home 2024. október 11., Brigitta napja
Online előfizetés
2023-ban is a Despacito a leghallgatottabb
Zvekán Péter
2023.12.28.
LXXVIII. évf. 52. szám
2023-ban is a Despacito a leghallgatottabb

Őrült nagy változás az idén sincs, de azt mindenképp érdemes megjegyezni, hogy amikor a leghallgatottabb zenékről van szó, akkor azok közül kiemelkedően jól teljesítenek a gyerekdalok. Ékes bizonyítéka ennek, hogy például az idén is kitartóan a Baby Shark Dance van az abszolút első helyen a maga 13,3 milliárdos megtekintésével. Mi viszont most a mainstream zenét figyeljük, és ott még mindig a Despacito a befutó. 8,3 milliárdos megtekintésével egyértelműen ez a világ leghallgatottabb dala a YouTube-on, pedig a szám megszületése nem volt egyszerű.

A szöveg még 2015-ben íródott, egy olyan időszakban, amikor Luis Fonsi már másfél éve nem jelentkezett semmilyen újdonsággal. Új dalokon dolgozott, és egyik reggel, miután ihletet kapott, megszületett a szöveg. Rögtön fel is hívta Erika Endert, egy brazil—panamai énekesnő-dalszerzőt, hogy segítsen neki befejezni a számot. Végül megszületett, de nem olyan formában, ahogyan azt mi ma ismerjük. Az eredeti változat ugyanis egy ballada volt. Fonsi úgy érezte, hogy ez így nem lesz az igazi, ezért elküldte a frissített verzió demófelvételét Daddy Yankee reggaetón-előadónak.

Végül 2016-ban stúdióba vonultak, és elkezdték a munkát. Érdekességként jegyzem meg, hogy Daddy Yankee a saját verzióját a helyszínen improvizálta, és végül ez is maradt a dalban. A szám produceri munkáját Mauricio Rengifo és Andrés Torres vállalta magára. A két srác ismert a saját világában, Rengifo ugyanis a kolumbiai Cali y El Dandee popegyüttes tagja, Torres pedig olyan előadóknak készített számokat, mint David Bisbal, Thalía vagy Ricky Martin. A hangkeverést az amerikai Jaycen Joshua végezte a Los Angelesben található Larrabee Sound Studiosban. A lényeg, hogy a dal végül elkészült.

Persze a végleges változat előtt többször is átírták, mert Fonsi sokáig nem volt megelégedve azzal, amit hall. Még egy olyan elképzelés is volt, hogy Nicky Jam is szerepeljen benne. 2017 áprilisában Nicky arról beszélt, hogy a Despacito eredeti változatában ő volt a közreműködő előadó Daddy Yankee helyett, ám el kellett utasítania a felkérést, mert elfoglalt volt a Fénix című stúdióalbumának megjelenése miatt. Feltételezem, utólag már bánja, hogy nem vett részt a világ leghallgatottabb dalának elkészítésében. A lényeg, hogy 2017-ben végül hivatalosan is megjelent a szerzemény, és szinte pillanatok alatt vált világslágerré.

Közben Justin Bieber is lecsapott a Despacitóra. Három hónappal a hivatalos megjelenés után remixet szeretett volna készíteni hozzá, miután meghallotta a dalt a dél-amerikai turnéja során, egy kolumbiai szórakozóhelyen. Nem teketóriáztak, másnap Fonsi már kapott is egy hívást a Universal Latintól a remixszel kapcsolatban, ő pedig engedélyt adott a kiadónak, hogy elküldjék Biebernek a számot. Bieber menedzsere, Scooter Braun felkereste Josh Gudwin vokálproducert, hogy segítsen a remix munkálataiban, ő pedig azonnal Bogotába utazott, és felvették Bieber vokálját az Estudios Audiovisiónban. Justin Bieber karrierje során először énekelt spanyol nyelven, amiben Juan Felipe Samper kolumbiai zenész volt segítségére.

Hogy mekkorát ment a világban a Despacito? 47 országban lett listavezető, beleértve az eredeti és a Justin Bieber-verziót. 26 hétig volt első Spanyolországban, 20 hétig Svájcban, 18 hétig Franciaországban, 17 hétig Németországban, 16 hétig Kanadában, és ezt még sokáig sorolhatnám. Mindemellett fontos az értékesítés is, amiben szintén eszméletlen adatokat hozott. 13-szoros platinalemez lett Svédországban és Spanyolországban, gyémántlemez Franciaországban és Olaszországban, négyszeres platinalemez az Egyesült Királyságban és Németországban.

Nyitókép: Wikipedia

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..