A Tisza-parti városban a hosszú és gazdag múltra visszatekintő fúvósmuzsika meghatározó elemévé vált a közösség művelődési és zenei életének. Zenta Város Fúvószenekara 2014-ben, fennállásának 140. évfordulója alkalmából Pro Urbe díjat kapott, 2016-ban pedig a magyarországi Móron, a XI. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztiválon ezüst fokozatú minősítést érdemelt ki.

Masa Tibor a szülővárosában, Szabadkán fejezte be az alap- és a középfokú zeneiskolát. Zeneakadémiára Szarajevóban járt, majd a diplomázása után visszaköltözött Vajdaságba. Kezdetben a zentai és a magyarkanizsai alapfokú zenedében dolgozott, majd Zentára tette át a székhelyét. Ez hét-nyolc évvel ezelőtt történt, akkor vállalta el a helyi fúvószenekar irányítását is. Emellett harcművészettel, pontosabban aikidóval foglalkozik, első danos mester. Zentán egy kisebb csoportot vezet, és Szabadkán is besegít a klub munkájába.

Herédi Krisztián felvétele

— Klarinétos vagyok, viszont az elmúlt néhány évben elkezdtem szaxofonozni is. Nagyon örülök, hogy a 140. évforduló alkalmából a mi zenekarunk vette át a Pro Urbe díjat, habár az elismerés mindenkit megillet, aki valaha is játszott az együttesben, vagy bármilyen módon segítette a munkáját. A fúvószenekar létszáma jelenleg 15-20 fő, a gyerekek általános iskolásként csatlakoznak hozzánk, majd amikor továbbtanulnak, más városba kerülnek, leginkább itt hagynak bennünket. Az viszont jó, hogy aki csak teheti, visszajár hozzánk zenélni. Így van ez a karácsonyi koncerten, mely az idén is kétnapos volt, mintegy 350 ember látott bennünket, az eseményről pedig felvételt készített a Pannon RTV. Hogy az utóbbi időben tapasztalható elvándorlás érezteti-e a hatását a zenekaron? Olyan szempontból igen, hogy nem gyarapszik a létszáma. Mint mindenkinél, nálunk is vannak jobb és rosszabb időszakok egyaránt. A bemutatkozó fellépéseink elsősorban a közönségnek szólnak, emellett megpróbáljuk összehozni a fiatalokat és motiválni a régi tagokat.

* Amikor átvette a zenekar vezetését, mekkora kihívásnak érezte ezt a feladatot?

— Mindenképp kihívásként tekintettem rá, hiszen nem vagyok karmester. Az első időszakban nem is vezényeltem, hanem a zenekar mellett játszottam, viszont aztán szóltak, hogy mégiscsak dirigálni kellene, akkor álltam ki a csapat elé. Régen, középiskolásként játszottam már ebben a zenekarban, valamint a szabadkai fúvószenekarban is. Ez a zene közel áll a szívemhez és a lelkemhez, illetve a szakmámhoz is. Egyébként ez közös munka, melyet a gyermekkori barátommal, Gordán Kolossal közösen végzünk, ő ugyanis az elnökünk. Nekünk is vannak költségeink, például a hangszerek fenntartása, a kottaállomány frissítése és az utazások is egyre drágábbak. Így sajnos nehéz együttműködést kialakítani, jelenleg a Hajdúböszörményi Ifjúsági Fúvószenekarral ápolunk baráti kapcsolatot. Az egyik vágyunk, hogy egy nagyobb fúvószenei fesztivált szervezzünk Zentán.

* Említette, hogy Szarajevóban fejezte be a felsőfokú tanulmányait.

— Igen, 2003-ban iratkoztam be az ottani egyetemre. Örülök, hogy a háború után újraéledt ez a korábbi lehetőség, én szerettem Szarajevóban lenni, jól éreztem magam, sok barátot szereztem. Azt terveztem, hogy ott maradok, de ez nem sikerült, itthon viszont adódott egy munkalehetőség, ezért hazajöttem. Tavalyelőtt beiratkoztam a mesterképzésre Belgrádban, Ognjen Popović a tanárom. Ennek köszönhetően visszazökkentem a rendszeresebb gyakorlásba. Amikor van rá módom, akkor klasszikus és komolyzenével is foglalkozom, ám sajnos kevés az időm.

* Bizonyára az aikidó is sok időt követel. Ez a sport hogyan vált az élete részévé?

— Én már kicsi korom óta zenésznek készültem. Ötéves lehettem, amikor egy lakodalomban rácsodálkoztam a szaxofonosra. Nem tudtam, milyen hangszert látok, viszont nagyon megtetszett a hangja, és már akkor eldőlt a sorsom. Ha a zenei pálya nem sikerült volna, akkor a szakács- vagy a cukrászmesterséget választom. Az aikidót negyedik-ötödik osztályban kezdtem, elsősorban azért, hogy ha szükséges, az utcán meg tudjam védeni magam. Aztán nagyon megszerettem, és már el sem tudnám nélküle képzelni az életemet. Igaz, hogy a középiskolás és az egyetemi éveimben nem foglalkoztam vele, de aztán visszatértem hozzá. A csoportban családias a hangulat, szemináriumokra járok Budapestre, Belgrádba, edzőtáborokat szervezünk. A zene mellett szükségem van a mozgásra, az aikidó pedig tökéletesen megfelel erre, hiszen gazdag a mozgáskultúrája, szinte táncszerű, viszont közben sokat kell gondolkozni is, aminek az az eredménye, hogy testileg és lelkileg egyaránt feltöltődöm tőle.