A vajdasági magyar pártok egymás elleni harcáról, különösen némelyeknek a nemzet érdekeit figyelmen kívül hagyó egoista törekvéseiről számtalanszor írtak már. Sajnos, minden látható eredmény nélkül. Nemcsak a képviselőházi, hanem a helyhatósági választásokon is nagyon sokszor úgy van, hogy a kisebb magyar párt mindent elkövet, igénybe véve a legaljasabb eszközöket is, csak hogy megakadályozza a másik párti, az esélyesebb magyar jelölt győzelmét, még akkor is, ha ezzel a magyarsággal szemben legellenségesebb magatartást tanúsító pártot segíti hatalomra...
Számtalan felszólítás elhangzott már az összefogásra, megfogalmazódott nem egy figyelmeztetés a széthúzás, a civakodás veszélyére. Mindez falra hányt borsó maradt természetesen, hiszen a pártvezetők nem azért nem fognak össze, mert nem tudják, hogy a széthúzás a pusztulásba vezet. Éppen olyan jól tudják ők ezt, mint azok, akik bírálják a nemzeti érdekeknek ártó gyakorlatukat. Tehát tudatosan folytatják azt a politizálást, ami kárt okoz a magyarságnak.
Az okok ilyenkor rendszerint nem a pártok koncepcióbeli különbségekből adódnak. Inkább a vezetők közötti személyes ellentétekre, régebbi sérelmekre vezethetők vissza. Ilyen válságok előfordulnak fejlettebb politikai kultúrájú társadalmakban is, s történelmünk szintén nem egy hasonló példával szolgál. De megoldásokkal is. Mintha a nagy válságok, vészhelyzetek megszülték volna azokat a nagy egyéniségeket, akik minden más érdeket félretolva képesek voltak nemzetben gondolkodni és cselekedni.
Gondoljunk csak a jezsuita Pázmány Péterre, az érsekprímásra, a magyar ellenreformáció vezető alakjára, a 17. század elején, amikor a nemzeti érdek úgy kívánta, félretette a reformátusokkal szembeni érzelmeit, s 1622 januárjának elején így ír a református Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek: ,,Az Úristen fölségedet az újesztendőben minden jókkal megáldja... Minthogy az visszavonó üdőnek állapotja magával hordozza az gyűlölködésre való okokat, felségedet kérem, hogy az elmúlt dolgokat feledékenységben hagyván tartson engemet is jóakarójának... Igyekezem azon, hogy az én vékony értékem és tehetségem szerint kedveskedjem minden felségednek.'
Minderre Nemeskürty István hívja fel a figyelmet Mi magyarok című könyvében. A történészek megállapításaihoz, miszerint ,,ennek a félszázadnak egyetlen sikeres magyar politikusa Pázmány Péter volt', még ezt fűzi hozzá: ,,... Pázmány Péter egyik legnagyobb prózaírónk. Ez az elfoglalt politikus, egyházfő, térítő szabad idejében könyveket irt, méghozzá nagyhatású, sikeres könyveket, megalkotva a magyar barokk prózai stílust...'
Pázmány üzenete egyértelmű, fölösleges hozzá minden magyarázat. Aki akar, anélkül is érthet belőle.