home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
150 éves a nagybecskereki székesegyház
Kónya-Kovács Otília
2018.12.06.
LXXIII. évf. 48. szám
150 éves a nagybecskereki székesegyház

Még a harangok is másként szóltak november 24-én a nagybecskereki székesegyház jubileumi ünnepségén.


A szerző felvételei

Hálaadó szentmisére hívták a híveket, hogy együtt köszönjék meg az elmúlt másfél évszázadot. 1868-ban a templomot Nepomuki Szent János tiszteletére szentelte fel Msgr. Mihalovics József csanádi kanonok, későbbi zágrábi bíboros érsek.

Hogy mekkora ereje volt a katolikus közösségnek, az jól látható, hiszen tagjai képesek voltak arra, hogy egy nagy templomot építtessenek, mely még ma is jó állapotban van.

Az ünnepségre már tavaly megkezdődtek az előkészületek, építészeti terveket készíttettek, mert a templom tornya tatarozásra szorult. Az ünnepségre a székesegyház már teljes pompájában, megújulva várta a híveket.

A torony felújítása, mely szeptember elején kezdődött, óriási építészeti kihívásnak bizonyult, még a kiváló szakembereknek is, hiszen csak az állványozás több napig eltartott. Az objektum magassága 50,5 méter, azon található az 1,2 méteres keresztalma, a kereszt pedig 2,5 méter. Ezt a régi keresztet levették, melynek belső szerkezete kovácsoltvasból készült, és rézlapocskákkal volt letakarva. Az idő igencsak megviselte, mert mintegy 5 milliméternyi fém lekopott az elrozsdásodástól. Végül úgy döntöttek, hogy a súlyos, mintegy 200 kilogrammnyi keresztet már nem is helyezik vissza, hanem helyette egy újat, könnyebbet készíttettek, melyet bearanyoztattak, csakúgy mint a keresztalmát is, és így még számtalan évig ékesítheti a székesegyház tetejét. A régi kereszt a plébánia udvarán kapott méltó helyet, hiszen sok éven át szolgálta az egyházat, és a jövőben is ugyanezt teszi majd, csak már nem a torony tetején.

A tatarozási munkálatok körébe tartozott a torony bádogborításának megvizsgálása is, az állványzatot kihasználva a legutóbb 1938-ban felújított tetőrészt is lecserélték. A legrosszabb állapotban a torony ablakai voltak, így azokat is megújították, a nyolc régi helyére újak kerültek. Hálót is elhelyeztek, hogy az ablakokat minél hosszabb ideig megvédjék a madaraktól.

A Nagybecskereki egyházmegye minden részéből érkeztek hívek a hálaadó szentmisére, és a megújult épületnek valósággal a csodájára jártak. Akadt, aki azt mondta, itt van Bánát szíve, és ilyen alkalmakkor tudjuk megmutatni, hogy az összetartásban van az erő. Azt szeretnék, ha az ünnep, a közösség továbbvinné a szeretetet, a jubileum pedig megszilárdítaná az együvé tartozást. Többen említették, hogy a székesegyházat második otthonuknak tekintik, ahova a külföldről hazalátogatók is betérnek új erőt meríteni az élet küzdelmeihez. Az eseményen is szép számban voltak elszármazottak, akiket a szívük visszahúzott Nagybecskerekre. Ezen a napon a régi ismerősök viszontlátásának örömét is megtapasztalhatták. A püspök atya szerint elsősorban nem a szépség miatt voltak ott az emberek, hanem azért, mert szeretnek imádkozni, tehát számukra Isten dicsősége és imádása a legfontosabb.

A jubileumi ünnepségen a főcelebráns dr. Német László megyés püspök volt, aki kilenc püspökkel misézett, paptestvéreikkel együtt. A főpásztor Msgr. Luciano Suriani apostoli nuncius, Msgr. Stanislav Hočevar belgrádi érsek és metropolita, Msgr. dr. Pénzes János szabadkai megyés püspök, Msgr. Đuro Gašparović szerémségi megyés püspök, Msgr. dr. Đuro Džudžar görögkatolikus egzarcha, Msgr. Pál József Csaba temesvári megyés püspök, Msgr. dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök, Msgr. Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi püspök és Msgr. Martin Roos nyugalmazott temesvári püspök volt. Bánát sokszínűségét az is tükrözte, hogy a hívek könyörgései öt nyelven — magyarul, horvátul, bolgárul, csehül és németül — hangzottak el. A szentbeszédet magyar nyelven Kiss Rigó László szeged-csanádi megyés püspök mondta, horvátul pedig Đuro Džudžar görögkatolikus egzarcha. 

Az ünnepi szentmisén az adományokat a nagybecskereki leánykollégium és a muzslyai fiúkollégium növendékei adták át a püspök atyának. A zenei szolgálatról ezúttal is az Emmanuel Kamarakórus tagjai gondoskodtak Dutina Vilma vezényletével, valamint közreműködött a fiúkollégium két növendéke is, Jenován Flórián orgonán, Barna Viktor pedig trombitán játszott.

A jubileumon részt vettek a Szent György Lovagrend bánáti tagjai, Konrád Emma prior, Rontó Márta és Várady József, аz eseményt megtisztelte jelenlétével az önkormányzat élén álló Čedomir Janjić polgármester, Gavrilo Grban pedig a minisztériumnak azt a részét képviselte, amely az egyházakkal és a vallási közösségekkel foglalkozik. Ő egyébként egy ajándékot is átnyújtott a püspök atyának, és rövid köszöntőjében arról beszélt, hogy Nepomuki Szent János a hidak védőszentje — arra is utalva ezzel, hogy manapság mennyire fontos a hidak építése az emberek és az egyházak között.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..