffy Miklós, Brassai Sámuel, Dsida Jenő, Reményik Sándor, Szilágyi Domokos, Kós Károly) sírhelyének a befogadója.

Padjain számos vers született, és regényekben is említik. Példa erre a többi közt Áprily Lajos Tavasz a Házsongárdi temetőben című verse, Szabó Dezső Életeim című önéletrajzi visszaemlékezéseinek a sírkertre vonatkozó néhány fejezete, valamint Wass Albert költeménye: „Egy délután a zajtól messze szöktem, / s az életemet mentem kipihenni / a Házsongárdi öreg temetőben.”

Franciskovity Olga felvételei