A döntő előtti utolsó adásához, a második középdöntőhöz érkezett A Dal, melynek különleges vendégeként Zorán áll színpadra az MR Szimfonikusokkal szombat este.
Közel egy évig tartó 2014-es turnéja után Zorán idén sem pihen és belevág egy 17 állomásos koncertsorozatba március 3-a és május 21-e között. Szűk három hónap alatt 14 hazai — öt budapesti —, és 3 szlovákiai előadásra kerül sor. A Művészetek Palotájában március 8-án a tervezett egy helyett két koncertet ad Zorán, miután az estére meghirdetett időpontra pillanatok alatt elfogytak a jegyek.
A Dal extra fellépője az után következik, hogy lement az összes versenyben részt vevő produkció és a kapott pontszámok alapján már látható, ki lesz a három biztos továbbjutó. Zorán előadása alatt a nézők már szavazhatnak azon kedvenceikre, akiket negyedikként szeretnének bejuttatni a döntőbe. A finálé nyolcas mezőnye a most szombati adás végére alakul ki, az előadók pedig már csak egy lépésre lesznek a bécsi Eurovíziós Dalfesztiválon való megmérettetéstől.
A Dal 2015A Dal az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi dalválasztó műsora. Az élő adásokba bejutott 30 produkcióból a négytagú zsűri és az ötödik zsűritag, a közönség választja ki, hogy melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon. Az előző évekhez hasonlóan élő show keretében 6 héten át három elődöntőben, két középdöntőben és egy döntőben mérettetik meg magukat az indulók.
További információ: mediaklikk.hu/dal
A Dal honlapja
A Dal Facebook-oldala
A Dal YouTube csatornája