Már a második színházi előadásán főszerepet játszott... Kiérdemelte a rendező bizalmát, és elnyerte a közönség tetszését. Hogy ezt hogyan élte meg s milyen élményekben van része nap mint nap, erről is beszélgettünk Csillával.
- Mesélj, kérlek, az első főszerepedről! Hogyan érintett, hogy mindjárt a pálya kezdetén ekkora bizalmat szavaztak neked?
- Augusztus 29-e óta vagyok a Népszínház tagja, és nagyon váratlanul ért ez a felkérés. Amikor nyáron, a társulati ülésen felolvasták a következő évad programját, lecsapott fejjel figyeltem, és vártam. Csak hallgattam, s csöndben lapítottam a hátsó sorok egyikében. Amikor azt mondták, hogy: ''Aska szerepében Pámer Csilla”, akkor meghökkenésemben felnézni se mertem, csak bámultam magam elé, és nem hittem a fülemnek. Onnantól kezdve nem emlékszem semmire, ami körülöttem történt. : Kifelé jövet az ülésről Kovács Nemes Andortól megkérdeztem, hogy ki kapta a farkas szerepét, mire döbbenten válaszolta, hogy hiszen ő. Látszik, hogy teljesen leblokkoltam, és nem tudtam semmire se figyelni. Meg is jegyeztem a rendezőnek, hogy mennyire meglepődtem, és hogy nagyon jólesik a bizalom, melyet tőle kaptam.
- Nehéz volt megformálni Aska figuráját?
- Kezdetben nem nagyon fedeztem fel a szerep sajátosságait, nem tudtam, hogy mit kellene benne megragadni, mit kellene kiemelni belőle. A történetet sem ismertem, sosem tanultuk az iskolában. Megpróbáltuk az egészet szép sorjában felépíteni, és menet közben jöttek az ötletek: ez is belefér még meg az is, ide még egy viccet, oda meg egy fricskát is becsempészhetünk. De még mindig nem tudom, hogy végtére is sikerült-e karakterisztikus jellemformálást elérni.
- Milyenek a visszajelzések?
- Szakmai visszajelzést nem sokat kaptam, kritikát sem olvastam még a darabról. Igaz, még nem is játszottuk sokszor, mindössze két alkalommal. A bemutatón mindenki nagyon kedvező véleményt mondott, és a gyerekeknek is tetszett. Az előadás utáni fogadáson rohangáltak a díszletül szolgáló kis patakban és hidacskán. A kislányok Askák, a fiúk pedig farkasok akartak lenni. Nagyon fel voltak villanyozva, az előadás alatt pedig a reakcióikból az derült ki, hogy élvezik a darabot. Érzi azt a színész, hogy együtt van-e vele a közönség vagy sem. Sokat számít a színésznek a taps, a nevetés. Ha a közönség jó, akkor nagyon jó előadás tud születni. Közönség nélkül nincs színház.
- A rendező úr, Hernyák György volt az osztályvezető tanárod... Van-e különbség az akadémián osztogatott tanácsai és a színházi próbán adott tanácsai között?
- Amikor az akadémiára kerültem, nagyon ijesztőnek tűnt. Hernyák Györgyöt első alkalommal a középiskolások művészeti vetélkedőjén, a KMV-n láttam, és nagyon komornak tűnt, kemény véleményt mondott mindenkiről. Picit megijedtem, hogy ez a szigorú ember lesz a tanárom az akadémián, és azt gondoltam, ha már most így félek tőle, mi lesz később! Az első évben sok-sok szúrós tekintetet kellett kiállni tőle is és Pálfi Ervintől is. A második év már picit lazább volt, de igazán a harmadik évben, az egyszemeszteres pesti képzésünkről hazatérve, kerültünk közel hozzá. Akkor már felszabadultabban beszélgettünk, sőt viccelődtünk is. Most minden más volt. A színházi próbafolyamat, munkafolyamat egészen más, mint az akadémián folyó munka.
- Sikerült beilleszkedned az új társulatba?
- Ez volt a második előadásom. Az első, az egészen más volt, akkor ismerkedtem jobban össze a társulattal is. Nagyon kellemes élményekben volt részem, mindenki elfogadó volt velem, és elfogadták a véleményemet meg az észrevételeimet is. Természetesen én is az övéket.
- Megkönnyítette a dolgodat, hogy az akadémiai négyfős osztályodból hárman ugyanahhoz a társulathoz szerződtetek?
- Igen, nagyon. Valójában hatan kezdtük meg az akadémián a tanulmányainkat, de két lány másodéven úgy döntött, hogy nem folytatja. Ezután a fiúkkal: Baráth Attilával, Mácsai Endrével és Hajdú Tamással felmentünk Pestre, és ott az idegen környezet, az új tanárok meg körülmények hatására jól összekovácsolódtunk. Itt történt meg a magunkra hagyatottságban az egymásra találás.
- Milyen dolgod volt a csapat egyetlen lánytagjaként?
- Érdekes, hogy mindenki megjegyzi, hogy nyilván jó dolgom lehetett. Igaz is, úri dolgom volt velük, mert a fiúk odafigyeltek rám. Soha nem fordult elő, hogy kihagytak volna a szórakozásból, a bandázásból. Nagyon jó a viszony közöttünk, és a két fiúval, Attilával meg Endrével - akik szintén a Népszínházhoz kerültek - most is együtt lakom. Persze néha hiányzott egy lány, akinek a vállán kisírhattam volna magamat, ha bánat, csalódás ért.
- Miért épp színész lettél?
- Már általános iskolás koromban szavalgattam. Ötödik osztályos voltam, amikor az ÁMV-n (az Általános Iskolások Művészeti Vetélkedőjén) két műfajban is jeleskedtem. Versmondásban első lettem, mesemondóként pedig második. Ez adott hatalmas lendületet. Középiskolásként varázsolt el a színház világa. Kezdetben a szüleimre hallgatva nem vállaltam el egy kisebb szerepet a zentai színtársulatnál, de közöltem a rendezővel, hogy a következő évben már biztosan számíthat rám. Persze, féltettek a szüleim a színészélettől, de engedniük kellett, hiszen nekem az ígéretemet be kellett tartanom. Itt indult el a lavina. A szüleim kértek, hogy gondoljam át, és valami ''normális” hivatást válasszak, ne egy ilyen kiszámíthatatlan, kötetlen munkaidejűt. A biztonság kedvéért azért felvételiznem kellett máshol is. Tehát felvételiztem külföldön is, itthon pedig mivel ugyanazon a napon volt az akadémián is és a magyar tanszéken is a felvételi vizsga, nekem szerencsére csak az akadémián kellett bizonyítanom.
- Melyik a következő darab, amin dolgoztok?
- Én a következő két darabban nem szerepelek, ugyanis kevésszereplős előadások lesznek az évad második felében. Tervben van azonban egy sanzonest is, melyben mindenki szerepelni fog.
- Milyen célokat tűztél ki magad elé? Mik a terveid?
- Hihetetlenül új az egész. A színházi élet is, és tavaly októberben rádiózni is kezdtem. Nem próbáltam ezt sem még, és egészen más világ. Egyelőre próbálom felfogni a velem történteket, feltornázni magamat egy bizonyos színvonalra, hogy itt, ahol vagyok, nagyon jó legyek. Nincsenek magasra törő terveim. Ráléptem egy útra, és azon úgy szeretnék végighaladni, hogy közben tökéletes munkát végezzek. Egyelőre fejleszteni szeretném a színészi és az emberi kvalitásaimat is. Meg szeretnék tanulni hangszeren játszani, énekelni, illetve a filmezés világába is bele szeretnék kóstolni, hiszen ötödévesként az akadémián ezt is tanuljuk. Szeretnénk egy rövidfilmet összehozni, bár tudom, nem lesz könnyű munka, hiszen pl. a forgatókönyvet is nekünk kell megírni. Tervekből tehát nincs hiány.